Jó pár évtizeddel ezelőtt már megkezdődött többek között az őszi búza genomjának feltérképezése, szekvenciaszintű megismerésével. Ez a tudás egyre jobban hasznosul napjainkban a búzakutatásban. A gének és allélek szekvenciaalapú ismerete lehetővé teszi a különféle életfolyamatok megismerését és megértését, így ezeket genomi szinten befolyásolhatjuk, ami hatékonyabbá teheti a nemesítést.

Potenciális megoldás a heterózis hatás kiaknázása, ami hibridek előállításával érhető el. A búzahibridek termesztésének egyik előnye a heterózis, ami 10%-kal haladhatja meg a termésmennyiséget, és biztosabb a termésstabilitás. Elmondható, hogy az idegentermékenyülő fajokban észrevehető heterózis már több éve foglalkoztatja a kutatókat és nemesítőket (Vida, 2018).

Jellemző módszer, amivel manapság hibridbúzát állítanak elő, egy rendkívül összetett, viszont sok előnnyel bíró technológia. A módszer lényege, hogy a vetőmag-előállítás során egy készítményt használnak a hímsterilitás létrehozására, amit kémiai hibridizációs ágensnek nevezünk (CHA-Chemical Hybridisation Agent). A kijuttatást követően a hatóanyag képes befolyásolni a pollenszemek kialakulását, így hozva létre a hímsteril búzát, tehát az előállítás szempontjából az „anyát”. A szántóföldivetőmag-előállítás során is ezt a módszert alkalmazzák.

A pollenadó apai, valamint a magtermő anyai szülő vetése felváltva, három és nyolc méter közötti parcellába történik. Az anyai szülőt a hímsterilitást létrehozó kemikáliával kezelik, így a növények virágai hímsterillé válnak, így nagy területen biztosítva a megporzás irányítottságát. A pollent nem képző növények kalászkái ezt követően attól a pollentől termékenyülnek meg, melyet a szomszédos kezeletlen, apai sorokban található növények termelnek. A végterméket, a nagy genetikai értékű (F1) vetőmagot csupán az anyai sorokból betakarított szemek adják.