Szikes talajok – mit kezdjünk velük?

Hidromorf talaj, tulajdonságai alakításában a vízben oldható, lúgosító hatású sók nagy szerepet játszanak. A szikes jelleghez több tényezőnek együttesen kell jelen lennie, geológiai, hidrológiai és éghajlati okok összjátéka szükséges a folyamathoz.

Az alacsony csapadékbevételű területen a talaj sok vizet emel fel a felszínhez közeli és lúgosító sókat tartalmazó talajvízből. Fontos, hogy ez a talajtípus gyakorlatilag a barna erdőtalajok ellentéte: a kilúgzás nem jut érvényre. Ennek hatására az anyagmozgás a talajban megfordul: az „A" szint nem elszegényedik, hanem elemtartalma folyamatosan utánpótlódik és emelkedik.

Szoloncsák talajok – fotók: Félegyházi Fruzsina

A szikes talajok egy része inkább talajtani érdekesség, mint tényleges termőhely. Az egyes altípusok kialakításában a talajvíztükör felszíntől számított mélységének fontos szerepe van: ahol felszínhez igen közeli (<1m), ott a sófelhalmozódás intenzíven érinti az „A" szintet, leginkább nátriumos-karbonátosak és erősen lúgosak, ezeket nevezzük szoloncsák talajoknak. Ezek annyira különlegesek, hogy számos esetben védett területek speciális növény- és állatviláguk miatt. Ugyanakkor annyira sósak és olyan rossz tulajdonságokkal rendelkeznek, hogy művelésük egyébként sem lenne kifizetődő.

Amennyiben a talajvíztükör mélyebben helyezkedik el (de még mindig 1,5 m körüli), akkor a legtöbb só az erősen szerkezetes-oszlopos „B" szintben található, ezek a szolonyec talajok. Ettől függetlenül itt sem túl jó az „A" szint minősége, de valamivel kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkezik.

Szelvényfelépítésük típusonként igen eltérő. A szoloncsákok esetében csak egy vékony humuszos „A" szintet találunk, „B" szint nem alakult ki. A szolonyecek esetében az „A" szint vastagsága 20 cm alatti. Itt van „B" szint, mely magas agyag- és sótartalma miatt kötött, oszlopos szerkezetű, szürkés színű, többnyire vaskiválásokkal tarkított.

A két talaj átmenete vagy metszete a szoloncsák-szolonyec, ami mindkét altípus kedvezőtlen tulajdonságait egyesíti: „A" szintje sós-lúgos, „B" szintje oszloposodó.

A sók és a lúgos hatás együttesen nagyon komoly termékenység-csökkentő hatással bír: fizikailag, kémiailag és biológiailag is jelentős problémákat okoz ez a két tényező.

A nátriumsók erősen rontják a talajszerkezetet, elemi szinten szedik szét a talajmorzsákat, ezzel a víztartó és -vezető képességet jelentősen rontva. A sók sok vizet vesznek fel, ami holtvízként hasznosítatlan marad, nagyobb mennyiségben megkötik a vizet, és megakadályozzák a szelvény átnedvesedését.

A lúgos hatás kémiailag gátolja a tápanyagok oldódását és felvételét, az ionok kötött állapotban maradnak, így a növény számára sem elegendő víz, sem elegendő tápanyag nem áll rendelkezésre.

2. ábra. Szikesedés jellegzetes hatása a talajban – fotó: Félegyházi Fruzsina

Ha a szikeseket nem igazán lehet művelni, akkor miért kell velük foglalkoznunk?

A szikesedés nem csak a típusos szikes talajoknál jelentkezik.

A lúgosító nátriumsók felhalmozódása máshol is tapasztalható: mélyben sós, szikes hatású réti talajok és csernozjomok sok helyen előfordulnak az Alföldön. Ezeknél a negatív hatások szintén kedvezőtlen körülményeket tudnak kialakítani, amennyiben a felszín közelébe kerülnek. A talajerózióval és a mélyítő műveléssel együttesen érintett talajoknál a talajmunkák hozzákeverik a lúgos hatású mélyebb talajrészeket a kevéske megmaradt „A" szinthez.

Másodlagos szikesedésnek nevezzük az emberi tevékenység hatására kialakuló sófelhalmozódást.

A nem megfelelő mennyiségű vagy minőségű öntözővíz használata szintén okozhat szikes hatást.

Sok vízzel hogyan lehet szikesíteni? Az évtizedekkel ezelőtti öntözési gyakorlat nem a víztakarékos megoldásokról szólt. Nagyobb mennyiségű víz tartós kijuttatásával a felszín közelébe emelkedett a talajvíztükör, ezáltal abból a nátriumsók a kapilláris vízemelés révén a szelvényben felfelé kúsztak.

A vízminőség nagyon fontos az öntözésben. Jellemzően felszíni vizeink nem túl magas sótartalmúak, és nem is lúgosak, azonban a felszín alatti vizeink (lásd fúrt kutas vízkivétel) magas sótartalommal és sok esetben enyhén lúgos kémhatással rendelkeznek. Ezek a felszín alatti vizek rendszeresen a talajra kerülve sófelhalmozódást és lúgosodást okozhatnak. Ez a fajta sófelhalmozódás és lúgosodás pontosan ugyanolyan problémákat fog okozni ezeknél az öntözött talajoknál, mint a szikeseknél. A szerkezet romlik, a humuszanyagok szétesnek, a vízfelvevő és -tartó képesség romlik, a tápanyagfelvétel akadályoztatott. A szélsőséges klimatikus jelenségekre, aszályra, nagy csapadékintenzitásra igen rosszul reagálnak, klímakárenyhítő hatásuk alacsony. A művelés minőségét erősen lerontja, hatóidejét lerövidíti.

Ezek a problémák igen gyorsan és erőteljesen jelentkezhetnek a fóliasátras növénytermesztésnél, ahol a talajt elzárjuk a természetes csapadék kilúgzó hatásától, és csak az öntözővízzel érintkezik. Ebben az esetben hiánytünetek, elégtelen növényfejlődés és gyorsan romló terméseredmények utalnak a problémára. A másodlagos szikesedés alattomos: nem lesznek felszíni sókiválások, és a kultúrnövény sem jelzi egyértelműen, hogy az elégtelen fejlődés oka a kémiai paraméterekben keresendő.

Javításuk összetett, de nem lehetetlen:

• A káros sófelhalmozódást meg kell szüntetni
• A nátriumsókat a mélyebb rétegekbe kell juttatni, erre a célra érdemes gipszet használni, melynek szulfát tagja kissé savanyít, kalcium tagja pedig segít a nátriumot eltávolítani
• A lúgos kémhatást csökkenteni kell savanyító hatású szerves anyagok, kén és gipsz kijuttatásával

A másodlagos szikesedés sokkal komolyabb és nagyobb mérvű probléma a művelt területeken, mint ahogy azt elsőre gondolnánk.

Indexkép: Dr. Hupuczi Júlia

Ez a cikk a 10 pontos talajgyakorlatok Agroinform TechMag-ban jelent meg. A TechMag az Agroinform új, interaktív magazinja, amit itt tudsz végiglapozni, az előző számokat itt olvashatod el:

Agroinform TechMag 2025/3