Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.231 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
13 éve hirdető
2024. szeptember 14. 11:04 Billenős pótkocsi Heves, Bükkszenterzsébet
A már jól ismert METAL-FACH pótkocsik több méretben és kivitelben eladók KÉSZLETRŐL! 3-18 t teherbírás, tandem és forgózsámolyos kivitelek,...
1.990.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 14. 11:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Gyári 16 tonnás, 2 oldalra billencs német gyártmányú pótkocsi új munkahengerekkel és hidraulika rendszerrel, német mezőgazdasági...
13 éve hirdető
2024. szeptember 14. 10:59 Billenős pótkocsi Heves, Bükkszenterzsébet
A MÁR JÓL ISMERT METAL-FACH PÓTKOCSIK ELADÓK GYÁRI IMPORTŐRTŐL KÉSZLETRŐL!!! Hihetetlen akcióban eladó új 8-14 t terhelhetőségű 3 oldalra...
12 éve hirdető
2024. szeptember 14. 10:39 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Cynkomet T117 egytengelyes billencs pótkocsi, 2020, ÚJ, piros rendszámmal, 3,5t terhelhetősséggel, 2025.04-ig műszakival, alul-felül nyíló...
1.880.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 14. 10:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Eb 7 70 egytengelyes billenős pótkocsi Állapot: Jó Évjárat: 1985 Tulajdonságok: egytengelyes, 7 tonna terhelhetőség,...
4 éve hirdető
2024. szeptember 14. 10:34 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Komárom
A cseh MOLČIK gyár 30 éves múltra visszatekintő vállalkozás. Magyarországon elsősorban a billenő platós felépítmények piacvezető szállítója....
4 éve hirdető
2024. szeptember 14. 10:34 Billenős pótkocsi Heves, Gyöngyös (Mátrafüred)
Nagyon jó minőségű, közkedvelt magyar pótkocsi eladó! - Plató hosszúsága: 4820 mm - Plató szélessége: 2280 mm - Oldalfal magassága: 600 +...
4 éve hirdető
2024. szeptember 14. 10:19 Billenős pótkocsi Heves, Gyöngyös
Nagyon jó minőségű, közkedvelt magyar pótkocsi eladó! - Plató hosszúsága: 7200 mm - Plató szélessége: 2420 mm - Oldalfal magassága: 800 mm -...
400.000 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 14. 10:14 Billenős pótkocsi Pest, Hévízgyörk
NÉMET billenős pótkocsi eladó . Nem műszakis , nincs papírja . Kb. 6- 7 tonnás . 2 db levegőmunkahengerrel billent .
1.999.999 Ft
2 napja hirdető
2024. szeptember 14. 10:06 Billenős pótkocsi Békés, Dombiratos
Erősített laprugó, felújított forgózsámoly, 90%-os gumiabroncsok, új világítási kábelezés, jó fékek.
12 éve hirdető
2024. szeptember 14. 09:29 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Ifa HW6011 billenős pótkocsi, 1982, piros rendszám, igény szerint friss műszakival, nagyon jó állapotban, jó gumikkal, igény esetén...
4 éve hirdető
2024. szeptember 14. 09:29 Billenős pótkocsi Heves, Gyöngyös (Mátrafüred)
Nagyon jó minőségű, közkedvelt magyar pótkocsi eladó! - Plató hosszúsága: 5200 mm - Plató szélessége: 2420 mm - Oldalfal magassága: 800 +...
2024. szeptember 14. 09:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A jól bevált AJG Agrogép gépgyár által gyártott Magyar AP 500 1 tengelyes pótkocsi 5 tonna hasznos teherbírással, magasítóval, műszakival...
8 éve hirdető
2024. szeptember 14. 09:14 Billenős pótkocsi Pest, Érd
A DAP Kft elkötelezett a kiváló minőségű olasz gyártású gépek mellett immáron 29 éve. Az olasz Terpa cég 1965 óta gyárt mezőgazdasági...
1.574.795 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. szeptember 14. 09:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Ráfutófékes, munkagép szállító trailer kifejezetten Force árokásókhoz tervezve. Lehajtható rámpával. Le-, illetve fel lehet állni a...
55.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 14. 08:59 Billenős pótkocsi Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Pótkocsi bérbeadó. Pótkocsi bérlés. 55.000.-FT/nap Min. 10 nap További hirdetéseink itt! www.itls.co.hu
8.800.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. szeptember 14. 08:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Alig használt (talán 2*) 2018-as gyártású pótkocsi! Terhelhetőség: 14 t Öntömeg: 4,6 t H/Sz: 523/242 cm Kapacitás: ~ 17,6 m3 385/65r22,5...
8.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 14. 08:49 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Összsúly: 8.000 kg - Önsúly: 1.850 kg - Raksúly: 6.150 kg - Térfogat: 9 m3 Fizikai méret: - hosszúság: 5.850 mm -...
4 éve hirdető
2024. szeptember 14. 08:44 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
Új MAR-POL MT típusú lengyel 6-8-10 tonnás tandem pótkocsik kedvező áron, garanciával a Magyarországi importőrtől! Alapfelszereltségük: -...
850.000 Ft
4 éve hirdető
2024. szeptember 14. 08:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Nemesnádudvar
Eladó jó állapotban lévő MBP 3.5 pótkocsi. Jó világítás, jó fék, jó billentés. Elöl új gumikkal, hátul új munkahengerrel. Friss műszakival...
12 éve hirdető
2024. szeptember 14. 08:34 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Ifa Hw 8011 billenős, magasítós pótkocsi, 1984-es, piris rendszám, műszaki, kamion kerekekkel, kifogástalan alvázzal, jó felépítmény,...
2024. szeptember 14. 08:34 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
KéTTENGELYES HáROM OLDALRA BILLENTő PóTKOCSI DK180-88 ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:9495000 huf Évjárat: 2024 Egyéb...
2.390.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 14. 08:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Billencs IFA HW 60.11 pótkocsi jó állapotban, piros rendszámmal, rendezett okmányokkal, 2028.12-hóig műszakival, újszerű gumikkal, jó...
2024. szeptember 14. 08:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
AZONNAL ELVIHETŐ PRONAR PÓTKOCSIK A DORKERTŐL!!! A PRONAR T672/1 pótkocsit mezőgazdasági termények, építkezési anyagok, műtrágyák és egyéb...
2024. szeptember 14. 08:14 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.231)