Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.461 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
2025. április 12. 20:04 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Kröger Agroliner MUK 303-as teknős billencs. Amennyiben hosszú távra megbízható szállítóeszközt keresel, akkor itt megtaláltad! Műszaki adatok: - gumiágyon rugózó vonórúd; - mechanikus rugózású tengelycsoport; - ponyvával és kezelőállvánnyal; - 20...
2025. április 12. 19:44 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Felszereltség: - Y-vonórúd DIN vonószemmel: 40 mm - Megengedett össztömeg: 24 000 kg - Plató: 7 200 mm x 2 420 mm - Alap oldalfal: 800 mm - Első magasító: 800 mm - Parabola rugózás Gigant futómű - Tengelykivitel: 406 x 120 fékdob - 2 vezetékes légfék...
2025. április 12. 19:19 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Profi alváz, horganyzott Megengedett össztömeg: 20 000 kg Plató: 5000 mm x 2420 mm Alap oldalfal: 800 mm Első magasító: 800 mm feszítőlánc horoggal Parabola rugózás, titán futómű Vonórúd: rugózás nélkül, megfordítható, felső kapcsolású DIN vonószem:...
5.490.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. április 12. 19:14 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó friss, német importból származó Falke KA 18 három irányba billenős pótkocsi. Az IFA gyárban gyártották, a nyerges IFA-nak vannak alatta a hídjai. 3 irányba billent, ponyvás, újszerű állapotban eladó. 5 év friss műszaki vizsgával (lassú jármű),...
2025. április 12. 19:09 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Felszereltség: - Megengedett össztömeg: 19 000 kg - Teknő: 5450 mm x 2320 mm / 2220 mm x 1500 mm - Hidraulikus hátfal: 300 mm - Gabonakieresztő ablak: 400 x 230 mm - Parabola rugózás, titán futómű - Vonórúd: rugózás nélkül, megfordítható, felső...
2025. április 12. 18:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T046/2 ÁLLATSZÁLLÍTÓ KÉSZLETRŐL!!! Állattartó telepek számára tökéletes PRONAR T046/2 A PRONAR T046/2 raktérpadlójának hátsó része hidraulikával sülyeszthető. A hátfal emellett terelőkorláttal rendelkező rámpaként is használható. Ez a két...
400.000 Ft
13 éve hirdető
2025. április 12. 18:39 Billenős pótkocsi Pest, Hévízgyörk
NÉMET billenős pótkocsi eladó . Nem műszakis , nincs papírja . Kb. 6- 7 tonnás . 2 db levegőmunkahengerrel billent .
40.190 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2025. április 12. 18:14 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Herculano HMB 12000 Alapár nettó: 27.430 € A hirdetésben szereplő pótkocsi nettó: 40.190 € Finanszírozható! 6.100.000,- önerővel is megvásárolható 3,5%-os fix kamatozású KAVOSZ támogatott finanszírozással! Évjárat: 2024 (új) Üres tömeg: 4,21 t...
43.600 EUR +ÁFA
3 éve hirdető
2025. április 12. 16:54 Billenős pótkocsi Baranya, Pécs
A JOSKIN kínálatából eladásra kínálunk egy hátrabillentő pótkocsit. Minden JOSKIN pótkocsi: - nagy szakítószilárdságú acélból készül - hátrafelé szélesedik, hogy a termény, trágya könnyedén kicsússzon - 3 év gyári garanciával Felszereltség: Trapéz...
2025. április 12. 16:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
35.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. április 12. 16:09 Billenős pótkocsi Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Pótkocsi bérbeadó. Pótkocsi bérlés. 55.000 Ft/nap Min. 10 nap További hirdetéseink itt! www.itls.co.hu
2025. április 12. 15:44 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
TMK 190 FOX TANDEM TEKNőS BILLENTőS PóTKOCSI (19 T) ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:9795000 huf Évjárat: 2024 Egyéb Specifikáció: 40km/h kivitel EK típusjóváhagyással és COC papírokkal (sárvédővel, aláfutásgátlóval és...
3.900.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. április 12. 15:39 Billenős pótkocsi Pest, Cegléd
ZORZI 2- oldalra billenős alu. oldalas, dupla kerekes pótkocsi. 7.40 x 2.45 x 0.70 m . Oldalfalak magasítása megoldható. Légrugó, tárcsafék.
8 éve hirdető
2025. április 12. 15:34 Billenős pótkocsi Pest, Nagykőrös
BSS 3 tengelyes billentő pótkocsi 1989-es évjárat Bal oldalra billent Hidraulikus oldalfal Munkára fogható állapotban Ponyva+pódium Össztömeg: 22 000 kg Saját tömeg: 7100 kg Megtekinthető Nógrád megyében
12 éve hirdető
2025. április 12. 15:24 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
- Metal Fach pótkocsik teljes kínálata elérhető - Magasítóval, kétkörös fékkel Kedvező árakról érdeklődjön. - Használt pótkocsi beszámítás lehetséges Érd.: 0630 943 6876
2025. április 12. 15:14 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Nagy teherbírású és nagy befogadóképességű pótkocsik közép- és nagyüzemek, gazdaságok részére. Készülhetnek hullámos vagy erősített oldallal a felhasználási célnak megfelelően. Alkalmasak nehéz terepen való közlekedésre és távolsági szállításra...
1.535.425 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. április 12. 14:59 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Fékezett, két tengelyes munkagép szállító trailer kifejezetten Force árokásókhoz tervezve. Lehajtható rámpával. Le-, illetve fel lehet állni a pótkocsira anélkül is, hogy az a vontató járműhöz lenne csatlakoztatva. Előre kialakított munkaeszköz...
2025. április 12. 14:59 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Metal-Fach T710/2 Pótkocsi A T710 sorozatú kéttengelyes pótkocsik a mezőgazdaságnak szánt termékek. A pótkocsikat tartósságuk jellemzi. A falprofilok zárt tereit folyamatos hegesztéssel rögzítették. A héj minden elemét kétkomponensű, kémiailag edzett...
4.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2025. április 12. 14:44 Billenős pótkocsi Baranya, Borjád
Kihasználatlanság miatt használt, de jó állapotú pótkocsi, jó gumikkal, újszerű ponyvával eladó. Száraz munkahenger. Műszaki: 2025.10.28-ig.
2025. április 12. 14:29 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Főbb paraméterek: Méretek Plató hosszúsága: 7200 mm Plató szélessége: 2420 mm Rakfelület magassága: 1435 mm Raktérfogat (Normál): 14 m3 Raktérfogat (Magasítóval): 24,4 m3 Legnagyobb hosszúság: 9605 mm Legnagyobb szélesség: 2550 mm Magasság: 2885 mm...
2025. április 12. 14:29 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Tandem mezőgazdasági pótkocsi, megerősített alváz felépítménnyel - hátra billenthető - oldalfal: erősített oldal - Teljes tömeg: 16.000 kg Műszaki konfiguráció 15.000 kg KRESZ szerint - Terhelhetőség: kb. 11.500 kg - Felépítmény: hossz: 5.200 mm...
21.230 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 12. 14:09 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Mezőpeterd
Teherbírás: 12000 kg Saját tömeg: 4000 kg Rakfelület belső hossza: 4510 mm Rakfelület belső szélessége: 2410 mm Rakfelület oldalfalainak magassága: 600+800 mm Rakfelület oldalfalainak magassága bővítéssel együtt: 1400 mm Rakfelület távolsága a...
1.990.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 12. 13:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Gyári 16 tonnás, 2 oldalra billencs német gyártmányú pótkocsi új munkahengerekkel és hidraulika rendszerrel, német mezőgazdasági forgalmival, piros rendszámra vizsgáztatható. Tekintse meg további járműkínálatunkat honlapunkon vagy a járművek ugyanitt...
2025. április 12. 13:59 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Metal-Fach T730 Pótkocsi A tandem mezőgazdasági pótkocsik főleg a mezőgazdaság szállítási megoldásaiként használhatóak. A pótkocsikat tartósságuk jellemzi. A falprofilok zárt tereit folyamatos hegesztéssel rögzítették. A váz minden elemét...
14 éve hirdető
2025. április 12. 13:54 Billenős pótkocsi Heves, Bükkszenterzsébet
A már jól ismert METAL-FACH pótkocsik több méretben és kivitelben eladók KÉSZLETRŐL! 3-18 t teherbírás, tandem és forgózsámolyos kivitelek, nagyon magas alapfölszereltség! HIVATALOS MAGYARORSZÁGI IMPORTŐRTŐL!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.461)

Virágzó orchideát szeretnél? A konyhádban lévő zöldség segíthet!
Ez a zöldség a te konyhádban is ott van. Vesd be az orchideádnál!
Sok hétköznapi szokásod is előidézheti a demenciát
Ha így élsz, veszélybe kerülhet az agyad egészsége! Mutatjuk, mire figyelj.