Ezt Nagy Géza egerszóláti gazda, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesület elnöke mondta, aki szerint jelenleg a szürkemarhatartás legnagyobb kihívása, hogy állattartóként meg lehet-e élni belőle. A helyzeten ront a jogi környezet folyamatos változása.

A szakember szerint jelenleg szinte minden tenyésztő maga keresi a piacait. Az egyesület azonban szeretne olyan minősítési és központi értékesítési rendszert létrehozni, amely minden gazda érdekét szolgálja, s egyben azt is jelenti, hogy a vevők állandó, folyamatosan jó minőséghez juthatnak. A szürkemarhát a közvélekedéssel ellentétben nem csak „tartani" és legeltetni kell, hozzáadott táplálékra is szüksége van az állatnak, ami nyilván nem genetikailag módosított szója vagy egyéb termék, hanem lucerna és kukorica megfelelő arányban. Ez pénzbe kerül, de csak így lehet nagyjából 24 és 30 hónap közötti időtartam alatt elérni a piacképes, 600-650 kilogrammos vágósúlyt.

szürkemarha

Az egyesületnek van egy bikanevelő programja is, a szakmai szervezet felvásárolja a bikákat az ország minden részéből – forrás: Pixabay

Az elnök elmondta: tenyésztésre elsősorban azok az anyatehenek alkalmasak, amelyeknek pedigréjük van, ám ezeknek a száma Magyarországon a 6000-et sem éri el, s ebben minden egyed benne van a hortobágyi génmegőrző teleptől a legkisebb tenyésztő állományáig. Az összes hazai egyedszám, ha beleszámolunk borjút, növendéket, bikát, lényegesen magasabb, talán 20-30 ezer lehet. Abban, hogy a szürkemarha minősége megmaradjon, nemcsak a pedigrés anyatehén állománynak van jelentősége, hanem természetesen a bikáknak is. Az egyesületnek ezért van egy bikanevelő programja, a szakmai szervezet felvásárolja a bikákat az ország minden részéből. Nevelésük közel három éven át tart, s ez idő alatt szigorú és részletes minősítési eljáráson esnek át, amelyet megelőz egy genetikai alapú vérvizsgálat is. E folyamatnak köszönhetően csak a továbbszaporításra legalkalmasabb egyedek maradnak bent a rendszerben.



– Az elmúlt öt évben, mióta az egyesületünknek új elnöksége van, és szigorúbb rendszert vezettünk be a fajta megőrzése érdekében, nagyobb ráhatásunk van arra, hogy magasabb minőségű bikák kerüljenek még a kisebb tenyészetekbe is – jelentette ki Nagy Géza. – A bikák az egyesületünk tulajdonában vannak és térítésmentesen helyezzük ki őket a gazdákhoz. Szakértőink nyilván tudják, hogy hol milyen nőivarú állomány tartózkodik, és arra milyen vonalú bikák célszerűek annak érdekében, hogy a genetikai értékek ne vesszenek el. Mára eljutottunk oda, hogy harmadosztályú bikákat már egyáltalán nem juttatunk ki területekre, s célunk, hogy másodosztálynál gyengébb, úgynevezett kétharmados bikák se legyenek majd ott. Az egyesület számára öröm, hogy elláthatja ezt a szakmai tevékenységet, s a gazdák is örülnek, hiszen eddig venni kellett a bikát, most meg ingyen kapják. Az egyedeket célszerű hároméves, úgynevezett folyatási ciklus után áthelyezni, ezt követően ugyanis már a saját lányaik kerülnének alájuk, ami cseppet sem kívánatos.

szürkemarha

A szürkemarhahús ízvilágában érvényesül a rengeteg gyógynövény íze, amit a legeltetés során az állat elfogyaszt – forrás: Pixabay

Ami a hazai szürkemarha húsfogyasztást illeti: az elmúlt évtizedekben volt felfutása a szürkének, a 2000-es évek elején divat lett Magyarországon, sokan vették és fogyasztották. Ez azért hagyott alább, mert visszaéltek a nevével, s asztalra tettek szürkemarhahúsként olyat is, ami nem volt az. Sokszor találkoztak olyannal is a fogyasztók, hogy megvették a szürke marhahúst, főzték, de 8 óra múlva se lett puha, mert egy nagyon kiöregedett állatról volt szó, amely már inkább felvágottakhoz, szárazáru-készítéshez való. Mindezzel gyakorlatilag a fajtának okoztak kárt, meg nyilván a tenyésztőknek, mert egészen elpártoltak az emberek a fajtától, a felvásárlók pedig ezért csak nagyon megalázó árat ajánlottak érte, még a jó minőségért is. Az egyesület ezen is próbál most változtatni, olyan piacokat kutat fel belföldön és külföldön, amelyeken a szürkemarha jó minőségben újra elérhető lesz a fogyasztók számára. Ráadásul maguk is ellenőrizhetik, hogy valóban szürkemarha-e, amit vettek, mert van az egyesületnek egy SMS-rendszere, amibe ha beütjük a húson lévő kódszámot, le lehet hívni, hogy hol vágták le, mikor, ki nevelte az állatot, így a teljes folyamat nyomon követhető.


S hogy mi a szürkemarha húsának titka? A magas vastartalom miatt kicsit vörösebb a húsa, ízvilágában pedig érvényesül a rengeteg gyógynövény íze, amit a legeltetés során az állat elfogyaszt. A jó minőségű marhahús, legyen az bármilyen fajta, szinte odaragad a tányérhoz, nem enged vizet, vagy csak nagyon keveset. Az, amelyiket erőszakosan felhizlaltak, vízlekötőket, egyéb dolgokat használtak, tápon neveltek, annak húsa alatt bizony, jelentős mennyiségű víz keletkezhet.

Forrás: Népszava