A dolgozókat valószínűleg azok a csirkék fertőzték meg, melyek leölésével a farmon kitört madárinfluenza miatt bízták meg őket. Minderre a legnagyobb hőségben került sor, amikor a védőfelszerelések viselése komoly plusz terhet jelentett a dolgozók számára, akik több száz csirkét gyűjtöttek össze és helyeztek őket kocsikba, melyekben aztán szén-dioxid gázzal véget vetettek az életüknek.

Megjelenése, 2022 óta több mint 99 millió csirkét és pulykát fertőzött meg a madárinfluenza egy magas patogenitású törzse az amerikai baromfifarmokon. A szövetségi kormány azóta több mint egymilliárd dollár kártérítést fizetett a baromfitartóknak a fertőzött állományok és tojások megsemmisítéséért annak érdekében, hogy megakadályozza a járvány terjedését.


A H5N1 madárinfluenza-vírus közel harminc éve terjed a baromfifarmok között világszerte. Becslések szerint eddig kilencszáz ember fertőződött meg a madarak révén és nagyjából fele belehalt a betegségbe. A vírus idén tejelő szarvasmarhákra is átterjedt az Egyesült Államokban – ez azt jelenti, hogy a vírus immár képes a tehenek sejtjeiben való szaporodásra, ezek pedig jobban hasonlítanak az emberi sejtekhez.

Tudósok arra figyelmeztettek, hogy a vírus mutálódhat és emberről emberre terjedve világjárványt válthat ki. Ennek azonban most még – szerencsére – nincs jele.

Forrás: Qubit.hu

Indexkép: Pixabay