Egyre kisebb jelentőségű az Európai Unió agráriumában a burgonya termesztése, amihez a fogyasztói szokások megváltozása és a klímaváltozása mellett a növényvédő szerek hatóanyagainak kivonása is hozzájárult. A burgonyatermesztés Európában csökken, beleértve Magyarországot is, de itthon a termelők trendfordulóban bíznak – derül ki az Eurostat adataiból.

burgonya

Egyre kisebb jelentőségű az Európai Unió agráriumában a burgonya termesztése – fotó: pixabay.com

Európában a burgonyatermesztés erősen koncentrált

amit jól példáz, hogy tavaly az EU 1,3 millió hektáros, betakarított burgonyaterületének csaknem 70 százaléka öt uniós országban összpontosult. Bár 2020-ban Románia az összes burgonyát termelő gazdaság közel egyharmadát adta, 2023-ban már csak az EU burgonyatermő területének mindössze 5,8 százalékán gazdálkodtak, mivel sok kicsi, illetve mikrogazdaság termel Romániában burgonyát.

Litvánia ugyanebben az összevetésben 2020-ban az EU burgonyát termelő gazdaságainak 7 százalékát adta, 2023-ban az Unió burgonyaterületének csak 1,2 százalékát művelte.

Németország (19,9 százalék), Franciaország (15,4 százalék), Lengyelország (14,2 százalék), Hollandia (11,7 százalék) és Belgium (7,1 százalék) termesztett burgonyát, ezen országok pedig együtt az összterület közel 70 százalékát adták. Az Unió teljes szántóterületén belül viszont a burgonya nem túl jelentős, a 2022-es adatok szerint mindössze 1,4 százalékot tett ki.


A burgonyaterület erősen csökkenő tendenciát mutat az EU-ban

Az ezredforduló és 2023 között a burgonyaterület kevesebb mint a mint felére, 3 millió hektárról 1,3 millió hektárra csökkent. A visszaesés nagy része a lengyelországi változások eredménye, ahol a burgonya betakarított területe 2023-ban 1,1 millió hektárral volt kevesebb, mint 2000-ben, ami 84,9 százalékos csökkenésnek felel meg.

Kétszámjegyű százalékos csökkenés volt tapasztalható a betakarított burgonya területén Belgium, Franciaország, valamint Dánia kivételével, de ezekben az országokban is csak 93 ezer hektárral haladta meg a 2023-as összevont betakarított terület a 2000-est.

A burgonya termelői és fogyasztói áraira is jelentős ingadozás volt a jellemző.

Miért vált nehezebbé a burgonyatermesztés Európában?

A termelés csökkenése összefüggésbe hozható a klímaváltozás tényével, mivel a burgonya a hűvösebb, csapadékosabb környezetet kedveli. Nehezíti a termelők dolgát, hogy az EU hatóanyag-kivonásai miatt a burgonya növényvédelme az utóbbi években bonyolultabbá vált. Ráadásul a fogyasztók – főként a fiatalok – körében csökkent a burgonya népszerűsége, nem tartják egészségesnek, és más, alternatív növényekkel váltják ki. A krumpli eleve nem is számít bele a WHO által kívánatosnak tartott zöldségfogyasztásba, mert nagyon magas a keményítő-, vagyis a szénhidráttartalma, vitaminokat és egyéb ásványi anyagokat viszont csak kis mennyiségben tartalmaz.

Alternatív növényként egyre népszerűbb a batáta, ami jól helyettesíti a krumplit, bár az íze sokkal inkább a répáét idézi, nagyon egészséges, gazdag béta-karotinban, sok A-, B- és C-vitamint tartalmaz. Sokféle felhasználási módja létezik: lehet sütni, főzni, pürésíteni és tölteni is.

Európában sokan választják burgonya helyett a pasztinákot, levesbe, pürének és sült köretnek is jó megoldás, sok pektint, fehérjét és C-vitamint is tartalmaz.

burgonya

A burgonya a hűvösebb, csapadékosabb környezetet kedveli – fotó: pixabay.com

Mi jellemzi a burgonyatermesztést Magyarországon?

Itthon is megfigyelhető a fogyasztói szokások megváltozása. A KSH adatai szerint a hazai fogyasztás a 2005-ös fejenkénti 66,8 kilóról, 2010-re 60,5 kilóra csökkent, majd 2017-ben érte el a mélypontját, 57,1 kilogrammal, majd 60 kilogramm körüli szintre emelkedett. i.

Folyamatosan csökken a termelésünk is: míg 1960-ban még 3 millió tonna burgonya termett, a 2000-es évek elejére ez a mennyiség 700-800 ezer tonnára apadt. A KSH adatai szerint 2000-ben még 44 ezer hektár volt a termőterület, 2023-ban pedig már csak 8 ezer hektáron termesztettek idehaza burgonyát. A termés mennyisége 2022-ben csak közelítette a 200 ezer tonnát, tavaly pedig még ennél is kevesebb, 161,5 ezer tonna volt.

A hazai termés az utóbbi években már tavaszig sem tart ki, ennek oka az alacsony termésmennyiség mellett a megfelelő tárolókapacitás hiánya és a gyengébb minőség.