Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.461 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
2025. április 13. 12:19 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Új TRX RM1500 BIG 1,5 tonnás pótkocsi kistraktorhoz, magasítóval Telephelyi használatra, nem forgalomba helyezhető! Teherbírás: 1,5 tonna Plató hossz: 200 cm Plató szélesség: 130 cm Oldalmagasság: 40 cm Magasító: 43 cm Hidraulikusan billenthető...
2025. április 13. 12:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 13. 12:09 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Egyedi a piacon a Multi Liftes pótkocsik közt a Kröger agroliner THL 20 THL 30 pótkocsi. Műszaki adatok THL 20 kettő és THL 30 három tengelyes kivitelben. Megengedett legnagyobb össztömeg 20 - 24 - 30 és 34 Tonna Saját tömeg 5100 kg ( széria...
2.590.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 13. 11:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Eladó BSS 17 tonnás billencs pótkocsi, piros rendszámmal, 5 év műszakival. Igény esetén teljeskörű átírás ügyintézéssel. Tekintse meg további járműkínálatunkat honlapunkon vagy a járművek ugyanitt menüpontban!
2025. április 13. 11:29 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Magyarországi raktárról! Kröger agroliner MUK 303-as teknős billencs. Amennyiben hosszú távra megbízható szállító eszközt keresel akkor itt megtaláltad! Műszaki adatok: - hidraulikus rugózású vonórúd; - hidraulikus rugózású BPW tengely csoport 60...
10 éve hirdető
2025. április 13. 11:29 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Új Majevica pótkocsik ELADÓK! 1 tengelyes, 3 oldalra billenős kivitelben, 2 sor magasítóval, műszakiztatva. 4t terhelhetőség,1t önsúly.
2025. április 13. 11:24 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
URSUS 10 t pótkocsi T-083A Az Ursus T-083/A pótkocsi mezőgazdasági termékek szállítására szolgál. Alsó szállítókapcsolóval felszerelt traktorokkal való munkavégzésre alkalmas. A többi pótkocsihoz hasonlóan a hátsó nyíláson is található egy állítható...
2025. április 13. 11:24 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Leírás Dolgozz minőségi Kröger Agroliner pótkocsival. Műszaki adatok - 18 tonna megengedett legnagyobb össztömeg - Saját tömeg: 4560 kg (felszereltség függő) - Futómű: ADR 105 km/h végsebességű mezőgazdasági tengelyek. Tengely terhelhetőség 40...
2025. április 13. 11:19 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Nem csak a mezőgazdaságban hanem az építőiparban is jelen van a Kröger agroliner gyár magas minőségű teknös billencsekkel. MUP 20 HP, MUP 20 SP, MUP 20 VPkét tengelyes és MUP 30 HP valamint MUP 30 SP három tengelyes teknös billencs. Technikai adatok:...
2025. április 13. 11:14 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Metal-Fach T713A Pótkocsi 5.0T A T713A egy nagyobb és sokoldalú pótkocsi az ilyen típusú egytengelyes gépek kínálatában. Az egytengelyes futómű biztosítja a jó szállítási körülményeket. A 2 mm vastag oldalfalak elegendő védelmet nyújtanak a...
2025. április 13. 11:04 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Metal-Fach T739 18 tonnás pótkocsi. Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a tisztelt ügyfeleinket, hogy telefonon, nyitvatartási időn belül, azaz hétfőtől péntekig reggel 8:00 órától délután 16:00 óráig, míg szombaton reggel 8 órától...
2025. április 13. 10:54 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Tata
Ez az utánfutó alkalmazható a mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban, kertészetekben, parkokban, építkezéseken és helyi fuvarozásban is. Legjobban porhanyós és darabos anyagok fuvarozására használható. Egy közvetlen vezérlésű, háromtagos, hidraulikus...
2025. április 13. 10:54 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
FLIEGL TDK 200 FOX (20 T) TANDEM HáROM OLDALRA BILLENTő PóTKOCSI ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:10495000 huf Évjárat: 2024 Egyéb Specifikáció: 40km/h kivitel EK típusjóváhagyással és COC papírokkal (sárvédővel, aláfutásgátlóval és...
8 éve hirdető
2025. április 13. 10:54 Billenős pótkocsi Pest, Nagykőrös
KÉTTENGELYES, HÁROM OLDALRA Billentő • Össztömeg: 11000 kg • Plató: 4500 mm x 2220/2170 mm (trapéz alakú), kivehető rakoncák, teljes acélplató, gumitömítés, nova-szürke festés • Alapoldalfal 600 mm (trapéz alakú) acél oldalfalak (homokszórt,...
2025. április 13. 10:54 Billenős pótkocsi Vas, Simaság
ÚJ Zaslaw 737-14 XL 18 és 20 t bruttó teherbírású, három oldalra billenő pótkocsik kedvező áron eladók. Gondolkodjon időben, és foglalja le pótkocsiját kedvező áron, közvetlenül az importőrtől. - Erős teherbírású S355J acélszerkezetből készült keret...
2025. április 13. 10:29 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
FLIEGL DK 140 (14 T) KéTTENGELYES HáROM OLDALRA BILLENTő PóTKOCSI ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:7495000 huf Évjárat: 2024 Egyéb Specifikáció: Megengedett össztömeg 14 000 kg 30 km/h kivitel EK típus jóváhagyással és COC papírokkal...
2025. április 13. 10:29 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Wodzinski 2-tengelyes, forgózsámolyos pótkocsi 8 t Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Alap paraméterek: Külső méretek: - hossz: 6440 mm - szélesség: 2470 mm - magasság: 1560 / 2060 mm Belső Méretek: -hossz, 4200 mm -szélesség, mm 2250...
2025. április 13. 10:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Extra akcióban! Az akció a készleten lévő gépekre érvényes! Már jól bevált AJG által gyártott (agrogép) AP 10t és 11t terhelhetőségű pótkocsik kedvező áron. Opcióban rendelhető rá: pótkerék, magasító, ponyva, hátsó vontatás, műszaki vizsga. Főbb...
4 éve hirdető
2025. április 13. 09:54 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
A DURUS univerzális mulde pótkocsi a Farmtech fejlesztő mérnökei sokévi tapasztalatának az eredménye és többféle műszaki innovációt tartalmaz. Funkcionalitása és egyszerű kezelhetősége, kivételes teljesítménye, magas komfortja, valamint nagy...
2025. április 13. 09:49 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye meg készletről 1 tengelyes pótkocsiját bevezető áron! Össztömeg: 5 t - 6 t Önsúly: 1200 kg - 1340 kg Légfék: 1 körös Plató hossza: 3600 mm - 4000 mm Plató szélessége: 1800 mm - 2000 mm Plató magassága: 500 + 500 mm - 600 + 600 mm 3 oldalra...
55.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. április 13. 09:24 Billenős pótkocsi Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Pótkocsi bérbeadó. Pótkocsi bérlés. 55.000.-FT/nap Min. 10 nap További hirdetéseink itt! www.itls.co.hu
4 éve hirdető
2025. április 13. 09:14 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Azonnal fogható FARMTECH 1-2-3 tengelyes tandem pótkocsik KÉSZLET KEDVEZMÉNNYEL, a Hanki-Ker Kft. kínálatában! Válassza a professzionális minőséget és értékállóságot, melyet egy Farmtech pótkocsival nyerhet! • Rendkívüli kopásállóság, melyet a...
8.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 13. 09:14 Billenős pótkocsi Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható Kempf HKD18 2 tengelyes, felújított, aluminium felépítményes 18 tonnás pótkocsi (Önsúlya 4420 kg). Nyitvatartás: H-P 7:00-12:00 13:00-17:00 Cégünk további kínálatait az alábbi honlapon tekintheti meg:...
2025. április 13. 09:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T700M/1 MONOCOQUE / TEKNŐS KIALAKÍTÁSÚ PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON!!! Pronar 700M hátrabillenő felépítményes „monocoque” tandem mezőgazdasági pótkocsi továbbfejlesztetett változata a T700M/1 típusjelölésű , kettő vagy opcióban kérhető...
1.500.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 13. 08:59 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Friss műszaki vizsgával rendelkezik, ami 2030. április 13-ig érvényes. Elöl-hátul csavarozható rakoncák, reteszelhető forgózsámoly, magasító, és jár hozzá egy pótkerék is. További információk telefonon.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.461)

Virágzó orchideát szeretnél? A konyhádban lévő zöldség segíthet!
Ez a zöldség a te konyhádban is ott van. Vesd be az orchideádnál!
Sok hétköznapi szokásod is előidézheti a demenciát
Ha így élsz, veszélybe kerülhet az agyad egészsége! Mutatjuk, mire figyelj.