A hétvégén tartott XXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok ma már az ország egyik legjelentősebb szakmai rendezvényének számít, ahol az újdonságok bemutatása mellett a szakmai- és partneri kapcsolatápolások is jelentősek. Többek között ezt is hangsúlyozta a megnyitón elhangzott beszédében Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke, akit a húsipari lehetőségek irányvonairól kérdeztünk.

- Ez a kiállítás hogyan tud segíteni abban, hogy jó alapanyag álljon a húsfeldolgozók rendelkezésére?

- Ez önmagában egy nagyon nehéz kérdés, ezért kezdjük talán ott, hogy a termékpálya szereplői közti együttműködésnek az elmúlt húsz évben megszokott formáitól eltérő megoldásokra van szüksége ahhoz, hogy sikeresen szerepeljen a termékpálya nemzetközi versenyben. Ez már többé-kevésbé megvan.

- Mióta tapasztalható ez a változás?

- Azt gondolom, hogy a szemnyitás az Európai Unióhoz való csatlakozással történt meg, de a tapasztalatok levonása utáni cselekvést akadályozta, hogy jött a világgazdasági válság, amikor egy kicsit minden megfagyott, és a gazdasági szereplők is sokkal nehezebben cselekedtek. Most egy olyan időszak van, amikor a gazdaság - a nemzetgazdaság és a világgazdaság - általában fejlődési periódusba kerül, ez pedig segít a korábbi tapasztalatokból levont konzekvenciák értékelésében és a cselekvésben is.

- Miként mutatkozik ez meg a hazai gyakorlatban?

- Egyre tisztábban látszik az, hogy nem termékek, hanem termékpályák versenyeznek a világon. A végtermékek versenyeznek a polcokon a fogyasztókért, illetve már önmagában a polcokért, de igazából ez arról szól, hogy milyen hatékony a végtermék mögötti előállítási lánc. Ez a hatékonyság két elemből fakad: egyrészt fakad az egyes szereplők termelési hatékonyságából, abból, hogy valaki hány kg takarmányból állít elő egy kg élő sertést vagy abból, hogy a sertést milyen költség mellett sikerül levágnia és hússá átdolgoznia. Másrészt pedig a láncok működési hatékonyságában meglévő különbségek is szerepet játszanak.

- Milyen a napi-heti együttműködés a lánc szereplői között?

- Ott ahol a lánc szereplői tartósan egymás kárára próbálják megoldani napi üzletmenetüket, ott a lánc egészének hatékonysága lényegesen romlik. Hiszen nem bizalmi elv alapján működik, mindenki folyamatosan azon gondolkozik, hogy hol akarják átverni. Olyan felesleges humán- és anyagi erőforrás elszívás van az ilyen kapcsolatokban, ami egyértelműen rontja a lánc működési hatékonyságát.

- Ez jellemző alapvetően a gyakorlatra?

- Én azt gondolom, hogy a kilencvenes években és a kétezres évek elején ez volt a jellemző. De azt is gondolom, hogy a tanulási folyamat első fázisain már túl vagyunk, és a szereplők mind nagyobb számban ismerik föl, hogy ez a típusú működés a végeredmény tekintetében egyszerűen nem hatékonyabb. Lehet, hogy egy-egy hétre jobban járnak, de a lánc végeredményeként a termék versenyképességi problémákkal küzd, és az rájuk is vissza fog ütni. Ezt a felismerést én ma már mind több szereplőben látom, az állattenyésztésben is látszanak integrációs szerveződési kísérletek, és olyanok is, amelyek már több százezer állat előállítását eredményezik. Meggyőződésem, hogy ezek az integrációs láncok versenyképességükkel fogják igazolni, hogy a jövőben ez a megoldás.

- Örökös kérdés, hogy a nagyüzemi vagy inkább a kistermelői piac az, ami a hazai gazdaság szempontjából eredményesebb lehet. Sokan hangsúlyozzák a specializálódás fontosságát.

- Kevés kérdésre adható egyértelműen fekete vagy fehér válasz. A tevékenység méretének nyilván befolyása van arra, hogy mit lehet csinálni versenyképesen, de önmagában a tevékenység mérete nem mondja meg azt, hogy valaki meg tud-e élni abból a dologból vagy sem. Vannak olyan, az állattenyésztéshez köthető és a feldolgozáshoz, vágáshoz köthető tevékenységek, amelyek kicsiben legalább olyan sikeresen, ha nem sikeresebben előállíthatók, és vannak olyanok, amelyekről ma úgy tűnik, hogy kicsiben művelve azon piaci versenykeretek között, amelyben élünk, nem működik. Mint tudjuk, tipikusan ilyen - csak hogy példát hozzak, és akkor a húsipar területéről -, hogy a vágás, mint olyan, abban a nagy nemzetközi versenyben, ami kialakult, kicsiben, tartósan, versenyképesen nem művelhető. Köszönhetően annak, hogy a vágás végeredményeként keletkező hús vagy fél disznó, az nem speciális, nem márkázott, azaz semmilyen sajátos adottságokkal nem rendelkező termék. Ennek a versenyképességét csak az dönti el, mennyibe került az előállítás. A vágásnál úgy tűnik, hogy a kicsiben történő működés egységnyi súlygyarapodó önköltsége lényegesen nagyobb, mint egy lényegesen nagyobb méretben történő működésben. Egészen más a helyzet viszont a feldolgozás, a készítménygyártás esetében. Ott a kicsiben történő működés is hozhat nagyon jelentős gazdasági sikert, mert ott a végtermék is speciális, sajátosan fűszerezett, márkázott, különböző piaci bevezető akciók segítségével jól népszerűsíthető termék, amivel kicsiben is lehet fedezetet, profitot csinálni. Egyáltalán nem biztos, hogy csak a nagyban van működés. Ezért mondom, hogy nincs fekete-fehér válasz erre, minden egyes tevékenységhez meg kell találni az optimális méretet, mert a kicsinek, közepesnek és a nagynak is van helye. Az egészen biztos, hogy a termékpályán a különböző mérettől függetlenül az együttműködés viszont alapvetően szükséges a teljes termékpálya sikeréhez. Amit ez a kiállítás is segít, hiszen egyrészt módot ad az információk áramlásához, másrészt azokra a találkozásokra is, amik a potenciális partnerek közt szükséges ahhoz, hogy az együttműködés kialakulhasson.

Névjegy:

Éder Tamás 1965-ben született Cegléden. 1983-ban érettségizett a Kossuth Lajos Gimnáziumban. 1989-ben szerzett diplomát a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán, ahol a következő években az Agrárgazdaságtani Tanszék munkatársa volt. 1993-ban az Oklahoma State University-n folytatott tanulmányokat Fulbright ösztöndíjasként.  2008-ban MBA diplomát szerzett a Webster University és a Szent István Egyetem közös, angol nyelvű programján. 1996-tól az államigazgatásban dolgozott különböző pozíciókban. 1998 és 1999 között kormányfőtanácsadó volt agrárügyekben. 1999 és 2001 között először ügyvezető igazgatóhelyettes, majd ügyvezető igazgató volt az ÁPV Rt. Agrárgazdasági Vagyonkezelő Igazgatóságánál. 2001 és 2002 között a földművelésügyi tárca közigazgatási államtitkára volt. 2002 és 2003 között az OTP Bank kereskedelmi banki divíziójának volt a főosztályvezetője, 2002 nyarán az FVM közigazgatási államtitkári pozíciójából hagyta el a közigazgatást. Ma a Bonafarm Csoport vállalati kapcsolatokért és PR-ért felelős igazgatója, a Magyar Húsiparosok Szövetségének és a Magyar Élelmiszer-feldolgozók Szövetségének elnöke, a Pick Zrt. és a Sole-Mizo Zrt. felügyelőbizottsági tagja, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke, valamint a Clitravi (az EU húsfeldolgozó vállalkozásainak szakmai érdekképviselete) alelnöke.