Termőföld, legelő, szántóföld hírek
Elképesztően sok eső esett. Többfelé harmadfokú az ár- és belvízvédelmi készültség!
Két nap alatt annyi csapadék volt, mint máskor egész decemberben.
Egyik baj a másik után: több ezer hektárról nem tudták betakarítani a kukoricát
Előbb az eső, majd a hó akadályozta a munkát.
10 éves tapasztalat a precíziós gazdálkodásban Belvárdgyulán
Umenhoffer Péter Szűcs Andrást kérdezte arról, hogyan zajlik a talajművelés, a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás a Belvárdgyulai Zrt.-nél.
Belvíz, öntözés, területalapú támogatás – minden, ami a közeljövőben várható a vízgazdálkodásban!
A NAK összefoglalójából kiderül.
Már nagyon várják a gazdák az öntözésfejlesztési pályázatokat
Az új öntözési berendezéseknek és technológiáknak a megvalósítására a most elfogadott stratégiai tervben 70 milliárd forint áll rendelkezésre.
Elektronikus gazdálkodási napló, földügyek, pénzügyek – tájékoztató december 14-én!
Gyakorlati információkért gyere az év utolsó Agroinform webináriumára! Jogszabályváltozások, földügyek, kötelezettségek és lehetőségek az agráriumban.
Az innováció magvainak elvetése – teremtsük meg a jövőt! Most!
Euroseeds nyilatkozat a növénynemesítési innovációról.
Válasszon szempontot, a szakértő adja hozzá a napraforgót
A SAATEN-UNION hibridjei a megbízhatóságot képviselik, legyen szó alkalmazkodóképességről, olajtartalomról, rezisztenciáról vagy gyomirtási rendszerről.
Európa szójatermése: vízcsepp a forró kövön
Az EU szójaigénye jóval nagyobb, mint amit képes megtermelni.
Brutálisan bezuhant az ukrán gabonaexport
De még így is a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre maradhat.
A matematika segíthet a kukoricatermesztésben?
Új összefüggéseket fedeztek fel a Debreceni Egyetem kutatói.
Alapozd meg a jövő évi termést! Így lesz egyöntetű és jól fejlett a növényállomány
Az Epivio Energy-t a Syngenta portfóliójában kizárólag a Syngenta Magyarország Kft. által forgalomba hozott napraforgó- és kukoricavetőmag-csávázás tartalmazza!
A digitális átállás útján a mezőgazdaságban: egy családi gazdaság sikertörténete
Segíthet a gazdálkodóknak az erőforrásaik hatékonyabb felhasználásában, a termelékenység növelésében.
A növénytermesztés volumene 44 százalékkal nőtt idén
KSH: 6,5 százalékkal bővült a mezőgazdasági kibocsátási érték.
A termelők igényeit veszi alapul a Corteva, amikor fejlesztésekről van szó
A Corteva innovációi támogatják a terméshozam növekedését és a termésbiztonságot.
Belvíz és száraz talaj: nem ellentmondás
Nézzük, hogyan hatott november időjárása a növényekre.
Talaj: a világ élelmiszereinek 95 százaléka múlik rajta
2013 óta van világnapja a talajnak. Idén egy hódmezővásárhelyi talajszelvény nyerte el a Magyarország Talaja címet.
Vége az aranyéveknek, a terményárakban nem lesz jelentős javulás – a közgazdász elmondta, mit tehetnek a gazdák
Az agrárközgazdász szerint jelenleg a magyar agrárium nem versenyképes, s ha nem lesz változás, a gazdák csak abban bízhatnak: az EU jövőre is folyósítja a földalapú támogatásokat.
Melyik vetőmag lehet az ideális? Itt az online hibridválasztó platform
A gazdák napraforgó és kukorica hibrid ajánlásokat kaphatnak a Syngentától.
5+1 alapelv a talaj egészséges működéséhez
Ma ünnepeljük a Talaj világnapját.
Cukorrépa-termelők: abban bíznak, együtt többre mennek
Termelői csoport megalakításával növelnék a cukorrépa-termelés volumenét és erősítenék az érdekképviseletet a dél-zalai gazdák.
Hatalmas gondban a gazdák a Kisalföldön. Rengeteg kukorica még kint van a földeken
Az őszi vetést sem tudták sokan elvégezni.
A belvíz ellenére sem indulnak a szivattyútelepek
A vízügy a víz visszatartására és tartalékolására törekszik.
Egy felfedezés, ami hatalmas áttörést jelenthet a kukoricatermesztésben
Az új eljárással 40 százalékkal több kukorica teremhet.
Aggasztó mértékben romlik a hazai talajok állapota
Az intenzív termelési technológiák alkalmazása tovább ront a helyzeten.
Gazdálkodási napló, drónos permetezés, a szántás jövője, a glifozát sorsa – minden, ami a gazdák számára most fontos lehet
Az Agroinform.hu novemberi szakcikkeinek és szakmai híreinek összefoglalója.
GazdaHang: Az Agritechnicáról és az új távlatokról kicsit másképp
A türelem és alkalmazkodóképesség mindig a gazdák legfőbb ismérvei voltak, de most ezekre még nagyobb szükség lesz, mint korábban.
Másodfokú a belvízvédelmi védekezés az Alföld nagy területén
A sok eső helyenként már megállt a földeken, a tartós vízborítás gondokat okoz.
Kukoricáink idén is állták a kihívást
A Magyar Kukorica Klub független terméstanúsítása keretében négy helyszínen bizonyították alkalmazkodóképességüket a SAATEN-UNION hibridjei.
Milyen szabályok vonatkoznak a nitrátérzékeny területekre a téli időszakban?
A be nem tartásuk hatással lehet a támogatási összegre.
Új növényfajok művelésbe vonására lesz szükség Európában
Az új termékekre jó eséllyel mindig lesz kereslet a világpiacon.
Őshonos növényfajok segíthetnek az inváziós fajok visszaszorításában
A biológiai sokféleség csökkenésének egyik fő okozója a biológiai invázió, amely a gazdaságra és a társadalomra is negatív hatásokkal van.
Más megközelítésre van szükség – az optimális vízgazdálkodás nem csak az öntözésről szól
A hozambiztonság és a hozamtöbblet biztosítása nem megy paradigmaváltás nélkül.
Ezt tudnia kell annak, aki termőföldet bérel
Mutatjuk az előhaszonbérletre jogosultak sorrendjét.
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón