A versenyképesség és a hatékonyság növelése mindig is a termelési, valamint a gyártási folyamatok folyamatos fejlesztését igényelte. Az iparban egyre nagyobb népszerűségnek örvend az úgynevezett „Gemba” koncepció, amely a legfontosabbra, az emberre helyezi a hangsúlyt.

Mit takar a koncepció?

A Gembaegy japán kifejezés, amely azt jelenti, hogy a „helyszínre menni”. A koncepció célja, hogy az emberek ne csak a gépeket szolgálják ki, hanem szinte uralják a gyártási folyamatokat. A szemlélet szerint a vezetők és a munkavállalók együtt vesznek részt a különféle munkafolyamatokban és együtt járják be a fontosabb helyszíneket. Ennek célja, hogy közvetlen megfigyeléseket tegyenek és megértsék a folyamatokat, majd ezek javításán együtt dolgozzanak és törekedjenek a folyamatok optimalizálására.

padlójelölő szalag

A padlójelölő szalagnak fontos szerepe van a munkafolyamatban – fotó: getoolbox.com

Most ejtsünk pár szót a jelölő matricákról

 

A padlómatrica fontos szerepet tölt be a „Gemba” szemléletben. A matricák segítenek abban, hogy a különféle útvonalakon, területeken fontos információkat helyezzünk el a munkavállalók számára. Alkalmazásával a munkahelyi környezet átlátható, rendezett és biztonságos is lesz.

Nézzünk is az alkalmazására néhány példát

A matricákkal egyértelműen meg lehet jelölni a veszélyes területeket és a vészkijáratokat, a menekülési útvonalakat. Támogatják a munkavállalók biztonságos kijutását az épületekből és felkészítik őket a veszélyesebb zónákra. A piros, a zöld és a sárga színt szokták használni ezek jelölésére.

A jelzések alapján az alkalmazottak sokkal könnyebben rátalálnak egy-egy eszközre vagy alapanyagra és pontosan látják a helyes irányt az egyes munkafolyamatok kapcsán. Zöld matricával jelölhetjük például a késztermékek helyét.

Hatékonyság szempontjából sem utolsó, hiszen a hatékony munkavégzést segítik. Ha minden egyes munkaterületen megfelelő matricát használunk, akkor a keresgéléssel kapcsolatos időveszteséget minimalizálhatjuk, így megszűnnek a felesleges mozgások és átjárkálások az adott területen.

Mit érdemes tudni a használatukról?

A jelölő szalagokat és matricákat könnyedén áthelyezhetjük vagy véglegesen is eltávolíthatjuk. A változó munkaterületeken ezekkel a jelzésekkel nagyon gyorsan újra lehet tervezni a munkafolyamatokat és munkaterületeket. Segítségükkel minimalizálhatjuk az átállási időt és az ezzel járó költségeket.

A Gemba szemléletet a padlómatricákkal együtt alkalmazva sokkal hatékonyabb működést lehet elérni.