A grillezés és a bográcsozás hozzátartozik a nyárhoz. Valahogy egészen máshogy esik az étel, ha nem csak a kertben fogyasztjuk el, de ott is készül. Teljesen más lesz az aromája a halászlének, a pörköltnek, és persze a grillezett húsoknak és zöldségeknek is, ha odakint készülnek.

Azonban, mint általában mindennek, ennek is van egy kevésbé kedvelt, szó szerint is sötét oldala, mégpedig, hogy vajon hogyan tegyük újra ragyogóvá a fekete, koszos bográcsot és grillrácsot. Márpedig az, ha nem azonnal oldjuk meg, csak még nehezebbé fogja tenni a dolgot, úgyhogy érdemes nem halogatni, hanem azonnal elvégezni, és tiszta edényekkel várni a következő kerti összejövetelt. Ha pedig megtudjuk a módját, legközelebb már nem fogunk olyan nehezen belevágni a kerti főzésbe, sütésbe. Hiszen a takarítás is gyerekjáték lesz.

Így lesz gyorsan és könnyen tiszta a bogrács és a grillrács

1. A legfontosabb, hogy ne hagyjuk rászáradni a koszt egyikre sem. Persze senkinek sincs kedve a finom ételek elfogyasztása után egyből nekiállni a takarításnak, de ha lehet, még aznap végezzük el ezt a feladatot, hiszen így nagyban megkönnyítjük vele a saját dolgunkat. Ráadásul jóval hosszabb ideig tudjuk majd élvezni mind a grillezést, mind a bográcsozást, ha odafigyelünk az eszközeinkre.

grillrácson ételek

A grillezés után könnyen letakaríthatjuk a grillrácsot. Fotó: Shutterstock

2. A faszenes grillsütő esetében kerüljük a vizet, ugyanis ezzel nagyon könnyen tönkre tudjuk tenni a tűzteret. A legjobb, ha megvárjuk, amíg a parázs teljesen kihűl, majd egy lapáttal kiszedjük a hamut. Ezután az alaposabbak egy kis kefe, vagy seprű segítségével ki is tudják sepregetni.


3. A grillrács tisztításával is várjuk meg, amíg az teljesen kihűl, különben még a tisztító eszközöket is el kell távolítani a rácsról, miután hozzátapadtak a meleg felülethez. Először egy száraz kefe segítségével kaparjuk le a rácsról a maradványokat, majd az eszközöket meleg vízben mosogassuk el. Ha a sütögetés előtt vékonyan olajjal kenjük be a rácsot, úgy elég sok mindentől meg tudjuk kímélni magunkat, hiszen az étel sem ég oda, és jóval könnyebb lesz letakarítani is.

5. Az olajat akkor se felejtsük el, ha öntöttvas grillsütőt használunk, hiszen így nem lesz rozsdás.

6. Ha úgy látjuk, a bogrács már soha nem lesz olyan szép, mint az első használatbavétele előtt, akkor bizony nagyot tévedtünk. Kenjük be a bogrács külsejét zsiradékkal, mert az fel fogja oldani a kormot, és így jóval egyszerűbb lesz azt utána letörölni róla.

7. A bográcsba engedhetünk vizet, és alágyújthatunk, ha nagyon odaégett az étel. De készíthetünk egy csodaszert is, amellyel kívül és belül is meg tudjuk tisztítani. Kell hozzá só, citrom, ecet és víz. A só a szemcséivel könnyedén eltakarítja a ráragadt szennyeződéseket, a citrom és az ecet pedig kiváló zsíroldó. Egy szivacs és a keverék segítségével a bográcsunk máris újra gyönyörű tiszta lehet.

8. A bogrács külsejéhez alkalmazhatjuk az ősi módszert is, miszerint a már kihűlt hamuba mártsunk nedves rongyot, majd azzal kezdjük el letakarítani a külső részét. Ezután öblítsük le, ha pedig még mindig koszosnak találjuk, alaposan mossuk el sima, mosószeres vízben.

9. Van, aki villára szúrt, félbevágott vöröshagymával dörzsöli át a rácsot, amely szintén jó megoldás lehet, de utána mindenképp öblítsük le, és töröljük szárazra azt.

10. Ha mégsem azonnal takarítottuk le a grillrácsot, és kilátástalannak tűnik a helyzet, melegítsük fel egy kissé a sütőt, így fel fog lazulni a rászáradt maradék, majd a kihűlést követően könnyebben tudjuk ledörzsölni azt.

11. Tisztítókefe használatánál mindig vegyük figyelembe, miből készült a rács, hogy nehogy többet ártsunk, mint használjunk. A kerámia bevonatos grillhez sárgaréz súrolókefét használjunk, míg a vasrácsra bátran használhatunk fémkefét. Azonban a rossz minőségű kefe szálai könnyen ráragadhatnak a rácsra, így érdemes jobb minőségű eszközökkel dolgozni.

bogrács

A bográcsozás után könnyedén újra fényessé tehetjük a bográcsot. Fotó: Shutterstock

12. Az ecet remek zsíroldó, így akár ráspriccelve, akár áztatva is segítségünkre lehet a rácsok esetében. Soha ne maradjon el a mosás és öblítés, végül pedig a szárazra törlés az ecetes kezelés után.

13. Soha ne hagyjuk rozsdásodni az eszközeinket. A rozsda fémek felületén nedvesség hatására alakul ki, de a savak és a sók is előidézhetik. A grillrács és a bogrács a levegő páratartalmától is rozsdásodhat, főleg, ha a kertben felejtjük őket, úgyhogy semmilyen esetre se hagyjuk kint a bográcsot és a grillsütőt a kertben, ha nincs fedett helyük.

14. A rozsdásodást úgy tudjuk megelőzni, ha minden használat előtt és után átkenjük olajba mártott papírtörlővel vagy befújjuk olajspray-vel a grillrácsot. Az olaj taszítja a vizet, bevonatot képez a rácson, így megóvja azt az oxidációtól, és az ételek sem fognak olyan könnyen odaégni.

Nagyon sok kellemes bográcsozást és grillezést kívánunk!