A sok májusi csapadék tetézte a kárt: ősz végén és télen a talajok nedvességgel telítődtek, így az újabb vízmennyiséget a talaj sok helyen nem tudta befogadni. Természeti eredetű vízkár alakul ki, amikor a sok csapadék megemeli a talaj vízszintjét, emellett még a talaj víznyelő és vízáteresztő képessége is megszűnik. Ez a jelenség az agyagos talajokon gyakoribb. A mélyebb fekvésű területeken a földalatti vízáramok vonulatában, a régi folyómedrek mentén is felszínre törhet a víz.
Az ilyen (belvíz) károkról a gazdálkodók nem tehetnek, itt a kármegelőzés feltétele a térségi és helyi vízrendezés. A gazdálkodási eredetű belvízkár vastag tárcsa- vagy eketalp tömörödéssel lerontott, és taposott talajokon alakul ki. Ekkor a talaj vízbefogadó- és áteresztő képessége a tömör vízzáró réteg következtében szűnik meg. A lazult réteg telítődése után a víz a felszínen terjeszkedik, s jól felmérhető, hol a legsúlyosabb az állapothiba a táblán. Múlt év decemberétől mostanáig mindkét belvízkár típus károsít a földeken, gyakran egymást erősítve. A gond mindkét bajnál ugyanaz: úgy kezeljük, mintha soha nem tapasztalt feladat előtt állnánk.
A gazdálkodás eredetű belvízkár
A talaj vízbefogadó- és tárolóképessé gének romlásáért nagy gyakorisággal a talaj állapotához alkalmatlan, szakszerűtlen (ritkább esetben kényszer) művelés, a művelő-talp kialakulás tehető felelőssé. Nem menthető mulasztás, ha nem figyelnek a talajra, ha a nagyobb nyári esőket követő napon már szántanak, tárcsáznak, meg sem gondolva, milyen hibát követnek el. A nedves talajokon elkerülhetetlen a talaj összetömődése a művelt réteg alatt. S nem is ritkán az ilyen hiba tovább súlyosbítja a már meglévőt. A tavalyi ősz első fele túl száraz, a második fele túl nedves volt ahhoz, hogy hiba nélkül szántsanak. Egyáltalán nem biztató, de a november végi, decemberi szántások alatt mindenütt (!) kialakult a tömörödés.
