Bács megye keleti részén, a húsvéti időszakban jelentős mértékű jégkárok keletkeztek: a jég elverte a repcéket.

Ezt onnan tudjuk, hogy a biztosítók jelezték, hogy már jégkárokat rendeznek. A tapasztalataink szerint májusban szokott jég lenni, idén ez is korábban érkezett.

Akik bejelentették a kárt, már kötöttek növénybiztosítást.

Te kötöttél már?

Ha foglalkoztat a gondolat, akkor kösd meg most, ne maradj le!

agrisk

Forrás: Agrisk.hu

A legrosszabb, amit tehetsz, ha túl sokáig vársz

Az elmúlt héten több olyan megkeresésünk is volt, amikor olyan gazdák szerettek volna növénybiztosítást kötni, akiknek elfagyott a gyümölcsösük. De utólag már késő – és ilyen esetben a kárenyhítésből kivehető pénzt is felezik, mert nem volt legalább jég kockázatra növénybiztosítása.

Volt olyan gazda, aki mondta is, hogy idén elaludt, de jövőre feltétlenül megköti.

időjárás

Kiszámíthatatlan az időjárás és az általa okozott károk is – fotó: pixabay.com

Te milyen időjárásra számítasz az idén?

Volt már tavaszi fagy a korai meleg után, az év elején a gazdák attól tartottak, hogy megismétlődik a tavalyi aszály, múlt héten már jég esett: egyre kevésbé lehet arra számítani, hogy minden rendben lesz.

Úgyis nehéz a helyzet: egyelőre alacsonyabbak az átvételi árak, mint tavaly, ezért a gazdaságod jövedelemtermelő képessége sem biztos, hogy olyan jó. Tehát egy komolyabb kár pénzügyileg is katasztrófát jelentene a számodra.

A kár kiszámíthatatlan. Nem tudod, mikor fog érkezni és mekkora lesz. Ősszel az egyik ügyfelünknek szüret előtt 5 órával tette tönkre a szőlőjét és a termését egy váratlan jégeső. Ő sem számított rá, hiszen szeptemberben már nem szokott jég lenni. Nyugodt szüretre számított, helyette többmilliós kára keletkezett.

Nézd meg, mennyibe kerülne számodra a növénybiztosítás! Kalkulálj díjat magadnak, 5 perc alatt, minden kötelezettség nélkül!

kalkulálok gomb

A kár kiszámíthatatlan, a biztosítás kiszámítható

Tudod, mennyi a díja. Tudod, mikor és milyen esetben térít. A főbb kockázatoknál (jég, tűz, vihar) nem függ a gazdaságod tavalyi referenciahozamától, így a valós károdat téríti meg, nem pedig egy számított, néha a valósággal köszönő viszonyban sem lévő kárt.

A most bejelentett importtilalom miatt van arra esély, hogy kissé visszarendeződnek az átvételi árak, ezért érdemes megfontolnod, hogy milyen áron biztosítasz: nem lenne jó, ha alulbiztosítanád a növényeid, mert akkor kár esetén sem kapnád meg a valós kártérítést.

Nézd meg, mennyibe kerülne számodra a biztonság! Kalkulálj magadnak díjat – minden kötelezettség nélkül! Csak 5 perc és tudni fogod, mi a nyugodt alvás ára.

kalkulálok gomb

Miután kalkuláltál, munkatársunk felhív, egyeztet veled az igényeidről és megnézi, milyen kedvezmények adhatóak még a biztosításodhoz. Illetve azt is meg tudod beszélni vele, hogy a te helyzetedben milyen biztosítást érdemes és milyet nem érdemes kötnöd.

Idén korlátozottak a biztosítók vállalási keretei: ha betelnek a kvóták, lehet, hogy korábban lezárják a kötési időszakot, mint tavaly vagy a korábbi években. Ez bizonyos területeken is előfordulhat, egyes biztosítóknál egyes megyékben már most sem lehet „A” csomagot kötni, pl. kukoricára. Ezért nem érdemes kivárnod.

Ha kérdésed van a biztosítással kapcsolatban, hívd ügyfélszolgálatunkat a +36 1 766 4533-mas számon!

És kalkulálj magadnak egy növénybiztosítási díjat most!

kalkulálok gomb