Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 251 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
35.600 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 16. 01:54 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap R210603
560 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 16. 01:24 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap 03M7207
154.180 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 16. 01:14 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere hidraulika szelep AL180448
156.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 15. 17:24 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere homlokrakodó gyorscsatl. DC46496 tartalmaz: CC52723,(2) DC40110,(2) DC40112,(2) DC51669, (4) DC52725, DC52727
206.044 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 15. 15:44 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere hidraulika szelep AL206029
48.600 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 15. 13:14 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere szenzor AL158070
666 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 15. 12:54 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap Z21059
22.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 15. 11:04 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere jav kszl.7830 emelő munkahenger AH214612
50.000 Ft
7 éve hirdető
2025. január 15. 10:19 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Kaba
Új John Deere hidraulikus munkahenger eladó! Egyszer sem volt használva. Ár: 50.000 Ft / darab Csak párban eladó! Munkahenger hossza: 55,5 cm Átmérő: 7 cm Telefonszám: 06-30-24-84-909
6.370 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 15. 08:04 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap R48685
9 éve hirdető
2025. január 15. 04:09 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Bács-Kiskun, Kecskemét
Valtra bosch mag. nyom szivattyú 044502056
9 éve hirdető
2025. január 15. 03:09 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap 45M7063
73.199 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 15. 02:54 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere hőmérséklet szenzor RE542441
16.886 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 15. 02:54 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere fűtés csap RE263090
2025. január 15. 02:14 Pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza (Sóstóhegy)
Mtz / Belarus tipusu traktorok levegő termelő kompresszora.(MTZ550,MTZ552,MTZ80,MTZ82,MTZ820, MTZ892,MTZ952)Motor típus: D-240, D-245, Cikkszám: A29.01.000 Az aktuális árak a webáruházunkban: webshop.agrokeri.hu Agrokeri Kft. 4400 Nyíregyháza Tokaji...
9 éve hirdető
2025. január 15. 02:09 Hidraulikacsatlakozók és idomok Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere SCV javító RE256693 (RE577560)
9 éve hirdető
2025. január 14. 22:54 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere szenzor bontott RE567839 (RE277647)
48 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 14. 22:24 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere nyíró csap 11M7012
2025. január 14. 20:54 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MTZ / Belarus traktor hátsó emelő munkahenger. Méretek: Dugattyúrúd átmérője: 40mm, Henger ármérője:100mm. Munkahhossza: 200mm. Hidraulikacső csatlakozás:M20x1,5 Csapszeg furat átmérő: 25mm, Az aktuális árak a webáruházunkban: webshop.agrokeri.hu...
288.624 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 14. 19:34 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere SCV kihelyezett tömb RE249807
2025. január 14. 18:14 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MTZ / belarus traktorokhoz hidraulika elosztó, vezérlőtömb 3/4 -es , HYDROSILA, Cikkszám: P80-3/4-222 Az aktuális árak a webáruházunkban: webshop.agrokeri.hu Agrokeri Kft. 4400 Nyíregyháza Tokaji út.15. www.agrokeri.hu webshop.agrokeri.hu Házhoz...
4.949 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 14. 17:44 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere csap L78798
2025. január 14. 16:24 Pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MTZ / Belarus fékszelep tartólemez. Cikkszáma: 70- 3514108-B1 Az aktuális árak a webáruházunkban: webshop.agrokeri.hu Agrokeri Kft. 4400 Nyíregyháza Tokaji út.15. www.agrokeri.hu webshop.agrokeri.hu Házhoz szállítás ! 24 Óra alatt!
72.617 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 14. 16:14 Hidraulikacsatlakozók és idomok Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere emelőkar/SCV kapcsoló bontott alig használt RE586552-B
12.789 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 14. 14:44 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere hidraulika cső DC217458
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (251)
- Csapok, szelepek (69)
- Egyéb hidraulika alkatrészek (79)
- Fronthidraulika (3)
- Hidraulikacsatlakozók és idomok (18)
- Hidraulika közcsavarok (3)
- Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik (11)
- Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik (13)
- Hidraulikatömlők (7)
- Pneumatika (2)
- Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók (46)