Újabb jogszabályokat dolgozott ki Ukrajna mezőgazdasági minisztériuma, ezúttal most a gabonaexport árminimumára vonatkozóan. Egy ár-küszöb bevezetését tervezik, aminek az alkalmazása kötelező lesz mindazoknak, akik gabonafélét exportálnak Ukrajnából.

A jogszabály az öt legfontosabb gabonafélét, a búzát, kukoricát, repcét, napraforgómagot és olajat, valamint a szóját tartalmazza, de előreláthatóan más mezőgazdasági termékekre is alkalmazzák majd – írja a novenyvedoszer.hu a www.oeconomus.hu cikke alapján.

búza

Cél a bevételek növelése – fotó: pixabay.com

A minimumár alkalmazása export esetében nem túl gyakori módszer, de esetenként mégis találhatunk rá példát. Az elmélet gyakorlatilag annyit jelent, hogy az adott terméket vagy termékcsoportot csak egy előre meghatározott ár-küszöb értéken vagy afölött lehet az országból kivitel céljából értékesíteni. Azaz az ez alatti áron való értékesítés tiltott tevékenység. Az állam az új szabályozást főként a központi bevételek növelése miatt sürgetné.

Lényeges kérdés, hogy a minimumár bevezetése hogyan hat majd a világpiaci árakra. 2022-ben Ukrajna a világ első számú napraforgóolaj, valamint ötödik legnagyobb búzaexportőre volt.

Ebben a helyzetben természetes, hogy amennyiben Ukrajna árat emel, vagy csökkent, akkor az hatással lesz a többi exportőr áraira is, valamint közvetetten nyomot hagy az élelmiszeripari termékek értékesítésében is.


A háború miatti energiaválság, és az ellátási láncoknál adódó akadályok miatt az elmúlt években az élelmiszerek ára drasztikusan emelkedett. Az idei évben a FAO becslése szerint a tavalyi, 2023-ashoz képest valamivel mérséklődhet mind a gabonafélék, mind az élelmiszeripari termékek árai, de még így is jóval a 2016-os 2017-es szintek fölött vannak.

Ebben a becslésben azonban még nem szerepelt annak lehetősége, hogy Ukrajna a gabonaexportra minimumárat határozna meg, így ez tovább növelheti a prognosztizált értékeket.

Az új szabályok még nem léptek életbe, de a gazdák és kereskedők részéről már most is számos kérdést vetnek fel. Ukrajnában az idei gabonatermés lényegesen gyengébb, mint a tavalyi volt, így még lényegesebb, hogy az ebből származó bevétel mekkora.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében részletesen írnak az új szabályozási tervről, valamint összefoglalják az idei ukrán gabonatermésről is a tudnivalókat