Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 136 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
10.889 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 9. 07:09 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
547.950 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 9. 03:04 Hidraulika és pneumatika Bács-Kiskun, Kecskemét
59.045 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 23:04 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 3 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
39.360 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:54 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 2 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
43.300 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:44 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 2 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
27.551 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:19 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 1 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
102.355 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:04 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 6 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
90.545 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:49 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 5 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
86.605 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:44 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 5 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
106.290 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:34 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 6 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
62.985 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:04 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 4 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
122.040 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 20:34 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 7 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
82.670 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 19:34 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 7 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
66.920 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 18:04 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 6 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
86.605 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 17:14 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 7 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
29.126 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 10:49 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 3 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
43.300 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 10:44 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 4 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
21.645 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 10:39 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 2 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
28.339 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 10:34 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 3 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
20.858 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 10:29 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 2 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
31.488 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 10:29 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 1 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
44.875 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 10:24 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 4 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
62.985 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 10:14 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 6 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
59.045 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 10:04 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 5 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
118.100 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 07:04 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 7 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (136)
![Ez a gyümölcs segít, hogy megúszd a náthát!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/7129/cikk_67129/korte_fill_540x300_0.jpg)
Ez a gyümölcs segít, hogy megúszd a náthát!
A körte az egyik legfinomabb fegyver az influenzával és náthával szemben!![Ha ezt teszed, hamarosan újra virágba borul a levendula!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4954/cikk_74954/levendula_faronk_fill_540x300_0.jpg)