A Gally nevű amerikai startup vállalat szinte hihetetlennek tűnő, szenzációs eredményt tett közzé: laboratóriumi körülmények között mindössze 18 nap alatt szövettenyésztéssel kész gyapotrostokat állított elő, a teljes növény kitenyésztése nélkül – olvashatjuk a forbes.com/sites angol hírportálon.

Az új eljárás kiküszöböli a gyapot termesztését a vetéstől a betakarításig, azaz a rostok előállítása föld, műtrágya és növényvédő szerek igénybe vétele nélkül történik, kizárólag a rostokra koncentrálva. A gyapotnövény őssejtjei ugyanis képesek a rostokat – egy előre termelt gyapotkötegből – laboratóriumi körülmények között is szaporítani. A Gally cég az újításért  a svédországi székhelyű H&M vállalattól egy 330 ezer dollárral járó kitüntetést kapott, amit a divatszakma Nobel-díjának is neveznek.

A felfedezésnek azonban legalább akkora vagy még nagyobb jelentősége van a mezőgazdaság szempontjából, mivel így a gyapotrost tízszer rövidebb idő alatt és termőföld igénybevétele nélkül, 80 százalékkal kevesebb víz felhasználásával állítható elő, éspedig a világ bármely pontján, függetlenül az éghajlati és talajadottságoktól.

gyapotbála

Az új eljárás kiküszöböli a gyapot termesztését a vetéstől a betakarításig – fotó: Shutterstock

Az előállító cég szerint az ilyen gyapot ára nem lesz magasabb az első osztályú gyapotrost jelenlegi átlagáránál. Ez annyit jelent, hogy ha az eljárást üzemi méretekben sikerül megvalósítani, akkor a világban összesen több mint 20 millió hektárnyi gyapotföld egy részét más (az élelmiszer-termelést közvetlenül szolgáló) növények termesztésére lehet felhasználni.

Az újító cég reméli, hogy a szövettenyésztéssel előállított gyapotrostokból készült anyagok rövid időn belül kereskedelmi forgalomba kerülhetnek.