Ritkán születik olyan technológiai áttörés, amely nemcsak meghatározza a mezőgazdaság jövőjét, hanem alapjaiban változtatja meg a gépgyártást is. Harry Ferguson Type A traktora pontosan ezt tette – és nem is önmagában a traktor, hanem a hátuljára szerelt hárompontos hidraulikus függesztő rendszer miatt, amely forradalmasította a munkagépek csatlakoztatását.
Amikor 1936-ban bemutatták a Type A modellt és annak korszakalkotó függesztőrendszerét, az egész agrárvilág felfigyelt rá. Az egyik legnagyobb csodálója nem volt más, mint Henry Ford, aki együttműködést ajánlott Fergusonnak. Ennek eredményeként született meg a legendás Ford-Ferguson Model 9N traktor. A következő évtizedekben három újabb Ford N-sorozatú traktor jelent meg, mindegyik a Ferguson-féle hárompontos függesztést alkalmazva.
Ferguson és Ford kapcsolata azonban idővel megromlott, ezért Ferguson saját traktorcsaládot indított el, amely még nagyobb sikert aratott.
Összességében több mint 800 000 traktort gyártott Ferguson és Ford közösen, a Type A alapjaira építve. Ez az eredmény az egyik legsikeresebb traktorszériává tette a konstrukciót.
Fontos megjegyezni, hogy Ferguson nem a semmiből alkotta meg az integrált függesztő rendszert. Az ír feltaláló azonban tökélyre fejlesztette azt! Olyannyira, hogy a ma használt hárompontos függesztések alapelvei mind az ő találmányára vezethetők vissza.
Ferguson szerint az eredeti elrendezés azonban nem volt elég stabil, ezért módosított rajta: a felső kart középre helyezte, így született meg a ma is ismert felső vonórúd, amely forradalmasította a talajmunkák minőségét és hatékonyságát – forrás: Wikipedia
Már az 1900-as évek elején is dolgoztak a mérnökök azon, hogyan lehet a munkagépeket közvetlenül a traktorokra szerelni, nem csak egy egyszerű vonórúdra kapcsolni. Ez az eljárás számos előnnyel járt: könnyebb lett az eszközök közúti szállítása, és a munkagépek súlya a traktor hajtott kerekeire nehezedett, ami javította a vonóerő kihasználását.
Ferguson fiatal mérnökként, az Ír Mezőgazdasági Tanács szolgálatában, már 1919-ben dolgozott ekék tervezésén, és ekkor figyelt fel a súlyáthelyezés előnyeire. Olyan ekét tervezett, amely saját kapcsolórendszerrel rendelkezett, így közvetlenül a traktorra lehetett rögzíteni. Később ezt fejlesztette tovább két párhuzamos karból álló megoldássá, amely félig merev kapcsolatot biztosított a traktor és az eke között. Ez lehetővé tette, hogy az eke kövesse a traktor hátsó kerekeinek mozgását, így jobban alkalmazkodott a talajviszonyokhoz.
Az eke hamar piacképes lett, elsősorban a Fordson traktorokhoz vásárolták meg. Ezután fordította figyelmét arra a forradalmi elképzelésre, hogy nem a munkagépeket, hanem magát a traktort kell felszerelni egy integrált függesztő rendszerrel, amely emberi erő nélkül képes megemelni vagy leengedni az eszközöket.
Kezdetben Ferguson mechanikus megoldásokkal kísérletezett, majd elektromos motorral is próbálkozott, de ezek túlságosan drágának bizonyultak. Végül egy, a traktor sebességváltójáról hajtott szivattyú mellett döntött, amely olajat továbbított a hidraulikus munkahengerekhez. Ezek működtették az emelőszerkezetet. Az első hárompontos függesztés egy alsó és két felső karból állt. Az alsó kar szabályozta a munkagép mélységét, míg a felső karok emelték vagy süllyesztették azt. Az elrendezés azonban nem volt elég stabil, ezért Ferguson módosított rajta: a felső kart középre helyezte, így született meg a ma is ismert felső vonórúd, amely forradalmasította a talajmunkák minőségét és hatékonyságát.
1936 májusára készen álltak az első Type A traktorok, amelyeket eredetileg a David Brown Tractors gyártott. Ez az együttműködés 1939-ben ért véget, amikor Ferguson Henry Forddal kötött megállapodást, amelyből megszületett a Ford-Ferguson Model 9N.
Bár Ferguson és Ford útjai különváltak, Ferguson bebizonyította, hogy képes önállóan is nagy sikereket elérni. Saját traktorát, a TE-20-at Európában mutatta be, ahol hatalmas sikert aratott. Olyannyira, hogy az amerikai Ford értékesítői „szürke veszedelemként" emlegették – és joggal! A „Grey Fergie" néven ismert modellből egyetlen évtized alatt több mint félmillió darabot gyártottak.
Forrás: Successful Farming
Indexkép: Wikipedia