Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 667 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Olvasson tovább
2024. augusztus 13. 13:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
FLIEGL ÁGVáGó 3 TáRCSáS, KéSZLETRőL AZONNAL ELéRHETő ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:5175000 huf Évjárat: 2023 Egyéb...
2.706.858 Ft +ÁFA
Kiemelt 14 éve hirdető
2024. augusztus 12. 09:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
Készletről azonnali átvétellel Európai gyártású prémium minőségű JIRBO JUMBO kardánhajtású, dobos kialakítású ágdaraboló ágaprító gép 48...
7.900 EUR
6 éve hirdető
2024. augusztus 16. 03:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Bugnot BVE55 ágdaráló - gyártási év 2011 - Briggs & Stratton motorral felszerelt, - 23 lóerős teljesítménnyel - villanymotor indítás -...
30.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 16. 02:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Ártánd
Winbergs 90100 TF tuskó és fadaráló, 16 t súly, 6 m hosszú, 2.5 m széles és 3.4 m magas, V8 Deutz motor, azonnal munkára fogható állapotban,...
2024. augusztus 16. 02:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leírás: Motor típus: PTO Max. 540f/perc Szükséges teljesítmény: 30 LE A gép súlya: 500 kg Maximális ág átmérő: 130 mm Aprító kések...
2024. augusztus 16. 01:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leírás: Motor típus: PTO Max. 540f/perc Szükséges teljesítmény: 30 LE A gép súlya: 353 kg Maximális ág átmérő: 100 mm Aprító kések...
2024. augusztus 16. 01:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki adatok: Motor teljesítmény: HONDA GX 200 Súlya: 99 kg Maximális ág átmérő: 60 mm Álló kések száma: 2 db Aprító pengék száma: 8 db...
5 éve hirdető
2024. augusztus 16. 00:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Zala, Nova
Függőleges változat méterfára – 1100 mm vastagságban Előre sebességének két változata van (lassú és gyors) Üzemeltetés integrált elektromos...
2024. augusztus 16. 00:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal...
2024. augusztus 16. 00:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Nyúl
minimum / ajánlott LE igény LE 35 – 50 max átmérő frissen vágott puhafa mm 130 frissen vágott keményfa mm 120 száraz kemény fa mm 110...
845.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 16. 00:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Műszaki leírás: Eco 16H: tárcsás rendszerű, hidraulikus behúzóval rendelkező, kardán hajtású ágaprító, amely...
2024. augusztus 16. 00:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Erdészeti mulcsozó elektronikusan kiegyensúlyozott rotorral, forgó kalapáccsal kapható. Műveletlen növényzet, cserjék és 18 cm átmérőjű...
2024. augusztus 15. 23:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal...
2024. augusztus 15. 23:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándékkardánnal!Erős és tartós. Intenzív használatra tervezték. Hidraulikusan vezérelt faaprító ideális az összes...
865.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 23:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! ECO-18: Ágvastagság Max 130mm, Kardán fordulat 540/min Súly: 420 kg, Teljesítmény 5-6 m3/óra, Kések száma 2 forgó 1 álló,...
2024. augusztus 15. 23:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük...
2024. augusztus 15. 22:57 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. augusztus 15. 22:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki leÍrás: Motor típus: PTO Max. 540 f/perc Szükséges teljesítmény: 18 LE A gép súlya: 158 kg Pellet átmérő: 6 mm Teljesítménye...
5 éve hirdető
2024. augusztus 15. 22:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
ATP 200 PTO kardánnal hajtott változat, parkok és útszélek karbantartásához, önkormányzatoknak, erdészeti felhasználásra ajánlunk. Az...
2024. augusztus 15. 22:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Tököl
Műszaki adatok: Motor teljesítmény: HONDA GP 160 Súlya: 70 kg Maximális ág átmérő: 40 mm Álló kések száma: 2 db Aprító pengék száma: 6 db...
2024. augusztus 15. 21:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Győr
Új WC52R típusú faaprító gép raktárról akár azonnal vihető. Nagy munkaképességű nehéz aprító, hidraulikus adagoló rendszerrel. Alkalmazás: •...
5 éve hirdető
2024. augusztus 15. 20:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Kecskemét
ATP 175 PTO kardánnal hajtott változat, önkormányzati, útmenti karbantartóknak, erdészeti felhasználásra ajánlunk. Az üzemeltetéséhez már...
2024. augusztus 15. 20:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Győr
Új Rebak R100 típusú fadaraboló raktárról, akár azonnal vihető. A képen látható zsákoló adapter nem tartozéka a gépnek, opcionálisan...
2024. augusztus 15. 19:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Az R-100 SZTENDERD ágdaraboló 9 cm átmérőjű ágak vágására készült, Az ágdaraboló felszerelhető lendkerékkel/tárcsával és összecsukható...
755.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 19:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Legalább 20-50 LE (14-37 kW) traktorokhoz Vágó kés: 2 Fa maximális átmérője: 15 cm Macska hárompontos csatolása A rotor...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (667)
![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)
Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?
Jótékonyan hat a májra, az epére, erősíti az immunrendszert, képes gátolni a...
Hirdetés
![A Tempóval mi egy nap alatt 40 hektárt el szoktunk vetni – Gazdainterjú](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5077/cikk_75077/vaderstad_ind_(4)_fill_540x300_0.jpg)