Az olajfa szimbolikus jelentéssel is rendelkezik, a növény ellenálló, az olaja egészségvédő hatású. Azonban az elmúlt évek bebizonyították, hogy ez a csodálatos fa sem halhatatlan. Sokan már temették a régió virágzó olívatermesztését, de az új generáció tagjai új megoldásokkal álltak elő.

Olaszország déli részén egész évben nehéz az olívaliget-tulajdonosok feladata, amióta felütötte a fejét a pusztító Xylella baktérium, amely ellen egyelőre nem létezik ellenszer. Az egyébként szívós, sok száz, akár ezer évig is élő olívafák védtelenek a baktériummal szemben, a megbetegedett példányok elszáradnak, nagy részüket ki kell vágni. Ami a gazdák tehetnek, az az, hogy ellenálló fajtájú facsemetéket telepítenek.

Olívatermesztés Dél-Olaszországban

Puglia adta a teljes olasz olívatermésnek körülbelül a felét, a baktérium tíz évvel ezelőtti megjelenéséig. Számos helyi család generációk óta, több száz éve foglalkozik olívatermesztéssel.

Az olajbogyót általában valamikor szeptember és január között szedik, a bogyó érésétől függően, amit sok minden befolyásol: az olívaliget elhelyezkedése, a napsütés mennyisége, illetve az olajfa fajtája is. A szüret időpontja azzal is összefügg, hogy a gazda milyen ízű olajat szeretne palackozni: lágyabb-gyümölcsösebbet vagy érettebb, intenzívebb aromájút.

A szüretelést hagyományosan kézzel végzik: végighúzzák a kezüket az ágakon, hogy a bogyók lepotyogjanak. Vannak, akik méretes esernyőket visznek magukkal, amelyeket megfordítva tartanak, abba gyűjtve a lehulló bogyókat, hogy azok ne essenek le a földre. Sokan használnak elektromos eszközöket is, amelyek a fa ágait rázzák, a bogyók pedig a földön kiterített hálóba esnek bele. Innen ládákba gyűjtik, és még aznap vagy másnap, de mindenképp 48 órán belül elviszik őket préselésre, ugyanis minél frissebbek az olívabogyók, annál magasabb minőség lesz a végeredmény. Az extra szűz megnevezés az első mechanikai sajtolásból származó olajat jelenti, ez a legjobb minőségű olívaolaj.

A malomban szállítószalagra helyezik, majd a gép megmossa az olajbogyókat. Utána következik az aprítás: a gyümölcshús és a mag összezúzásával keletkezik az olívapép, amelyet a gép egy acéltartályba továbbít. Ott „dagasztódik" az olajbogyómassza, ez teszi lehetővé a három elem – az olaj, a víz és a szilárd maradék – optimális keveredését. A massza hőfokára különösen figyelni kell, nem melegedhet túl, nehogy romoljon a minősége. A pép ezután továbbhalad a dekanterbe, ott külön edénybe kerül a növényi víz, a szilárd maradék, és egy csövön keresztül megérkezik a friss olívaolaj.

olívabogyó

Minden cseppje kincs – fotó: Pixabay

Nekünk is lehet saját fánk

Az OlivaMi fiatal csapata a Xylella okozta pusztításra kreatív válasszal állt elő: olívafa-örökbefogadási rendszert hoztak létre. Bárki örökbe fogadhat egy salentói olívacsemetét, így támogatva a régió újratelepítését és a környék gazdáit. Cserébe évente egyszer kiváló minőségű olívaolajat kap, házhoz szállítva. A weboldalukon többféle csomag közül választhatunk, de 32 euró átutalásával máris olívafa-tulajdonosokká válhatunk. A csemeténknek nevet is adhatunk, amelyet ráírnak egy kis fatáblára a teljes nevünkkel együtt, és ráakasztják a fa törzsére. Az örökbefogadók személyesen is megnézhetik a fájukat.

Egyre több turista és helybéli kérdezgette a gazdákat, hogyan segíthetnének Salento újjászületésében, mert szívesen tennének valamit. Ezek a beszélgetések adtak ötletet az OlivaMi létrehozásához – mondta Stefano Presicce társalapító és Roberta Bove, a szervezet munkatársa. A nonprofit kezdeményezés célja, hogy a régiót sikerüljön újra betelepíteni olívafákkal, a gazdák ismét lássanak perspektívát az olívatermesztésben, és a következő generációk tagjai is olyan gyönyörű zöld ligeteket örökölhessenek meg, amilyeneket a felmenőik kaptak.

A szervezetet két évvel ezelőtt alapították, és ez idő alatt már 30 ezer fát sikeresen örökbe is adtak. Minden egyes adomány fedezi a fa költségeit, amelyet a távoli tulajdonos nevében ültetnek el, sőt többet is: a faültetéssel párhuzamosan egy csemetét adományoznak valamelyik helyi farmernak, hogy képes legyen újraépíteni a birtokát, hiszen voltak olyan családok, akik mindent elveszítettek a Xylella pusztítása miatt.

Forrás: vince.hu

Indexkép: Pixabay