Az idei gazdálkodási évre sajnos abszolút igaz volt a „Szélsőségek szorításában” jelző, amely a KITE Zrt. hagyományos, őszi rendezvényének címeként már ismerősen cseng a termelők számára. A szántóföldi bemutatóval egybekötött tudásátadás középpontjában a KITE Zrt. komplex megoldásai álltak, amelyek innovatív fejlesztésekkel és bevált technológiákkal nyújtanak segítséget kukorica, napraforgó, szója és cirok kultúrákban. Középpontba kerültek a genetika-, a növényvédelem-, a gyomirtás-, a vetés-, valamint a vízmegőrző talajművelés sarkalatos pontjai – amelyeken áll, vagy bukik a növénytermesztés sikere. Ezekre a kihívásokra a gyakorlatban jól bevált megoldásokat mutatott a KITE.
Portálunk tudósítói a két helyszínes szántóföldi rendezvény dunántúli, dalmandi állomásán vett részt.
A "Szélsőségek szorításában 4.0" rendezvény megnyitóján Hadászi László, innovációs főigazgató köszöntötte a résztvevőket. Az előadásban elhangzott, hogy a rendezvény címe- és jelmondata 4 éve ugyanaz, és minden évben elmondhatjuk, hogy egyre inkább aktuális. Az idei év időjárási anomáliái ismételten bebizonyították, hogy a technológiai fegyelem és a jól megválasztott hibrid és fajta a megoldás a megfelelő hozam elérésére.
Balogh Viktor, a KITE Zrt. marketing igazgatója az Agroinform.hu kérdésére elmondta, hogy a rendezvény céljai között szerepel az aktuálisan beállított agrotechnológiai kombinációs kísérletek – azaz például a sortávolság és vetésmélység különböző variációnak – gyakorlati bemutatója. Nagyon nagy szerepet szán a vállalat továbbá a jövedelmezőség potenciáljának előrevetítésére, hiszen ez is komoly segítség lehet a gazdálkodók számára a döntéseik megerősítésében.
– A klímatűrő technológiák beállításához valóban nagy szükség van a kísérleti eredményekre – de ezek elemeit minden gazdaságban a területi adottságok figyelembevétele mellett kell beilleszteniük a termelőknek. Természetesen ebben is nagyon szívesen segítünk szaktanácsadással, talajmintavétellel- és analízissel, valamint komplex precíziós szolgáltatásokkal. – fűzte hozzá Sojnóczki István, technológiai fejlesztési igazgató.
A rendezvényen azokra a technológiai elemekre esett a legnagyobb hangsúly, melyeknek nagy szerepe van a talajnedvesség megőrzésében – a bemutatott gyakorlati elemekkel pedig kezelhetővé válhatnak az akár kilátástalannak tűnő problémák is.
A kiváló genetikai háttérnek és a komplexitásban való gondolkodásmódnak köszönhetően a KITE Zrt. kizárólagos forgalmazásában álló fajta- és hibridportfóliójának kitűnő termőképessége csak az egyik érték, amelyet a társaság a partnerei számára biztosít. A vetőmaghoz kapcsolódóan a másik érték maga a vetőmag minősége.
A minőségi vetőmag az egyik kulcseleme (kukorica vetőmag esetében) a frakcionálás. Ezzel javítható a vetés minősége (tárcsák beállítása pontosabb az egyenletes, egyöntetű magméret miatt) és így segíthető a homogén, robbanásszerű kelés.
A KITE Zrt. frakcionált, azaz alak- és méret szerint válogatott homogén vetőmagtételeket állít elő, amellyel
a gazdálkodó kézhez kapja a tökéletes vetés és a homogén növényállomány kialakításának alapjait.
A minőségi vetőmag fogalmához hozzá tartozik továbbá, hogy az előállított hibridvetőmagok tisztasága minden tétel esetében maximálisnak kell lennie, így ez csaknem 100 %-os tisztaságot jelent.
Mindezek mellett a KITE Zrt. által fémzároltatott vetőmagtételek csírázóképessége jóval a 90%-os határérték fölött van, amelyet több éves gyakorlati tapasztalat és a Dalmandon most bemutatott gyönyörű, egyöntetű állományok is alátámasztják.
Laborvizsgálatok részét képezi a Cold-teszt vizsgálat is kukorica hibridjeink esetében, mert ezek az adatok a vetés idejének szempontjából nyújtanak megbízható adatokat partnereink számára.
Gyönyörűen homogén, kiemelkedő hozamot sejtető dalmandi cirok tábla – fotó: Agroinform.hu
A fajtasorok bemutatása közben nem csak az unikális genetikai jegyekről, valamint a vetőmag minőségének jelentőségéről esett szó, hanem a technológia elemek bemutatására is sor került, amelyek közül a talajművelés, tápanyag-utánpótlás és növényvédelem kapta a legnagyobb szerepet.
Ezt követően egy gyakorlati gépbemutatóra invitálták a megjelenteket, amely során az őszi talajművelésű növények számára nyújtottak technológiai javaslatot. A teljesség igényével bemutatásra került a tarlóhántás-, az alapművelés-, a magágyelőkészítés és a vetés helyes gyakorlata.
A Köckerling legújabb talajművelő eszközeit és vetőgépeit láthatta a nagyközönség munka közben. Dolgozott például a Vector szántóföldi kultivátor és a Köckerling Vitu kombinált vetőgép is – mindezekhez természetesen John Deere traktorok biztosították a vonóerőt.
|