Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.461 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
2025. április 13. 15:14 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Ács
Brantner Z 15045 XXL AKTION forgózsámolyos 3 oldalra billentő pótkocsik készletről! Össztömeg 15 000 kg Nettó tömeg 3 800 kg Plató magassága 1380 mm Oldalfal magassága 800+600 mm Töltési térfogat 14,1 m3 - Y vonórúd a legszűkeb fordulókhoz is - G váz...
16.500 EUR
14 éve hirdető
2025. április 13. 15:09 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Meiller Kisa3 billenős pótkocsi, 2016-os évjárat, 3 tengelyes, 27 tonna max. teherbírás, légrugós felfüggesztés, kifogástalan állapotban, friss import. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% ÁFA....
8 éve hirdető
2025. április 13. 15:09 Billenős pótkocsi Pest, Nagykőrös
Kéttengelyes három oldalra billenő pótkocsi: 2 tengelyes futómű Y-vonórúd DIN vonószemmel 40 mm Megengedett össztömeg 18 000 kg Hegesztett, horganyzott alvázkonstrukció Plató: 5 050 mm x 2 420 mm, betűzhető sarokrakoncák, körbefutó gumitömítés...
2025. április 13. 15:04 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Leírás Magyarországi raktárról. Műszaki adatok - Három tengelyes kivitelben - 24 tonna megengedett legnagyobb össztömeg - 30 köbméter hasznos térfogat - Három oldalra billentő funkcióval - Menetirány szerinti bal oldalon az oldalfalak portálajtó...
2025. április 13. 14:54 Billenős pótkocsi Fejér, Sárosd
Keresse nálunk a TEBBE minőségi trágyaszóróit és szállítójárműveit. Kérje személyre szabott ajánlatunkat akár gép akár alkatrésszel kapcsolatban.
2025. április 13. 14:49 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A CYNKOMET kizárólagos magyarországi forgalmazója a Royal Traktor! - Garancia 5 év (3+2 év) -...
2025. április 13. 14:29 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
A PV-4000 egy tengelyes traktor pótkocsi egy univerzális traktorcsatlakozás, amelyet a szállítási műveletek legszélesebb körére terveztek. Robusztus és stabil szerkezetek alacsony súlyponttal, amely lehetővé teszi a jó manőverezhetőséget minden...
2025. április 13. 14:19 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 13. 14:19 Billenős pótkocsi Fejér, Sárosd
5550x2320mm-es felépítmény méret 18,7m3-es térfogat 18t technikai terhelhetőség K80 vonófej Fix BPW tengelyek Parabolarugós futómű Légfék Hidraulikusan nyitható hátsó ajtó A részletes felszereltségért kérje személyre szabott ajánlatunkat. A 2023-as...
2025. április 13. 14:04 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Tata
TECHNIKAI JELLEMZŐK SZÉLESSÉG: 1850 MM UTÁNFUTÓ SÚLYA: 850 KG RAKODÓFELÜLET MÉRETE: 5,4 NÉGYZETMÉTER A RAKODÓFELÜLET TÉRFOGATA: 2,9 KÖBMÉTER TERHELHETŐSÉG: 3500 KG VONÓFEJ ÁTMÉRŐJE: 40 MM A TÁMASZTÓKEREKET AZ ÁR NEM TARTALMAZZA! A MŰSZAKI VIZSGÁT AZ...
2025. április 13. 13:44 Billenős pótkocsi Tolna, Tolna
Conow HW 180 - 2023-as évjárat - Készleten bentragadt új eszköz - 18 t össztömeg - 2 tengelyes - 2 oldalra billent - Bal oldali hidraulikus oldalfalnyitás - Ponyva, pódium, lépcső - 40 km/h-es kivitelű - 560/45R22.5 kerékméret - Hátul légfék és...
2025. április 13. 13:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia 5 év - Országos szervizhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás - Garantált alkatrész...
2025. április 13. 13:34 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
IFA HW 80.11 forgózsámolyos , 2 tengelyes pótkocsi vonófejjel, 1 körös légfékkel megkímélt állapotban eladó. !!!1972-es évjárat!!! Gyártási év: 1987 Helység: Győrszemere
2025. április 13. 13:29 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
FLIEGL TDK 160 FOX TANDEM HáROM OLDALRA BILLENTő PóTKOCSI ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:22500 euro Egyéb Specifikáció: 40km/h kivitel EK típusjóváhagyással és COC papírokkal Váz: Profi alváz, horganyzott Plató 5000 mm x 2320/2220...
2025. április 13. 13:24 Billenős pótkocsi Vas, Simaság
Zaslaw D764 típusú teknős Tandem tengelyű pótkocsi sokféle felszereltségben eladó - Akár 33 m3 térfogat - Platóhossz: 7080mm - Megengedett össztömeg 21000kg-tól - Erős teherbírású S355J acélszerkezetből készült kifejezetten erős alváz, padozat 6mm,...
7.500 EUR
14 éve hirdető
2025. április 13. 13:19 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Schmitz SKI 24/8.2 billenő pótkocsi, 3 tengelyes, 8200 kg önsúly, 29.800 kg teherbírás, 9,9 m hosszú, 2,5 m széles, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% ÁFA. Teljes...
2025. április 13. 13:09 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Az akció a készleten lévő gépekre érvényes! AP 2013 pótkocsi (Magyar) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kizárólagos képviseleténél! Plató hosszúsága: 5200 mm Plató szélessége: 2420 mm Rakfelület magassága: 1435 mm Raktérfogat (Normál): 10 m3 Raktérfogat...
2025. április 13. 13:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia 5 év (3+2 év) - Országos szervízhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10%...
2025. április 13. 13:09 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Ursus T-042 7t tandem pótkocsi Az egytengelyes mezőgazdasági pótkocsi T-042 könnyű, tartós és funkcionális. Ennek a megoldásnak köszönhetően a pótkocsi kiváló tapadási feltételeket biztosít a traktorhoz, amelyhez össze van szerelve. Célja a...
4.500 EUR
14 éve hirdető
2025. április 13. 13:04 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Schmitz SKI 24/8.2 billenő pótkocsi, 3 tengelyes, 8200 kg önsúly, 29.800 kg teherbírás, 9,9 m hosszú, 2,5 m széles, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% ÁFA. Teljes...
2025. április 13. 12:54 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Ács
Brantner DD 24073/2 XXL forgózsámolyos 3 tengelyes 3 oldalra billentő pótkocsik készletről Össztömeg 24 000 kg Nettó tömeg 7 200 kg Plató magassága 1 420 mm Oldalfal magassága 800 + 800 mm Töltési térfogat 27,9 m3 Dupla C hegesztett váz rendszer 10...
2025. április 13. 12:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR PT-612 PÓTKOCSI 12 TONNA TERHELHETŐSÉGGEL KÉSZLETAKCIÓBAN!!! AZ AKCIÓS ÁR A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYES!!!! Műszaki adatok: - Szerkezetileg megengedett össztömeg: 17000 [kg] - Megengedett össztömeg: 16300 [kg] - Teherbírás: 12 000* [kg] -...
2025. április 13. 12:39 Billenős pótkocsi Vas, Simaság
Akciós áron eladó készletről Zaslaw Tandem D762-14 XL kivitelű pótkocsi Megengedett össztömeg: 19 000 kg Önsúly ca.: 5 000 kg Abroncsméret: 385/65R22.5 (ÚJ GUMIK!) Oldalfal/plató lemezvastagság: 3/5 mm Rakodófelület hosszúság: 5 210 mm Rakodófelület...
2025. április 13. 12:34 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
TRX RM25 kéttengelyes pótkocsi világítással kistraktorhoz Telephelyi használatra, nem forgalomba helyezhető! (A kép illusztráció, az egytengelyes verzió.) Adatok: - Hidraulikusan billenthető (hátra) - Hátsó világítással Méretek: - hossz: 240 cm -...
2025. április 13. 12:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskőrös
Metal-Fach forgózsámolyos és tandem pótkocsik teljes típusválasztéka kedvező áron kapható! Három oldalra billenő felépítmény. Választható opciók: ponyvatartó, pótkerék, pódium, oldalfalak igény szerint stb. Személyre szabott ajánlatunkért keressen...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.461)

Virágzó orchideát szeretnél? A konyhádban lévő zöldség segíthet!
Ez a zöldség a te konyhádban is ott van. Vesd be az orchideádnál!
Sok hétköznapi szokásod is előidézheti a demenciát
Ha így élsz, veszélybe kerülhet az agyad egészsége! Mutatjuk, mire figyelj.