Az amerikai szövetségi kormány által valaha kidolgozott legvadabb tervek egyike volt, amikor vízilovakat akartak betelepíteni az USA folyóiba és tavaiba.
1910-ben egy kongresszusi képviselő és egy USDA (ez az amerikai földművelésügyi minisztérium) tisztviselő összefogott: az az ötletük támadt, hogy vízilovakat importálnak Afrikából és szabadon engedik őket az egész országban.
Az egész úgy kezdődött, hogy az 1884-es New Orleans-i Ipari és Pamut Centenáriumi Világkiállításon egy japán küldöttség mintákat osztott ki egy különösen gyorsan szaporodó Amazonas-menti növényből, a vízijácintból. A lelkes megajándékozottak rohantak haza, hogy elültessék a kapott növényeket a kertekbe és a kerti tavakba.
Az eredmény egy szinte túlvilági robbanás volt egy idegenhonos organizmus terjedésében, melynek nem voltak természetes ellenségei. Harmincnaponta megduplázódott az állomány, magjai pedig több mint egy évtizedig életképesek maradtak. Az 1890-es évek elejére a délkeleti vízi világban több százezer hektárnyi területet borítottak tüskés, lila virágú, zöld úszó szőnyegek. Szépek volt, az igaz, de a vízijácint állománya parttól partig ívelt a folyókon, blokkolva a folyami forgalmat és tönkre téve a halászatot.
A vízijácint, ha jól érzi magát (márpedig mindenhol jól érzi magát) ilyen, átláthatatlan felületet alkot – forrás: Wikipédia
Hektáronként nagyjából 30-50 tonnányi zöldtömeg keletkezett, amit kezdetben az állattenyésztők áldásnak tekintettek, a termelők elszállították a kitermelt vízijácint-halmokat, de hamarosan rájöttek, hogy a takarmány káros a szarvasmarhák egészségére – elkezdtek pusztulni a vegyi anyagokkal szennyezett jácint fogyasztása után.
A növényfaj olyannyira elszaporodott, hogy a hadseregnek is be kellett avatkoznia. Markolókkal, aprítókkal, kézi munkaerővel, mindennel próbálkozott, hiába. 1899-ben a Kongresszus 75 000 dollárt különített el a jácint-krízis kezelésére.
Látva a hadsereg tehetetlenségét, az illetékesek úgy gondolták, az Afrikában honos növényt megeszi a víziló, ezt kell betelepíteni Amerikába. Ezzel aztán két legyet ütnek majd egy csapásra: megszabadulnak a vízi jácinttól, a víziló pedig megoldást jelenthet a XX. század elejének amerikai húsválságára is. A túllegeltetés, az állatállomány csökkenése, a népesség gyors növekedése, különféle logisztikai problémák miatt hiány mutatkozott ugyanis ebből az élelmiszerből. Olyannyira, hogy Chicagóban W. A. Evans egészségügyi biztos például támogatta a kutyahús-fogyasztást, mondván, nincs benne semmi kivetnivaló, ugyanolyan, mint a többi.
1909 januárjában William Irwin, az USDA kutatója inkább az afrikai emlősök (orrszarvútól a zsiráfig) azonnali behozatalát sürgette az Egyesült Államokba, kezdve a vízilovakkal, hogy azok 1 millió font húst – tavi tehénszalonnát – termeljenek évi 100 millió dollár értékben.
Irwin összesen 100 afrikai emlőst jelölt meg ideális transzferként Amerikába.
Kedves állatnak tűnik, valójában súlyos (szó szerint) gyilkos – forrás: Pixabay
Az ügynek – különösen a víziló vonatkozásában – meg akarta nyerni a képviselőket és elhitetni velük, hogy egy olyan állat, amelynek súlya eléri a 2 tonnát, képes elérni az 5000 fontot és több mint 30 kilométeres óránkénti sebességgel tud futni, ideális választás lehet a háziasításhoz az amerikai gazdaságokban és azok környékén. Talán nem tudta, de valójában a bolygó legveszélyesebb négylábú lényének behozatalát javasolta: a vízilovak évente 500-3000 embert ölnek meg.
Irwin azt javasolta, hogy kerítsenek el a vizekben részeket, engedjék be a vízilovakat a vízi jácintok közé. Az nem számított zavaró körülménynek, hogy a vízilovak általában a szárazföldön legelnek, és nem fogyasztottak jelentős mennyiségben vízijácintot.
A javaslat azonban nem töltötte el felhőtlen örömmel a Mezőgazdasági Bizottságot és elutasította a betelepítésre vonatkozó törvényjavaslatot.
Irwin tovább reménykedett és azt mondta a The Washington Postnak: "Remélem, hogy elég sokáig élhetek ahhoz, hogy láthassam ezeknek a széles hátú vadállatoknak a csordáit, amelyek a déli mocsarakban és folyókban dagonyázva híznak, több millió tonna élelmiszert termelve."
Az örök amerikai szafari álmai lassan elhalványultak (szerencsére). Irwin 1911-ben meghalt.
Ironikus módon ma a vízilovak legnagyobb élő populációja az Egyesült Államok Öböl-államainak közelében, Dél-Amerikában található. Pablo Escobar drogbirodalmának csúcsán három nőstényt és egy hímet importált kolumbiai magánállatkertjébe. Escobar halála után a "kokain vízilovak" megszöktek és elszaporodtak. Jelenleg nagyjából 170 víziló él Escobar egykori birtoka, a Hacienda Napoles körüli folyókban.
Végül az amerikai víziló-mozgalom teljesen elhalt, mielőtt húst tudott volna biztosítani a tömegek számára.
De talán mindenkinek jobb is így... S bármilyen hihetetlen, a vízijácinttal a csata még mindig dúl, Louisiana például jelenleg évente 2 millió dollárt költ a jácint elleni küzdelemre.
Forrás: AgWeb.com
_fill_540x300_0.jpg)
