Ha szeretnéd, Anna napig még elvetheted a zöldbabot. És ha adsz neki most pár percet, és jobban megismered, egészen biztosan szeretnéd, hogy ott legyen a közeledben, konkrétan a kertedben. Mert igazán finom és nagyon egészséges. 

Sokan összekeverik a zöldbabot a vajbabbal, amely szintén zöld színű. A zöldbab viszont huncut, mert bár a neve mást sugall, nem mindig zöld, hanem lehet sárga színű is, azonban mindig bársonyos felületű és nagyon finom. Ráadásul sokféleképpen elkészíthető, hosszan eltartható és sokáig vethető, így egész nyáron át frissen szedhető. Úgyhogy akár sárga, akár zöld, nem szabad lemondani róla, és helyet kell neki adni a kertben. Mert nem fogjuk megbánni, akár főzelékként, akár köretként, esetleg salátaként fogyasztjuk. Sőt, savanyúságként is igazán kár lenne lemaradni róla.

Ismerd meg a zöldbabot

A zöldbab Mexikóból származik. Abban az időben, amikor még lóháton töltötték idejük nagy részét, igazán praktikus volt, hiszen a nyeregtáskára akasztott zsákban szinte bármeddig tárolható volt, és igazán tápláló ételeket lehetett készíteni belőle.

zöldbab

A friss zöldbab számtalan módon elkészíthető, így érdemes szakaszosan vetni. Fotó: Shutterstock

Hazánkban csak a 16. század végén kezdték el termeszteni, de igazi népszerűségét a konzervipar fejlődése hozta. Ekkor ugyanis sokan megkóstolhatták, és kedvet kaptak ahhoz, hogy frissen szedhessék a kertjükben. A gondozása nem különösebben bonyolult, az öntözésen és a gyomláláson kívül sok törődést nem igényel, így semmi akadálya, hogy teret engedjünk neki a kertünkben.

Így legyen zöldbab a kertedben

A zöldbab a közömbös vagy a lúgos kémhatású talajokat kedveli. Mivel nehezen viseli a szárazságot, fontos, hogy rendszeresen öntözzük. Nagyon szereti a napfényt, így kerüljük a kert azon részeit, ahol árnyék vetődhet rá.

A zöldbab csak szabadföldi, állandó helyre vethető, így hiába is próbálkoznánk palántázással. A legideálisabb időszak a vetésre áprilisban van, azonban egészen Anna napig nyugodtan vethető. Akár folyamatosan is vethetjük, hetekkel eltolva a vetési időpontokat, így egész nyáron friss és zsenge zöldbab áll a rendelkezésünkre. Azonban ahogy egyre nő a kinti hőmérséklet, úgy kell egyre gyakrabban öntözni, akár kétszer is naponta. A zöldbab nem bírja a hideget, ezért az utolsó vetésnél vegyük ezt figyelembe, nehogy túl későn érjen be.

A zöldbabot érdemes 30-40 cm sortávolságra és ugyanennyi tőtávolságra vetni. Mivel szép kis bokor lesz belőle, szüksége van helyre. Akár a kukorica sorközébe is vethető. A zöldbab nem szereti a zöldborsó társaságát, így soha ne ültessük őket egymás mellé. Sőt, zöldborsó után se ültessük, mert akkor nem fog megfelelően fejlődni. De még saját magával is olyan nehezen jön ki, hogy minden évben érdemes más helyre ültetni. Ellenben a cékla, a paradicsom és a zeller kifejezetten jó baráti viszonyt ápolnak vele, így bátran ültethetjük a szomszédságukba.

A zöldbab vetése után 2-3 hét múlva jelennek meg a kis növények, majd 6-7 hétre rá már szüretelhetjük is. A vetés előtt fontos, hogy alaposan ássuk fel, puhítsuk fel és rögmentesítsük a talajt. Mivel a gyomok gyorsabban nőnek, mint a zöldbab, könnyen elvehetik a tápanyagot tőle, így érdemes folyamatosan gyomlálni.

A zöldbab szedésekor nagyon figyeljünk rá, hogy ne tépjük le a bokorról a termést, hanem óvatosan szedjük le, különben a gyökerei könnyen megszakadhatnak. A termést érdemes nem előre vagy felfelé húzással letépni, hanem oldalirányba. Így a növény általában nem fog sérülni a szedés alkalmával.

zöldbab üvegben

A zöldbab lehet sárga is. Fotó: Shutterstock

Ha nincs kertünk, akkor sem kell lemondanunk a zöldbabról, hiszen akár balkonládában is termeszthető. Fontos, hogy nagyon jó tápanyag tartalmu talajt használjunk és kellően nagy méretű ládába vessük a zöldbabot. Ha a balkonunk árnyékos, ne kezdjünk bele a zöldbab termesztésébe, hiszen a zöldbab nagyon igényli a napfényt. Az öntözés pedig még sokkal fontosabb, mint a szabadföldi vetés esetén.

Ha túl sokat termesztettünk belőle, semmi baj, hiszen mélyhűtve is tárolhatjuk, de ecetes lében is igazán ízletesen lehet tartósítani. Azonban mélyhűtés előtt érdemes pár percig sós vízben párolni, majd lehűteni.

Ezért fogyasszunk sok zöldbabot

A zöldbab az egyik legértékesebb fehérjeforrás, így nem is csoda, hogy az egyik legnagyobb területen termesztett növény a világon. Már az indiánok is előszeretettel fogyasztották, hiszen igazán laktató ételek készíthetők belőle.

A zöldbabban megtalálható a B1-, B2-és a C-vitamin, és jelentős rost forrás. Ezen kívül sok káliumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort, vasat és mangánt is tartalmaz. A zöldbab remek antioxidáns és béta-karotint is tartalmaz, emellett omega-3 zsírsavakban is gazdag.  Segít csökkenteni a magas vérnyomást, és rákmegelőző hatása is van. Csökkenti a koleszterinszintet, segít megelőzni a trombózis kialakulását, és még a bélflóra is egészséges lesz tőle.

Gyulladáscsökkentő hatással is bír, és mivel kevés szénhidrátot tartalmaz, fogyókúrázóknak is kiváló. Szabályozza az inzulin jelenlétét a vérben, ezért a cukorbetegek is jól teszik, ha gyakran fogyasztanak belőle. Azonban nyersen ne együk! A zöldbabot legalább 10 percig főzni kell, hogy a benne jelen lévő mérgező hatású fazin eltűnjön belőle.

A zöldbab azonban nagyon sokféle módon elkészíthető és igazán finom. Fogyaszthatjuk párolva, levesként, köretként, főzelékként, sőt még savanyúságként is, baconbe tekerve pedig semmiképp se hagyjuk ki!