Hála Istennek, minden évben akkora az érdeklődés, hogy a szezon végéig, június elejéig-közepéig kitartó várólista alakul ki – valamiért az emberek nagyon szeretik a zöldspárgát. Talán mert friss, üde íze van, talán azért, mert a tél után ki vannak éhezve a primőrre, nem tudom, de sokan küldenek vissza fotókat a gusztusosabbnál gusztusosabb ételekről, melyek a mi spárgánk felhasználásával kerülnek a családok asztalára. Ez mindig nagyon jó érzés a termelőnek.
Persze, néha – nagyon ritkán – üröm is vegyül az örömbe. Például amikor finoman, vagy nyíltan (de soha nem sértő módon, ezt azért szögezzük le) az árat kritizálják. Ilyenkor, a szezon elején, amikor még üzletekben nemigen találkozni a zöldségfélével (szerencsére, valamiért elsők tudunk lenni, valószínűleg a könnyen felmelegedő homoktalaj teszi) valóban elég borsos árat lehet kérni érte. A négyezer forintos kilónkénti ár azonban nem sokkal több, mint a szezonvégi 3000, az alá még soha nem kellett mennünk.
Nem sertésoldalas, az igaz, de ezzel sincs kevesebb munka – fotó: Horváth Attila
Akkor sem, amikor a hipermarketekben megalázóan alacsony árért kínálják – tehetik, hiszen a bevételkiesést ők szét tudják porlasztani ezer másik terméken, én viszont nem. Ők mindenhogyan a pénzüknél maradnak, ám én sokat bukok, ha akciózom. Szerencsém van a vásárlókkal, a nagy többség az áruházi akciók közepette is kitart.
De mondom, nagyon kevesen azért szóvá teszik az árat. Sokallják. Igazuk van, én is. Viszont soha nem számolom bele se a spárga, se a többi portékám árába a munkánkat. Ha így tennék, akkor már nem érné meg. Ezért inkább nem foglalkozunk ezzel, a kerti munkát betudjuk a napi kötelező aktivitásnak.
Az viszont már bántó tud lenni, amikor azt mondják (nem feltétlen sértő szándékkal, sőt), hogy 4000 forintért már kapnak két kiló húst. Persze, ez is igaz. Ám ebből a mondatból én termelőként két dolgot tudok leszűrni:
1: a zöldség és a gyümölcs nem hús
2: érthető, ha a hús drága, ha a zöldség és a gyümölcs kerül sokba, az nem
3: ergo: a zöldséggel és a gyümölccsel nincs annyi munka, mint az állattal, ezért előbbinek olcsónak kell lennie.
És hogy ez mennyire nem igaz! Tagadhatatlan: az állattal nincs ünnep, nincs hétvége. Ám a kerttel sincs! A tejes kukorica szedésével nem lehet várni, s ha már itt tartunk, a spárgáéval se, mert órák alatt kinyílnak a sípok. Ha tetves a spenót, akár vasárnap is meg kell permetezni, mert hétfőn már felesleges lesz. Ráadásul egy területméret felett már soha nem érünk a teendők végére. És akkor bizony, a hétvégék is mennek a levesbe...
S hiába a beletett pénz, minden egy pillanat alatt az enyészeté lehet, ha jön a jégeső. Ez ugye, egy istállózó állattartásnál nem mondható el, persze, ott van ezernyi más baj.
Szóval a mezőgazdaság kemény dolog. Jó lenne, ha ez a fejekben végre a helyére kerülne.
