Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 136 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
55.110 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 06:34 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 3 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
66.920 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 06:04 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 4 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B...
9 éve hirdető
2024. augusztus 8. 03:59 Hidraulika és pneumatika Bács-Kiskun, Kecskemét
9 éve hirdető
2024. augusztus 8. 03:09 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
9 éve hirdető
2024. augusztus 8. 00:14 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
23.485 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 7. 23:09 Hidraulika és pneumatika Bács-Kiskun, Kecskemét
35.490 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 7. 22:54 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
3.570 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 7. 22:24 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
15.529 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 7. 21:29 Hidraulika és pneumatika Bács-Kiskun, Kecskemét
254 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 7. 07:14 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
28.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 5. 10:59 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Jumz árokásó kanál, gém, munkahenger több darab is! Munkahengerek 28 ezer Ft tól 68 ezer Ft ig. Többféle méretben További...
2024. augusztus 5. 00:54 Pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MTZ / Belarus fékszelep tartólemez. Cikkszáma: 70- 3514108-B1 Az aktuális árak a webáruházunkban: webshop.agrokeri.hu Agrokeri Kft. 4400...
2024. augusztus 4. 22:54 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MTZ / belarus traktorokhoz hidraulika elosztó, vezérlőtömb 3/4 -es , HYDROSILA, Cikkszám: P80-3/4-222 Az aktuális árak a webáruházunkban:...
2024. augusztus 4. 21:14 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MTZ / Belarus traktor hátsó emelő munkahenger. Méretek: Dugattyúrúd átmérője: 40mm, Henger ármérője:100mm. Munkahhossza: 200mm....
2024. augusztus 4. 17:34 Pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza (Sóstóhegy)
Mtz / Belarus tipusu traktorok levegő termelő kompresszora.(MTZ550,MTZ552,MTZ80,MTZ82,MTZ820, MTZ892,MTZ952)Motor típus: D-240, D-245,...
50.000 Ft
7 éve hirdető
2024. augusztus 3. 22:39 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Kaba
Új John Deere hidraulikus munkahenger eladó! Egyszer sem volt használva. Ár: 50.000 Ft / darab Csak párban eladó! Munkahenger hossza: 55,5...
9 éve hirdető
2024. augusztus 3. 22:04 Hidraulika és pneumatika Bács-Kiskun, Kecskemét
7.800 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 3. 21:49 Hidraulika és pneumatika Bács-Kiskun, Kecskemét
708 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 3. 21:29 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
666 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 3. 00:09 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
35.600 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 2. 22:19 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
11.143 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 2. 16:59 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
135 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 2. 10:39 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
2.318 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 29. 12:29 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
780 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 29. 11:59 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (136)
![Ez a gyümölcs segít, hogy megúszd a náthát!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/7129/cikk_67129/korte_fill_540x300_0.jpg)
Ez a gyümölcs segít, hogy megúszd a náthát!
A körte az egyik legfinomabb fegyver az influenzával és náthával szemben!![Ha ezt teszed, hamarosan újra virágba borul a levendula!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4954/cikk_74954/levendula_faronk_fill_540x300_0.jpg)