Napjainkban már természetes, hogy mindig minden rendelkezésre áll a szupermarketekben. De vajon gondolunk arra, hogy valójában honnan is származnak az élelmiszereink? Mi az, ami idehaza is megterem, és mi az, ami beutazza a fél világot, mielőtt a tányérunkba kerül? Mi lenne elérhető akkor, ha csak pár száz kilométeres körzetünkben tudnánk válogatni? – tette fel a kérdést az egy.hu.
Az emberiség az évszázadok során kitapasztalta, hogy egy adott területen milyen élelmiszerek gyűjthetőek, termelhetőek és termeszthetőek. A természet igyekezett ugyan határokat szabni a választéknak, de az ember idővel elkezdte „megerőszakolni" a természetet.
Nem gond, ha nincs elég napsütéses óra: majd lámpát alkalmazunk, nem baj, ha hideg van, majd fóliákban, üvegházakban termelünk, sőt, már az sem probléma, ha nincs elegendő föld: hiszen a 21. században a zöldségeknek már arra sincs túl sok szüksége.
A fejlesztések eredményeképpen az élelmiszerrendszerünk teljes egészében globalizálódott, ezért a gyerekek – de talán a felnőttek egy része sincs azzal tisztában, pontosan mi az, ami meg tud teremni szűk környezetünkben, és mi az, ami hozzánk érkezik a drága, többnyire természetet, tápértéket károsító szállítás révén.
Egész évben kapható minden gyümölcs – fotó: pixabay.com
A legelterjedtebb élelmiszerek 2020-ban: a cukornád, a kukorica, a búza és a rizs
A globális növénytermesztés közel 50 százalékát ez a négy növény adja:
- a cukornádtermelés több, mint 40 százaléka Brazíliában zajlik,
- a kukoricát tekintve közel 31 százalékkal az Egyesült Államok vezet, a második Kína 27 százalékkal, tehát e két ország uralja a kukoricatermesztés közel hatvan százalékát
- a búzatermelésben Kína vezet, amely a világ búzatermelésének közel 18 százalékát birtokolja, míg a rizst tekintve 27 százalékkal áll az élen. Nem tétlenkedik India sem, szépen zárkózik fel Kína mögé mindkét területen, a búzatermesztés 13,5 százaléka zajlik ott, míg a rizsből 24 százalékos a részesedése.
Te tudod mi, honnan származik?
Világszinten több mint 250 zöldségfélét tartanak nyilván, mi ezekből csupán 45–50-et tudunk hol kisebb, hol nagyobb mértékben a köztermesztésbe vonni.
Rengeteget köszönhetünk a híres nagy felfedezéseknek és hódításoknak is – Cortés, Kolumbusz, Vasco da Gama. Az új földrészek és kontinensek, Amerika, Ausztrália és Új-Zéland felfedezése és minden nagy hódítás együtt járt az újonnan felfedezett régiók növényi szaporító anyagainak begyűjtésével és terjesztésével.
- a napraforgó Észak-Amerikából,
- a klasszikus magyar burgonya pedig Dél-Amerikából származik
- a kígyóuborka kínai gyökerekkel bír,
- a legtöbb tök közép-amerikai,
- a vöröshagyma a Közép-ázsiai régióból és a Földközi-tenger partvidékéről,
- a petrezselyem pedig közel-keletről érkezett hozzánk
- a ma már egész évben kapható citrom, narancs, grapefruit vagy mandarin október és március között „északi féltekés" (tehát spanyol, török, görög, marokkói, egyiptomi és horvát), április és szeptember között pedig „déli féltekés" gyümölcsök, amelyek Dél-Afrikából és Dél-Amerikából érkeznek hozzánk.
Rendkívül bonyolult a kereskedelmi rendszer
A banán ékes példája annak, hogy a termények milyen virtuális vagy sok esetben valóságos utat tesznek meg a világban, mielőtt a célországba érnének: a legnagyobb banántermelő országok között ismerjük Ecuadort és Costa Ricát, de egy európai termelő, Belgium is a legnagyobb banánexportáló országok között szerepel, ami valójában újraexportálást jelent.
A nálunk megvásárolható banánok mintegy negyven százaléka Szlovákiából érkezik: az ország jellemzően Ecuadorból, Kolumbiából és Kamerunból szerzik be a zöld, éretlen banánokat. Miért? A profit miatt drasztikusan avatkozunk bele a természet rendjébe.
Növelni kell az élelmiszertermelést
A FAO becslése szerint a világnak, hogy el tudja látni az egyre növekvő népesség minden tagját 2050-re körülbelül 70 százalékkal kellene növelnie élelmiszertermelését. Így is 3 milliárd azoknak a száma, akik az egészséges táplálkozás lehetőségéből kiszorulnak. Ez azt jelenti, ha a jövedelmek szintje nem emelkedik, akkor az egészséges táplálkozás válsága feltehetően súlyosbodni fog szerte a világon, elsősorban az alacsony jövedelmű országokban, ahol rohamos élelmiszerinfláció is tapasztalható.
A szakemberek megoldásként igyekeznek elköltöztetni fajokat, azaz más régiókban is termeszteni, ami több vagy kevesebb sikerrel jár. Ez a rendkívül költséges, komoly technológiai igénnyel járó vállalkozás sokszor nem kivitelezhető vagy az is előfordul, hogy nem megfelelő minőségben és mennyiségben oldható meg.
Mivel a terméshozamoknak növekedniük kell, ezért bevetik a műtrágyákat, a géntechnológiát, ahelyett, hogy megpróbáltak volna alkalmazkodni a helyi körülményekhez.
A paradicsom már nem nyári étek, egész évben elérhető, ahogy februárban sem lehetetlen friss szamócához vagy málnához jutnunk. De kell ez nekünk? Ki szokta olvasgatni a zöldségesrekeszek, dobozok címkéit? Mennyire vagyunk tudatosak?
A változás nem kérdés: a környezet gyorsabban változik, mint valaha, fajok tűnnek el régiókból, majd újak honosodnak meg, de mi ragaszkodhatunk a természetességhez, ahhoz, hogy egyes zöldségek, gyümölcsök akkor a legfinomabbak, ha itthon teremnek vagy ha éppen a szezonjuk van.
Indexkép: pixabay.com
