Itt az ősz, és sajnos vele az influenza és a nátha is. Érdemes tehát minél előbb felerősíteni az immunrendszerünket, hogy ha lehet, betegség nélkül tudjuk átvészelni ezt az időszakot. Ehhez szedhetünk vitaminokat, de akár természetes úton is segíthetünk az immunrendszerünknek.

Az pedig csak hab a tortán, ha mindezt igazán finom módon tehetjük meg. A legtöbb immunrendszert erősítő étel ugyanis igazán finom. Persze az sem árt, ha sokat mozgunk és sétálunk a friss levegőn. Ezen kívül pedig a pihenés is sokat tehet az immunrendszer erősítéséért. Azonban ebből jut a legkevesebb, így hát erősítsünk rá finom ételekkel!

Ezek a finomságok segíthetnek, hogy megúszd a náthát

A rendszeres mozgás és a tudatos táplálkozás sokat tehet azért, hogy elkerüljük az ősszel és télen gyakran előforduló betegségeket. Ezért is fontos, hogy olyan élelmiszereket fogyasszunk, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az immunrendszerünk jól működjön.

Homoktövis

A homoktövis természetes immunerősítő. Nem véletlenül hívják úgy, hogy "csodanövény". Magas antioxidáns tartalma és vitamintartalma nagyon jót tesz szervezetünknek. Nagy mennyiségben megtalálható benne A-, B-, C-, E-, K- és P-vitamin, sőt, tízszer több C-vitamint tartalmaz, mint a citrom.

homoktövis

A homoktövis a kertben is megterem. Nagyon finom és nagyon egészséges. Fotó: Shutterstock

Véd a különféle fertőzésekkel szemben, és számíthatunk rá akkor is, ha le vagyunk gyengülve. Csökkenti a vércukorszintet és jó hatással van a gyomorra. Csökkenti a vér koleszterinszintjét, és lassítja az érelmeszesedési folyamatok kialakulását.


Termését nem nyersen, hanem dzsem, bor, tea, szörp, aszalvány, ivólé vagy kompót formájában fogyaszthatjuk. Leveléből tea készíthető. A homoktövist akár a kertünkben is termeszthetjük.

Ehhez válasszuk ki a kert legnaposabb részét. Fontos, hogy a porzós és termős virágok külön-külön növényen vannak, így legalább egy hím- és egy nőivarú dugványt kell ültetnünk. Az ültetéskor hozzáadott érett trágyát a növény nagyon meg fogja hálálni, különösen, ha kiegészítjük azt kálium és foszfor tartalmú műtrágyával is. Az ültetőgödör mérete 40x40 cm-es legyen, majd takarjuk le 10 cm földdel, és öntözzük be alaposan. Pár napig hagyjuk ülepedni, majd 20-25 cm mélyre helyezzük le a dugványokat.

A homoktövis ideális növekedéséhez érdemes 4 méteres sortávolságot és 2 méteres tőtávolságot tartani. Nagyon kell ügyelnünk rá, hogy a homoktövis igazán vízigényes növény, különösen a telepítés utáni két évben. Azonban ne árasszuk el vízzel, mert a pangó vízben a dugványok el fognak pusztulni.

A betakarítás során ügyeljünk rá, hogy a bogyói ne sérüljenek meg. Sajnos nagyon lassú, és kellemetlen folyamat ez, hiszen a szedést a növény tüskéi is nagyban nehezítik. Sokan levágják a vesszőket, és úgy szedik le a fürtökben nőtt bogyókat.

Kakukkfűszirup

A kakukkfűszirup nemcsak az immunrendszer erősítésére alkalmas, de a légúti megbetegedések megelőzésére és kezelésére is. Sok benne az A -, B1-, B2-, B3-, B5 -, B6 és a C-vitamin, és nagyobb mennyiségben tartalmaz a szervezet számára fontos aminosavakat. A kakukkfűszirupra akkor is számíthatunk, ha megbetegedtünk, hiszen  csillapítja a köhögést és enyhíti a nátha tüneteit.

Feketeribizli

A feketeribizli jó hatást gyakorol a szív és érrendszeri megbetegedésekre, a vérnyomás szabályozására, a vashiányra, de jó a megfázásokra, a köhögésre és a torokgyulladásra is kiváló. Magas C-vitamin tartalma erősíti az immunrendszert. Télen velő formájában ajánlott a fogyasztása.

Joghurt

Az élő baktériumkultúrát tartalmazó joghurt gondoskodik a bélrendszer egészségéről, rendszeres fogyasztása pedig hozzájárul az immunrendszer normális működéséhez. A legjobb választás a natúr joghurt, amelyet ízesíthetünk friss vagy mélyhűtött gyümölcsökkel.

Zab és árpa

A zab és az árpa béta-glükánt tartalmaz, amely egy olyan élelmi rost, amelynek mikrobaellenes és antioxidáns tulajdonsága erősebb, mint az echináciáé. De nemcsak a megelőzésben kaphat komoly szerepet, hiszen felgyorsítja a gyógyulás folyamatát is.

fokhagyma

A fokhagyma nem csak finom, de az egészségünkre is jó hatással van. Fotó: Shutterstock

Fokhagyma

A fokhagymában található allicin sikeresen veszi fel a harcot a baktériumokkal és a fertőzésekkel szemben. Hetente legalább 6 gerezd nyers fokhagymát fogyasszunk, azonban az erős illata miatt érdemes a fogyasztását inkább akkorra halasztani, amikor nem megyünk társaságba.

Most tudunk tenni azért, hogy jövőre legyen saját fokhagymánk. Ezt akkor is megtehetjük, ha nincs kertünk, hiszen a fokhagyma a balkonládában is megterem. Október végéig még el tudjuk duggatni a fokhagymát, hogy aztán a téli, hideg napok előtt legyen még ideje gyökeret ereszteni, és tavasszal már korán ki tudjon hajtani.

Amennyiben balkonládában fogjuk termeszteni a fokhagymát, úgy a balkonládát tegyük napos helyre, és a szétszedett fokhagyma gerezdeket duggassuk 10 cm tőtávolságra és körülbelül 8 cm mélyen. Mivel balkonládába duggatunk, fontos, hogy minél mélyebbre kerüljön a hagyma.

A fokhagyma öntözése is nagyon fontos. A balkonládában ne hagyjuk kiszáradni a talajt, de ne álljon benne a pangó víz. Tavasszal, amikor megjelennek a hajtáscsúcsok, már több tápanyagra lesz szüksége a fokhagymának, így ekkor kéthetente tápoldatozzuk, és legalább kétnaponta öntözzük meg.

A kertben duggatott fokhagyma, ha őszi fajtát választunk, az a tavaszinál nagyobbra képes nőni, de sajnos kevesebb termést hoz. Az őszi fokhagymát késő ősszel kell ültetni, hogy nehogy kárt tegyen a fagy a fokhagyma frissen kihajtott leveleiben. Éppen ezért leginkább október az ideális ültetés ideje. Nem érzékeny a földjét illetően, de szereti a tápanyagban gazdag talajt. Öntözni is csak száraz idő esetén kell, azonban gyomláljuk rendszeresen a fokhagymát.

A fokhagymát gerezdekre szedve lehet ültetni. Mindig a szár résszel lefelé ültessük el a gerezdeket. Addig, amíg a tavaszi fokhagyma ültetési mélysége 5 - 6 cm, addig az őszi fokhagymát ennél mélyebbre, körülbelül 8 cm-re kell ültetni. A gerezdek között hagyjunk 10 centiméter tőtávolságot, a sorok között pedig 30 cm sortávolságot.

Narancssárga ételek

A narancssárga színű gyümölcsökben és zöldségekben sok az A-vitamin, amely remek immunerősítő. Ezért hatásos a vírusokkal, a baktériumokkal és az egyéb kórokozókkal szemben. Ne hanyagoljuk hát el a sütőtököt, az édesburgonyát, a répát vagy a narancsot.

Ősszel tehát együk magunkat egészségesre!