Nemrég mi is beszámoltunk arról, hogy az elmúlt időszakban 20 százalékkal nőtt az őshonos juhfajták állományainak és tenyészeteinek száma. Az örvendetes bővülés a támogatásoknak köszönhetően következett be, az Agrárminisztérium is jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megmaradjanak az utókornak azok az őshonos állatfajták, amelyek az elmúlt évszázadok során a magyarsággal együtt éltek.
Ha az ősi magyar juhfajták kerülnek szóba, a többségnek csak a racka jut eszébe, pedig van még néhány, melyeket részletesen bemutatnak a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség honlapján. Íme, ezek az őshonos magyar juhfajták:
Alföldi suta racka juh
A dél-alföldi tanyavilág jellemző juhfajtája volt a II. világháború utáni néhány évig. Általában kisebb, 15-20 darabos létszámban tartották egy-egy tanyasi gazdaságban, de ahol több volt a legelő, ott 70-100 darabos gazdaságokban is megtalálható volt. Hódmezővásárhelyen a tenyésztés irányát ez a fajta jelentette, melyet a magyar és a csákovai juhból tenyésztettek ki. Még 1946-ban a Hódmezővásárhelyi Állattenyésztési Egyesület Juhtenyésztési Szakosztálya megállapította, hogy Vásárhelyen a juhok 90 százaléka racka juh volt. Hármas hasznosítású juhfajtáról beszélünk. Az élelmezésben betöltött szerepe a tej és a hús, a ruházkodásban betöltött szerepe pedig a szőrme és a posztó. A fajtát kiváló anyai tulajdonságok jellemzik, jó tejtermelés akkori adatok alapján 150-180 liter tejet is kifejtek a bárányok leválasztása után, de előfordult 300 literes egyed is. Húsát ízletesebbnek tartják, az alföldi racka jellemzően a faggyút a hasüregében raktározza, kevésbé a szövetek közé.
Az anyák kifejlett korban 50-60 kg, a kosok 80-100 kg súlyúak.
Az alföldi suta racka – forrás: Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség
Tejelő cigája juh
A feltehetően kisázsiai eredetű cigája juhok a Balkán félszigetről kerültek hazánk területére a 18. század végén. A tejelő cigája változatot Bács-Kiskun vármegyében tenyésztették. Ellenálló, edzett, élelmes fajta. Szaporasága 1,4-1,7, laktációs tejtermelése 100-200 kg között van. Kifejlett korban az anyák 60-70 kg, a kosok 90-120 kg súlyúak. A kosok nyírósúlya 5-6 kg, az anyáké 4-4,5 kg, 8-14 cm fürtmagassággal. A gyapjú finomsága 38-42 mikron.
A közepesnél nagyobb testű fajta.
Tejelő cigája juh – forrás: Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség
Gyimesi racka juh
A történelmi Magyarország területén, elsősorban Erdélyben és a Kárpátok hegyvonulatain kialakult és tenyésztett juhfajta. Hazánk jelenlegi területéről, ahol még maradtak is fenn szórvány állományai, egyedei, a fajtautánpótlás híján szinte teljesen eltűnt. Az 1990-es évek elején került ismét hazai tenyészeteinkbe (akkor még csak kis létszámban), majd az azt követő években néhány nagyobb tenyészállat-import következtében növekedett a fajta hazai állománya.
A magyar juhtól – ámbár rendszertanilag mindkettő a rackafélék csoportjába tartozik – eltérő kialakulási és élőhelyi körülményei miatt jelentősen különbözik, úgy mint testnagyságában, alakjában, színezetében, szarvalakulásában, de még bundaszerkezetében is, hiszen míg a magyar kifejezetten síkvidéki, addig a gyimesi hegyvidéki típusú juh. A fajta eredetileg tej-hús hasznosítású.
A test felépítése arányos és tetszetős, mozgása gyors, a vérmérséklet közepesen élénk. A legnagyobb juhfajta a rackajuhok csoportjában, kifejlett korban az anyák 45-60 kg, a kosok 70-90 kg súlyúak.
A gyimesi racka juh – forrás: Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség
Cikta juh
A cikta a középkorban széles körben elterjedt, Magyarországon is tartott közép-európai parlagi juh hazánktól nyugatra, észak-nyugatra kialakult típusának, a Zaupelschafnak máig fennmaradt leszármazottja. A kiinduló fajta a XVIII. században több hullámban került be az országba, hozták a német betelepülők és hozatták a birtokosok az itteni juhoknál finomabb gyapja miatt. Ezeknek a dél-német és még előttük, a morva juhoknak az elterjedésével vált általánossá a birka szó, ami megkülönböztette őket a magyar juhoktól. A később érkező merinóval való átkeresztezés nyomán ez a parlagi fajta is visszaszorult, legtovább Baranya és Tolna megyében maradt fenn, főképp a sváb lakosságnak köszönhetően. Ebben a két megyében még a II. világháború után is tízezres számban volt fellelhető az akkor már ciktaként vagy sváb juhként is emlegetett fajta. A szövetkezetekben összegyűjtött nyájakat merinókkal keresztezték, így amikor 1974-ben rendeletet hoztak az őshonos fajták fenntartására, pár tucat egyeddel kellett újraindítani a tenyésztést. A cikta gyapjúja hosszúfürtű, durva. Vérmérséklete élénk, figyelmes juh. Kifejlett korban az anyák 30-45 kg, a kosok 50-70 kg súlyúak.
A cikta – forrás: Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség
Cigája juh
A feltehetően kisázsiai eredetű cigája juhok a Balkán-félszigetről kerültek hazánk területére a 18. század végén. Szélesebb körű elterjedését valószínűleg a helyi fajtáknál finomabb gyapjának köszönheti, illetve a későbbiekben kedveltté vált a kisgazdaságokban, mint fejőjuh. Szaporasága 1,2-1,4, laktációs tejtermelése 80-150 kg között van. Kifejlett korban az anyák 55-70 kg, a kosok 80-100 kg súlyúak. A kosok nyírósúlya 4-5 kg, az anyáké 3-4 kg, 8-10 cm fürtmagassággal. A gyapjú finomsága 28-36 mikron.
Cigája – forrás: Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség
Hortobágyi racka juh
A fajta eredetét még homály fedi, bizonyítékaink nincsenek arról, hogy honfoglaló őseinkkel került volna a Kárpát medencébe. Nem tudjuk pontosan behatárolni, hogy a Kárpát-medence mely területére pontosan mely népcsoporttal és mikor érkezett be a magyar juh. Első régészeti emlékek, leírások a XVI-XVII. századból származnak, amelyek egyértelműen a fajta jelenlétére utalnak. Mindenesetre ősi jellegére utal, hogy a finnugor „juh" szót megkülönböztetve használták eleink a rackára, a nyugatról származó sváb fajtákat és a merinót ellenben a német eredetű birka megnevezéssel illették. Évszázadokon keresztül a magyar pásztorélet meghatározó juhfajtája volt.
Fő ismertetőjegye a szarvalakulása, mely a világon egyedülálló. Gereznája kiváló viseletet (pl. kucsma, suba) adott a magyarságnak századokon át. A magyar rackajuh testsúlyát tekintve közepes nagyságú a racka juhok csoportjában. Gyapja durva (átlagosan E-szortiment), kevert (pehelyszál 20-40, felszőr 60-80 μm közötti szálfinomságú). A bárányok erősek, rendkívül életképesek, már a születésük napján képesek az anyjukkal akár több kilométert is megtenni. A tökéletes szervezeti szilárdsága, jó legelőkészsége, élénksége kiválóan alkalmassá teszi a külterjes, jórészt istálló nélküli tartásra. Így tartották ezer éven keresztül, így kell megőriznünk ezután is. Kifejlett korban az anyák 35-45 kg, a kosok 50-70 kg súlyúak.
Hortobágyi racka – forrás: Pixabay
Sárgafejű berke juh
Erdélyben, elsősorban Kovászna és Hargita megyében tenyésztett, de Magyarországon, Kecskemét környékén is előforduló extenzív fajta. A cigája fajtacsoportba tartozik. Külön típust képvisel az ún. csóréhasú (kopaszhasú) változat.
A sárgafejű berke juh – forrás: Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség
Laktációs tejtermelése 80-150 kg között van. Kifejlett korban az anyák 55-70 kg, a kosok 80-100 kg súlyúak. A kosok nyírósúlya 4-5 kg, az anyáké 3-4 kg, 8-10 cm fürtmagassággal. A gyapjú finomsága 28-36 mikrométer.
Forrás: MJKSZ.hu
