Hirdetés
Dömper 130 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
2024. augusztus 11. 04:49 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/shop_search.php?search=rc1200 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!!...
2.599.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 11. 04:44 Dömper Győr-Moson-Sopron, Egyed
2500 kg teherbírás, 19990-es évj., összkerékhajtás, 1740 kg önsúly, lombardini diesel motor, forgózsámolyos billenőtartály, hidraulikusan...
2024. augusztus 11. 04:39 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RC-550 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a...
2024. augusztus 11. 04:29 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/ELEKTROMOS-MINI-DOMPER-MOTOROS-TALICSKA-PowerPac-M Több mint 700 gép van a...
2024. augusztus 11. 04:24 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/ELEKTROMOS-MOTOROS-TALICSKA-PowerPac-MCM-100 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a...
17.900 EUR +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 11. 04:09 Dömper
Dömper Ausa 6 tonna - gyártási év 2014 - ledolgozott óra 1353 - nagyon jó állapotban - Kubota motorral felszerelt - jó gumikkal. Az ár...
12.500 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 11. 01:39 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Thwaites dömper, 2004-es évjárat, 5300 üzemóra, 6 t forgatható puttony, 60 kw Perkins motor, azonnal munkára fogható állapotban, importból....
8.950 EUR +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 11. 01:29 Dömper
Piquersa 1500 S-VH minidömper, 2004-es kiadás, egyhengeres dízelmotorral szerelve. Ára: 8950 Euro, ÁFA 0%-ék európai uniós adószámmal...
21.500 EUR
6 éve hirdető
2024. augusztus 10. 18:49 Dömper
Thwaites 9 tonnás dömper Gyártási év: 2011 Ledolgozott óra: 2340 Perkins motorral szerelve Teljesítmény: 83 Kw / 113 LE Tolatókamera LCD...
10.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 10. 18:44 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Barford SXR3000 dömper, 2002-es evjarat, 3000 kg önsúly, 4 hengeres 32 kW-os motor, azonnal munkara foghato allapotban, importbol.Az árat a...
20.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 10. 11:19 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
JCB 9T 4x4 dömper, 2015 évjárat, 2100 üzemóra, 9 t puttony, 55 kw motor, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a napi...
2024. augusztus 10. 09:59 Dömper Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: DP-82-S A gép magassága: 1300 mm A gép szélessége: 820 mm Teljes hossza rakodókanál nélkül: 1975 mm Teljes hossza...
32.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 10. 04:59 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Volvo A30 dömper, 1995-ös évjárat, 20900 önsűly, 13m3 kapacitás, 6 hengeres 206 kW-os Volvo motor, munkára fogható állapotban, import. Az...
32.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 10. 04:24 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Terex TR35 domper, 2001 evjarat, 24 tonna uresen, 21 m3 ,32 tonna rakodasi suly, 4 m szelesseg , 80% gumik, munkara foghato allapotban.
55.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 10. 03:54 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
MOAZ MOA3 BELAZ 75051 dömper, 2002-es évjárat, 260 üzemóra és 1128 km, 4x4 meghajtás, 45 tonna kapacitas, ÚJSZERŰ démó állapotban. Az árat a...
2024. augusztus 9. 17:19 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RD-620 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a...
2024. augusztus 9. 14:14 Dömper
Sok más gép van kínálatunkba a weboldalunkon !!!! HERNYÓTALPAS DÖMPER - TC250d ALL TERRAIN LINE A gépalkatrészek 100% -a EU-ban készül. A...
32.500 EUR
6 éve hirdető
2024. augusztus 9. 13:34 Dömper
Wacker Neuson DW90 9 tonnás dömper Gyártási év: 2016 Munkaórák száma: 3087 Műszaki leírás: -Maximális teherbírás: 9 tonna, vagy 5.5 mc -Gép...
43.500 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 9. 13:04 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Doosan Moxy MT31 dömper, 2008-as évjárat, 22,6 tonna önsúly, 6 hengeres, 250 kW-os Scania motor, 16,8 m³ kapacitás, tolató kamera, automata...
2024. augusztus 9. 13:04 Dömper
HERNYÓTALPAS MINI DÖMPER - JANSEN RD-300PRO-S ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező...
2024. augusztus 9. 12:54 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! www.vivago-gepker.hu ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU...
12.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 9. 12:49 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Nehezdomper Rigid Astra Bm22,1989 evjarat,vizhuteses dizel motor,munkara foghato allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint...
2024. augusztus 9. 12:04 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal...
12.500 EUR +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 9. 11:59 Dömper
Barford 10 tonnás dömper, - 2006-os évjárat - 2700 munkaórával - Iveco motorral szerelve, jó állapotban. Ár: 12 500 Euro + ÁFA Uniós...
2.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 9. 10:09 Dömper Bács-Kiskun, Lakitelek
Teherbírás 500kg Súlya 630kg Üzemanyag Benzin Motor 1-hengeres Briggs & Stratton 10,07 Kw Lökettérfogat 420 cm³ Indítás gyújtáskapcsoló,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Ne kockáztass! Ha ezt teszed az erdőben, azért börtönbüntetés is járhat!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4952/cikk_74952/erdU_elektronikus_hulladek_fill_540x300_0.jpg)
Ne kockáztass! Ha ezt teszed az erdőben, azért börtönbüntetés is járhat!
Az illegális szemétlerakás akár egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel is...![Nem csak a belseje ér aranyat! A héja is igazi kincs!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/7178/cikk_67178/aloe_vera_fill_540x300_0.jpg)
Nem csak a belseje ér aranyat! A héja is igazi kincs!
Az aloe vera belsején kívül a héja is nagyon hasznos. Ki ne dobd!![Minél erősebb az éjszakai megvilágítás, annál keményebbek az utcai fák levelei](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4999/cikk_74999/fa_ejszaka_fill_540x300_0.jpg)