Kezdetét vette a hazai agrártámogatási rendszer legösszetettebb közvetlen támogatási konstrukciójának, az Agro-ökológiai Program (AÖP) támogatásának kifizetése is. Ezen jogcímre a Magyar Államkincstár 32,7 milliárd forintot folyósított a gazdálkodók 2024. évi egységes kérelmei alapján – írja közleményében az Agrárminisztérium.

Hozzáteszik, hogy a program keretében a termelők olyan előírások teljesítését vállalhatják, amelyeket gazdálkodási gyakorlatukba tudnak illeszteni, ugyanakkor környezeti szempontból is hasznosak. Ezek a mezőgazdasági gyakorlatok a talaj- és vízvédelemre, a biológiai sokféleség védelmére, valamint az éghajlatváltozás mérséklésére fókuszálnak.

Az AÖP-ben részt vevő mintegy 68 ezer termelőből eddig 42 ezer részére folyósították a támogatást.  Mint minden más esetben, most is azon termelők számára történhetett meg az utalása, akik nem voltak kijelölve helyszíni ellenőrzésre, illetve ha más támogatási formában érintette is őket helyszíni vizsgálat, az már lezárultnak tekinthető – emelték ki.


A program indulása óta népszerű: 2023-ban 4 millió, 2024-ben már 4,2 millió hektárnyi területtel csatlakoztak hozzá a magyar gazdálkodók. Az Agrárminisztérium a környezet- és klímatudatos mezőgazdaság fejlesztésének folyamatában a kötelező és korlátozó szabályok helyett nagyobb hangsúlyt fektet az önkéntes és ösztönző jellegű programokra – áll az agrártárca közleményében.

Indexkép: Shutterstock