A 2011-ben létrehozott ÖMKi (Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet Nonprofit Kft.) alapvetően részvételi, azaz üzemi kísérleteken alapuló kutatásokat végez országszerte, de a határokon túli gazdák is csatlakozhatnak az ún. „on-farm” kutatási hálózathoz.

Az „on-farm” kifejezés a kezdetben az ÖMKi kutatásainak szakmai-módszertani hátterét biztosító nemzetközi FiBL intézethez (fibl.org) kötődik. Önkéntesen csatlakozó gazdálkodók közös érdekeken alapuló kutatási együttműködése, melynek eredményeit nem csak egymás között osztják meg, hanem „közkinccsé” teszik. Ebben a munkában az ÖMKi közvetlenül és katalizátorként is kulcsfontosságú szerepet játszik – olvasható az ÖMKi cikkében.

Miért a búza? Az őszi búza az ökoterületek meghatározó növénye

2012-ben, amikor elindítottuk az őszi búza öko fajtateszteket, még nem voltak kisparcellás kísérletek, amik a biogazdákat segítették volna a fajták kiválasztásában. Erre azért mutatkozott igény, mert a szántóföldi növények közül ezt termesztették az ökogazdák a legnagyobb területen, és nagyon széles fajtaszortiment állt rendelkezésre.

Az akkori statisztikákból nem derült ki, hogy milyen fajtákat termesztenek a gazdák, és előfordult, hogy még a gazdák sem tudták pontosan, hogy milyen fajtát termesztenek. A nyugat-európai piac akkoriban kereste a jó minőségű gabonákat, és a gazda nem cserélte le a bevált fajtáját, ha az hozta az elvárt minőséget és a hozamot. Utóbbiakkal voltak bajok, és nem a gyomosodás volt a kiemelt probléma, ami befolyásolta a fajtaválasztást.

A hazai nemesítés által előállított magas sikértartalmú, de gyenge sikérminőségű, egyébként jól termeszthető, alkalmazkodóképes fajták (pl. Mv Magdaléna) gyakran nem feleltek a nyugati malmok minőségi elvárásainak. Különösen a szélsőséges évjáratokban – mint pl. a 2010-11-es években – mind a hozam, mind a minőség gyengébb lett az elvárásokhoz képest, így adottak voltak az igények új fajták kipróbálására.

Az EU-ban és hazánkban sok fajta állt rendelkezésre, így tényleg széles fajtaszortimentből meríthettünk. Ezek között azonban alig volt olyan fajta, amelyet kifejezetten az ökológiai gazdálkodás elvárásainak megfelelően nemesítettek, és képes alkalmazkodni a Kárpát-medence talajadottságaihoz és klímájához. Az egészséges élelmiszer előállítása érdekében a vonatkozó szabvány szerinti „malmi” minőséget céloztuk, az ökológiai gazdálkodás technológiai sajátosságai okán pedig inkább az extenzív fajtákat, amik gyorsan oldódó tápanyagok (műtrágyák nélkül) is képesek elfogadható hozamot és minőséget nyújtani.

A minőség tekintetében a malom-, illetve a pékszakma igényeit vettük alapul. A biopékek többsége kovásszal keleszti a kenyeret, tehát az alapösszetevők a liszt, a só és a víz, semmi mesterséges adalék, ezért számukra a megfelelő minőséget jelentő fajták jellemzően magas sikértartalmúak.

Egy évtizeddel ezelőtt az ökológiai szántóterület mintegy harmadát tette ki a kenyérgabona, ennek közel felén búzát, a másik felén tönkölybúzát termesztettek. Ez utóbbi piaca a kovidizmus ideje alatt omlott össze. Az ukrajnai konfliktus tovább súlyosbította a helyzetet, folytatódott a nyugat európai biotermékek piacának visszaesése (sokak szerint a piaci összeomlása), és a biobúza piaca is megrendült. Jelenleg a hazai termés túlnyomó része konvencionálisként kerül értékesítésre – olvasható a cikkben.


Mi a gond a vegyszerekkel?

Néhány éve élelmezési szempontból komoly aggályok fogalmazódtak meg a „modern” búzák élettani hatásával kapcsolatban, és a belőle készült termékeket tették felelőssé olyan egészségügyi problémák miatt, melyeket a búza szénhidrát és fehérjetartalma okozhat (utalnék az ominózus kijelentésekre: dr. Taracközy István: „búza a szupergyilkos”).

Napjainkra szinte népbetegséggé vált a gluténérzékenység/intolerancia. A vegyszermentesen előállított, adalékanyagoktól mentes, kovászolt kenyeret azonban sok gluténintolerancia tüneteitől szenvedő fogyasztó is panaszmetesen fogyasztja.

Egyre több kutatás látszik alátámasztani azt, hogy a már-már járványszerű gluténérzékenység hátterében egy közismert, mondhatni hírhedt gyomirtó hatóanyag, a glifozát, illetve annak bomlástermékei állhatnak, annak ellenére, hogy a búzát közvetlenül nem is kezelik ezzel a hatóanyaggal.

Kevés információ áll rendelkezésünkre a gabonákban használatos készítmények környezetre, felhasználóra vagy éppen a fogyasztóra való hatásaival kapcsolatban, de amit tudunk az elég okot ad az aggodalomra. A konvencionális gabonatermesztők világszerte sokféle vegyszert használnak. Valóban éhen halnánk a kemizált mezőgazdaság nélkül? Valóban elengedhetetlen a vegyszerek használata? Vagy csupán a tudáshiányt leplezve, a reklámok által javasolt növényvédelmi technológiákat hajtják végre a gazdák?

A gyomirtó szerek nem pusztítanak ki minden gyomot – még az ún. totális gyomirtók használata után is maradnak túlélők. A szelektív hatású gyomirtók pedig szó szerint csak válogatnak a gyomfajok között.

A gyomirtó szerek befolyásolták a szántóföldek természetes gyomtárulásait, használatukkal kiválasztódnak azok a túlélő változatok, melyek egyre agresszívabbak és ellenállóbbak az újabb vegyszereknek.

A jelenlegi gabonapiaci helyzet elgondolkodtatja a gazdálkodókat – termeljenek-e búzát egyáltalán? Vajon milyen input anyag költség az, ami elhagyható és mik lesznek a következmények?

Milyen az ökogazdáknak való fajta?

A biogazdálkodók „nulla” gyomirtószer-költséggel termelnek. A vonatkozó szabályok is szigorúan tiltják a szintetikus vegyszerek használatát, így ezzel az opcióval nem is számolnak. Erős hozamfokozókat (műtrágya) sem használnak, így a terméshozam is mérsékeltebb és a gyom is kevesebb. Nem cél a teljes gyommentesség, mint ahogy a teljes kártevőmentesség sem. Általában a legtöbb betegség jelenléte sem okoz katasztrófát, azonban a mikotoxin-termelésre hajlamos (fuzárium-fogékony) búzák nem tolerálhatóak, és a gyomelnyomó képesség elégtelensége esetén is hasonló a helyzet.

A konvencionális nemesítés számításba veszi a kemikáliákra alapozott termesztéstechnológiát, így a modern, alacsony szárú fajták jellemzően nem rendelkeznek megfelelő gyomelnyomó képességgel, mely a növény habitusával, bokrosodási képességeivel, valamint a gyomokkal szembeni allelopatikus hatásból tevődik össze. Ez a „korszerű” szemlélet más adottságok esetében is, pl. a betegségekkel szembeni ellenállóképesség, az üszögbetegségek esetén érvényes.

Amióta léteznek csávázószerek, a fajtaelismerés során már nem vizsgálják a fajták üszöggel szembeni fogékonyságát sem. Az üszöggombák ellen – korlátozottan ugyan – de vannak védekezési lehetőségek az ökológiai gazdálkodók számára, és az osztrák öko nemesítés már több üszöggel szemben ellenálló fajtát eredményezett.

1. kép: Biobúza fajtakísérlet részletei, teljesen érett állomány: Tobias (bal oldal) és az Ehogold (jobb oldal) fajták között, a virágos zöld sávban, takarásban az Mv Káplár, melynek a gyomelnyomó képességét nem találtuk megfelelőnek. (Füzesgyarmat, 2020 július) – fotó: Földi Mihály

2. kép: A kép közepén húzódó zöldes-virágos sávban az Mv Ikva búzafajta már nem látszik, a fölé nőtt ebszékfű takarása miatt. A csapadékos és így belvizes évjárat kedvezett az ebszékfű (Tripleurospermum inodorum) kifejlődésének, de mint láthatjuk, a fajta gyomelnyomó képessége is gyengének bizonyult. (Tiszaigar, 2018 július) – fotó: ÖMKi

Az ökológiai gazdálkodásban is rendelkezésre állnak a hozam és a minőség fokozására különböző engedélyezett input anyagok – szervestrágyák, „szelíd” növénykondicionálók –melyekkel tovább javítható a beltartalom, esetleg a hozam is. Mindezek ellenére a minőséget elsődlegesen a megfelelő fajta megválasztására érdemes alapozni, mert ez önmagában nem növeli az input-anyag költségeinket!

Egy fajtakísérlet beállítása során „aranyszabály”, hogy mindent úgy csináljon a gazda, amit egyébként megszokott. Az elővetemény, a talajelőkészítés legyen a szokásos, olyan gyakorlat szerint járjon el, amelyet más években is alkalmaz. Kifejezetten ellenjavalt a kísérleti parcellában a közvetlen búza alá trágyázás, bármilyen lombtrágya vagy éppen a mechanikai gyomirtás (pl. gyomfésű) használata, és a gazdaságra jellemző vetésforgó alkalmazása kívánatos.

3. kép: Az adott területen olyan gyomtársulás jelent meg, amely alapvetően a búzával együtt érik – így nem nedvesíti betakarításkor a termést. Másrészt láthatjuk, hogy a gyomok (keleti szarkaláb (Consolida orientalis) lényegében szinte csak a búzafajtákat elválasztó vetetlen csíkban fordulnak elő tömegesen. Biodiverzitás és a hasznos rovarok csalogatása szempontjából ezeket a virágos fajokat kifejezetten hasznosnak és indikátornak is tekinthetjük az egyes fajták gyomfojtó képességének megítélése szempontjából. (Füzesgyarmat, 2023 május) – fotó: ÖMKi

Egy biogazdaságban a teljes gyommentesség nem lehet elvárás, a terméshozamot és minőséget lényegesen befolyásoló gyomosodás azonban nem tolerálható. A régi búzafajták/tájfajták magas szalmát fejlesztettek, így önmagában képesek voltak a legtöbb magról kelő gyomfaj elnyomására. Az elővetemény gyomosodása komoly magkészletet hozhat létre a talajban, amely a búza számára versenytársat jelenthet. Az ún. „ősi” gabonagyomok nem okoznak nagy problémát, csupán ott tudnak kiteljesedni, ahol nem megfelelő az állománysűrűség. Ilyenek pl. a 3. ábrán látható szarkaláb (Consolida sp.), valamint hasonlóan szinte „ártalmatlannak” tekinthetőek a pipacsfélék (Papaver sp.), és a búzavirág (Centaurea sp.). E fajok jellemzője az is, hogy szinkronban érlelnek magot a búzával, esetleg meg is előzik azt.

Tapasztalataink szerint azok a fajok jelentenek problémát, amelyek érésideje nem igazodik a búza éréséhez (pl. az ebszékfű a 1. és 2. számú képeken). Ebben a magtömeg érlelése ugyan nem jelent kockázatot, de amennyiben jelentős biomasszát képeznek az érő gabonában, megnehezítik annak betakarítását, s a zöld növényi részek felkenődésével megnedvesítik a learatott termést, mely már meghiúsíthatja a szárítás nélküli tárolást.

Milyen további bio-gyomszabályozási módszereket használunk a gyakorlatban? On-farm partnerek tapasztalatai

A fajta gyomelnyomó képessége mindenkinek fontos szempont, aki már több éve részt vesz a tesztekben. Adott évjáratban – mely a gyomoknak kedvez – és adott gyommaggal bőven ellátott talajon nyilvánvalóak a különbségek. A talajt rosszul takaró, alacsony szalmájú fajták jellemzően nem felelnek meg az elvárásainknak. A túl hosszú szalma is hátrányos lehet, mert megdőlhet az állomány, aminek a betakarítása gyötrelmes lehet.

A vetésforgó a legtöbb gazdálkodónál nincs kőbe vésve. Korábban, amikor nagy kereslet volt a bio gabonára: búza, tönköly), akkor a „szabályok feszegetésével”, a vetésváltás nem történt meg. A fővetésű gabona után újra vetett gabonában (jellemzően kétes sikerű másodvetésű zöldtrágya közbeiktatásával) nem csak a hozam és a minőség visszaesésével számolhattunk, hanem a gyomosodás is fokozódott. Az őszi és tavaszi vetésűekkel történő vetésváltás jelentősen csökkenti a gyomnyomást.

A fő- és másodvetésű zöldtrágyanövények szintén jelentős gyomosság visszaszorító hatással bírnak, ha a kikelő gyomok sem tudnak magot érlelni. A másodvetések sikeressége azonban klimatikus okok miatt erősen kétséges, különösen a szárazabb éghajlatú Alföldön.

A magról kelő gyomok ellen kiváló lehetőség az ún. „vakmagágy” készítése, azaz a vetés imitációja, melynek során, ha szükséges, vissza is tömörítjük a talaj, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a gyommagvak kikeljenek, és könnyedén gyéríthetőek lesznek.

Az évelő fajok ellen ez a módszer kevésbé hatásos, mivel ezek (pl. mezei aszat, szulák, keserűfű) mélyen gyökereznek. Ellenük a „mélyítő művelés” (pl. szárnyas grubber) lehet hatásosabb. A talajmozgatások költségesek és emellett túlzottan kiszáríthatják a talajt. Az aszat irtására mélyítő művelés ideális időpontja a tavasz. Ekkor a legérzékenyebb a bolygatásra, de sajnos a tavaszi talajmunkák által okozott vízveszteség az elvetendő kultúra kelése és fejlődése szempontjából is kritikus lehet, ezért nagy körültekintéssel végezzük. Csapadék híján a kezelések utáni visszatömörítés ne maradjon el!

Az acat ellen hatásos a nyári tarló szántása, mélyszántása, melyet a mai jogszabályok már nem nagyon teszik lehetővé. Egyesek az őszi/téli mélyszántást alkalmazzák sikerrel. A hasznosságát tekintve megoszlanak a vélemények. A kézi acatolás sem elveszett gyakorlat, a 400 euró/tonna feletti biobúza és biotönköly felvásárlási ár mellett gazdaságosan kivitelezhetőnek tűnt, pár éve még működtethető megoldás volt… – áll a cikkben.

A témával kapcsolatban ajánlom az olvasók figyelmébe a „Mezei aszat” című kiadványunk, melyben bővebben olvashatnak a gyomnövény írtásáról, mely az ÖMKi weboldaláról ingyenesen letölthetnek.

Sok biogazda rendelkezik egyéb mechanikai gyomírtó eszközökkel

Ezek közül a legismertebb a gyomfésű. Kiválóan alkalmas magról kelő csírázó gyomok irtására, de a gyenge kultúrnövényt sem kíméli, ezért a használatának megvannak a korlátai. Kiválóan alkalmas a talajfelszíni cserepesedés megszüntetésére, a talaj „szellőztetésére”. Szárba szökés előtt sikerrel alkalmazható elsősorban gyengébb gyökérzettel rendelkező egyéves gyomnövények ellen, mint a tyúkhúr vagy a veronika fajok. A gyenge, fejletlen búzanövényeket a gyomfésű képes lehet az állományból eltávolítani. Az őszi búza tavaszi kezelése során fokozottan kell a talaj állapotára figyelni: ragadós, kenődős talajon több lehet a kára, mint a haszna. A küllőskapa használatáról kevés tapasztalat áll rendelkezésünkre, de az eddigiek alapján sokoldalú, ígéretes eszköz.

Vannak gazdálkodók, akik az növénytársításban (intercropping) látnak gyomszabályozási lehetőségeket (elsősorban hüvelyesekkel, pl. borsó, bükköny). Kétségtelen, hogy mind hozamban, mind minőségben pozitív hatásokat tapasztaltunk, s a gyomok elnyomására is alkalmas ez a módszer, azonban a magtermések szétválasztása komolyabb magtisztítási fejlesztéseket igényel, mellyel csak kevesen rendelkeznek.

Napjainkban előtérbe került a mulcsozásra és a műveletszámok csökkentésére irányuló „talajmegújító gazdálkodás”, melynek vannak követői a biogazdálkodók körében is. (Ezt mi a Rodale intézet elsődleges elnevezése alapján inkább „regeneratív biogazdálkodásnak” szeretjük nevezni, mivel a biogazdálkodókra speciális szabályok vonatkoznak. Ebben a folyamatos talajborítást célzó gazdálkodási módban célok hasonlóak, de az eszközök markánsan eltérőek lehetnek. A biosok számára nem megengedett „vegyszerhasználat” az egy nyilvánvaló választóvíz.

A talajbolygatás mentes, növényi maradványokat felszínen tartó gazdálkodási rendszereknek (no-till, min-till, de nem kerti mélymulcs!) talán a leggyengébb, és legérzékenyebb pontja a gyomszabályozás, de ezen kívül más, nehezen megoldható növényvédelmi problémák is felmerültek. Szeretnék utalni a rágcsálókra, illetve a gombabetegségekkel szembeni fokozott kitettségre. A vegyi megoldásokra alapozott „no-till” művelés alapját a nyilvánvaló súlyos problémák okozása miatt betiltásra ítélt „glifozát” nevű totális gyomirtószer hatóanyag jelenti, ami sok egészségügyi és környezeti probléma okozója. Veszélyes méreggel mégsem lehet „talajmegújítani”! Találjunk olyan megoldást, mely nem mérgezi a talajt, az élővilágot és az embert!

A műveletszám csökkentése a biogazdálkodásban is kívánatos lenne. Az amerikai Rodale intézetben rendelkeznek sokéves tapasztalattal. A hazai ökológiai gazdálkodásban még csak kezdeti próbálkozások vannak a vegyszermentes „talajmegújítás” terén. Reméljük, hogy ezek sikereiről és/vagy kudarcairól rövidesen beszámolhatunk.

A cikk alapjául szolgáló kutatást a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) támogatja.

Szerzők: Földi Mihály, Milibák Flóra, Hertelendy Péter, Hunyadi Éva