Az elmúlt években stabilan nyolcvanezer hektár körül vetettek a gazdák kukoricát és harmincezer hektár körül napraforgót Tolnában. Idén is hasonló nagyságú területeken kezdték el a két termény betakarítását. Krieser János, a Paks környéki Pusztabír Kft. vezetője elmondta, az ő gazdaságukban már be is fejezték a napraforgó betakarítását. Hamarosan kezdik a kukorica vágását, olvasható a Teol.hu-n.

A 3,6 tonnás hektáronkénti átlagtermésre nem panaszkodik a tolnai gazdálkodó, viszont a felvásárlási árak rendkívül alacsonyak. Jelenleg egy tonna jó minőségű napraforgómagért 125 ezer forintot fizetnek, tavaly 290 ezret kaptak érte, viszont a termelés költsége jelentősen nőtt. Így a végeredmény a jó termés ellenére is mínuszban lesz. A gazdálkodó a 12 évvel ezelőtti adatait is elemezte. Akkor 55 ezer forintért adott túl a búzán, idén 55 ezer forint körül mozog az árszint. A termelési költség pedig számításai szerint megtízszereződött. Ez az tendencia szinte minden termény esetében megfigyelhető.

Az Agroinform fórumban is sorjáznak a kommentek a napraforgó árának alakulásával kapcsolatban: 112 ezer forint/tonnát is olvasni, de Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből 100 ezer forintos árat is jeleztek, több kommentelő szerint akár 100 ezer forint alá is kerülhet a napraforgó ára.


Az AKI PÁIR adatai szerint szeptember 11. és 17. között 129,5 ezer forint/tonna áltagáron kereskedtek az ipari napraforgómaggal. Az AKI adatai szerint 2019 végén volt utoljára 100 ezer forint alatt a napraforgó ára.

Friss terménypiaci hírekét kövesd a Terménypiacok rovatot az Agroinformon.

Indexkép: Shutterstock