Ha van kertünk, vagy akár egy cserép virágunk, akkor egészen biztosan találkoztunk már a gyommal is. Mert sajnos hiába teszünk meg mindent a növényeinkért, óvjuk, figyeljük, ápoljuk őket, gondoskodunk róluk, az egészen biztos, hogy a gyomok, amelyekkel nem bánunk ilyen figyelemmel, sokkal gyorsabban fejlődnek, mint azok a növények, amelyeket szánt szándékkal nevelgetünk.

Így hát a gyomirtás egy örök feladat a kertész számára. Azonban eltérő, hogy ki milyen módon oldja meg ezt a cseppet sem kellemes munkát. Van, aki a hagyományos, kézi módszerekkel, míg mások gépiesítve próbálják megkönnyíteni a munkájukat, de akadnak olyanok is, akik a vegyszeres gyomirtásban bíznak. Azonban egy kiskert esetében nagyon óvatosan kell bánni a vegyszeres gyomirtóval.

kapa gyomirtás

A kapálás remek módja a gyomok eltávolításának, ráadásul a talaj fellazításával még a vízhez is könnyebben jut hozzá a növény. Fotó: Shutterstock

A gyomirtás állandó elfoglaltság

A gyomok sajnos nagyon gyorsan és agresszíven terjednek. Nem csupán elrondítják a kertet, de elveszik a vizet és a tápanyagot a növényeink elől, és még különféle betegségeket is átadhatnak nekik. Sajnos a gyomirtásnak szinte soha nincs vége, hiszen ha pár nap kimarad, máris pillanatok alatt ellepik a kertet.

Ha pedig nem megfelelő módon lépünk fel ellenük, teljesen át tudják venni a hatalmat a kertünk felett, és sajnos sok kertész lelkesedése felett is.

Megyeri Szabolcs kertészmérnök a Dívány kérdésére elmondta, a gyomnövények jelenléte károsan befolyásolja a terméshozamot. Nem elég, hogy a gyomok elszívják a talajból a vizet és a tápanyagokat, még a fényt is elvehetik a haszonnövényektől.

Az egyéves gyomok kevésbé agresszívek, könnyen irthatók. Ezeket az alábbi négy kategóriába sorolják:


  • T1: ősszel kelő, áttelelő, kora tavaszi egyéves gyomok, mint például a tyúkhúr vagy a pásztortáska
  • T2: ősszel és tavasszal is csírázó, nyár eleji egyéves gyomok, mint például a pipacs
  • T3: tavasszal csírázó, nyár eleji egyéves gyomok, mint például a mezei tarsóka
  • T4: tavasszal csírázó, nyárutói egyéves gyomok, mint például a fehér libatop vagy a parlagfű, amely elleni védekezést jogszabály írja elő, mely szerint már a virágbimbók kialakulását is meg kell akadályozni.

Ezek a gyomok sajnos jól viselik a nyári szárazságot, és magjaik könnyen terjednek, akár széllel, akár madarak útján, de még a munkagépekre tapadva is. Ha pedig egyszer megjelennek, nagyon nehéz kiirtani őket.

Így védekezzünk a gyomok ellen

A gyomok elszaporodását már azzal el lehet kerülni, ha megbízható forrásból vásároljuk a vetőmagot, amely nem szennyezett gyommagvakkal. De a növénytársítás is sokat segít a különféle gyomok és károkozók elleni védelemben. És persze ne feledkezzünk meg a talajtakarásról, a fű esetében pedig a gyepszellőztetésről sem.

Ha csak elszórtan jelennek meg a gyomok a kertben, érdemes azokat mechanikai módon, kézzel, gyökerestől eltávolítani, amelyhez kiváló megoldást jelent a rendszeres kapálás, talajforgatás.

Azt is fontos tudni, hogy némely gyomnövény még a hasznunkra is válhat, mint például a tyúkhúr, amelyik segíthet megelőzni a talaj felső rétegének kiszáradását. Ráadásul később fűnyírással igazán jól ritkítható.

Ha nem kézi módszerekkel lépünk fel a gyomok ellen, fontos, hogy ökológiai gazdálkodásban is engedélyezett készítményeket, természetes eredetű anyagokat használjunk, mint amilyen például az ecetes vagy sós víz is, amelyektől a gyomok kiszáradnak.

Erre ügyeljünk a vegyszeres irtásnál

Megyeri Szabolcs szerint a vegyszeres védekezésnél arra kell törekedni, hogy az a termőtalaj és a kultúrnövények károsítása nélkül történjen. Akár totális gyomirtást is alkalmazhatunk, például glifozát hatóanyaggal, amely hatékonyan irtja az agresszívabb gyomokat is. A felszívódó hatású készítmények képesek a mélyebb gyökerű, évelő, tarackos gyomnövényeket is kiirtani. Ezeket magára a gyomnövényre permetezzük.

tyúkhúr

A tyúkhúr akár még hasznos is lehet a kertben. Fotó: Shutterstock

A gyomirtó szert, vagyis herbicidet többféle módon juttathatjuk ki. A legkézenfekvőbb a vetés vagy palántázás előtti úgynevezett pre-planting (PP) kezelés. Ha már a vetés után vagyunk, de a növények még nem keltek ki, akkor preemergens kezelésről beszélünk, ez azonban sok csapadékot igényel, míg ha a gyomok a kultúrnövények mellett vannak jelen, akkor állománykezelést kell végezni, amit posztemergens (röviden POST) kezelésnek nevezünk.

Szintén nagyon fontos, hogy a gyomirtót a készítmény előírásainak betartása mellett alkalmazzuk. Csak akkor nem fenyegeti az egészségünket, ha megfelelő dózisban és az előírt védőfelszerelés használatával alkalmazzuk. Fontos, hogy vegyük figyelembe az élelmezés-egészségügyi várakozási időt, amelynek el kell telnie a permetezés és a betakarítás között. Ez idő alatt a növényvédő szer kifejti hatását, és le tud bomlani egy olyan határértékig, amelynél már nem lesz káros az egészségünkre.

Arra is oda kell figyelni a gyomirtók használatnál, hogy házi kedvencek vagy gyerekek ne legyenek jelen a permetezéskor. Fontos a hatóanyag típusa is, hiszen a kontaktkészítményeket lemossa az eső, a felszívódó szerek pedig 10 Celsius-fok alatti hőmérsékleten nem fejtik ki hatásukat, de 25 Celsius-fok felett egyes permetszerek perzselhetnek, károsíthatják a haszonnövényünket, és fitotoxikus tüneteket okozhatnak.

A tarack elleni harcot sem szabad feladni

A tarack sajnos nem könnyen irtható ki a kertünkből. Ráadásul, ha ásóval és kapával támadunk rá, de nem vagyunk elég alaposak, azt a tarack még bíztatásnak is veszi, és mivel felbőszítettük, még jobban elszaporodik a kertünkben. De persze neki is megvan a maga ellenszere, bár azt nem állítjuk, hogy nagyon gyorsan és könnyedén fogunk tudni megszabadulni tőle.

Azzal pedig tisztában kell lennünk, hogy amikor a tarack felüti a fejét a kertben, az mindig azt jelzi, hogy valami nincs rendben. Az ok lehet vízhiány, tápanyaghiány, rossz minőségű talaj, de akár túlöntözés is. Így hát fontos lépés a harcban, hogy megállapítsuk, vajon mit jelez a jelenléte.

Nem elég azonban, hogy ellepi az egész kertünket, elnyomva így a növényeinket, ezen kívül olyan toxikus anyagokat termel, amelyek gátolják a növények fejlődését, mert nem képesek nitrogén felvételére a tarack miatt.

1. Érdemes a kertet alaposan felásni ősszel, és a tarackbúzát ásóval vagy csákánnyal kiszedni a földből, azonban a teljes gyökérzetével együtt kell eltávolítani, mert ha csak elvágjuk, azt is remekül túléli. Ha túlságosan nagy mértékben lepte el a tarack a kertet, akkor nagyon alaposan fel kell azt szántani.

A fertőzött talaj teljes felső rétegét el kell távolítani, és ezután fel kell ásni jó alaposan a teljes területet. Ha füvesíteni szeretnénk, előtte gyomirtóval kezeljük le a területet, majd végezzünk talajfertőtlenítést. A gyep, vagy a növények újratelepítésével várjunk legalább két hetet a gyomirtó miatt.

2. A tarack a füvünket is képes tönkretenni. Egyszikű növény, mint a gyepet alkotó pázsitfüvek, ezért gyomirtóval nem tudjuk kiirtani a pázsitból. A legjobb megoldás ellene, ha gyomirtó ásóval kiemelünk egy taracktövet és megpróbálunk minél több sarjat kitépni a földből.

3. Ha úgy érezzük, nincs már elég erőnk a tarackkal szemben, akkor vessük be a magaságyást. Szó szerint. Oda nem fog bejutni, ha olyan földdel töltjük meg, amelyben nincs benne.

Gyomoktól mentes, bőségesen termő kertet kívánunk!