Az október végi szezonkezdetet követően a DANA viharok és az alacsony árak egyaránt sújtották a spanyol termelőket.

November elején a DANA (hidegcsepp) özönvízszerű esőzéssel érkező viharai éppen akkor csaptak le Dél-Spanyolországra, amikor az európai piac a spanyol üvegházi zöldségekre váltott át.

Becslések szerint 4–5000 hektárnyi üvegházban keletkezett kár, ám ennek ellenére a zöldségek kínálata stabil maradt. „Termelőink változó mértékű károkat szenvedtek" – nyilatkozta Jan van der Blom (Coexphal).

„Szerencsére csak nagyon keveseket érintett valóban súlyosan. Spanyolország más régióiban, ahol folyamatos a vízhiány, és ahol az özönvíz nem okozott jelentősebb károkat, ez az esős időszak tulajdonképpen pozitívumként értékelhető" – írja a fruitveb.hu.

Az áresés különösen markáns volt az uborka esetében – fotó: pixabay.com

Mint írják, a zöldségszezon Almería körzetében nem volt könnyű, hiszen a termelőknek sok kihívással kellett megküzdeniük. Az egyik ilyen az volt, hogy a szokásosnál is alacsonyabb árak miatt a II. osztályú padlizsán és uborka nem került piacra.

Az áresés különösen markáns volt az uborka esetében, amelynek az átlagárai a tavalyi szezonhoz viszonyítva a felére csökkentek, annak ellenére is, hogy a várt teljes termés 30%-át már betakarították. A paprikánál 23%-os, a paradicsomnál pedig 11%-os árcsökkenésről számoltak be a termelők.

A holland ZON szövetkezet értékesítési vezetője, Els van Herpen szerint a padlizsán kínálata november végén a szokásosnál kisebb terület miatt korlátozott volt – ami részben a vírus- és kártevőnyomás miatti késői ültetésnek a következménye. A kínálat december elejére azonban stabilizálódott.

A DANA okozta viharkárok helyreállítása mellett nehézségeket okozott a termelők számára a szokatlanul meleg novemberi hőmérséklet is, mert jelentősen felgyorsította a növények érését, ami váratlan terméscsúcsokat okozott, különösen az uborka esetében.

A spanyol termelők elsősorban fólia alatt hajtatnak, ami az éghajlati szélsőségekkel szemben az üvegházaknál jóval kevésbé ellenálló. A novemberi meleg ellen párásítással és meszeléssel védekeztek, de hosszabb távú megoldásként több termelő is a holland technológiát alkalmazó, csúcstechnológiás üvegházak építésébe ruházott be.

A paradicsom termelése Almería körzetében az előző szezonok tipikus menetrendjéhez képest továbbra is némi lemaradásban van. Évek óta csökkenő tendenciát mutat a paradicsom összterülete a régióban, becslések szerint az idei szezonban 14 175 hektár lesz, ami alig marad el a tavalyi 14 320 hektártól.

A rezisztens fajtáknak köszönhetően magasabb termésmennyiség várható. A termesztés 48%-át a különleges paradicsomfajták és a cherry paradicsom adja.

Kemény kihívást jelentenek a munkaerőköltségek, amelyek a teljes termesztési költségnek több mint felét teszik ki. A kisebb bogyóméretű paradicsomfajták szegmensében komoly konkurenciát jelent Marokkó, különösen azért, mert ott olcsóbb a munkaerő – ezt azonban jól ellensúlyozza, hogy sok európai fogyasztó számára a spanyol áru minősége jelent garanciát.

Indexkép: pixabay.com