Hirdetés
Dömper 130 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 17:09 Dömper Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Nem kell a betonos talicskát tolni, sittet, törmeléket,kertépítő anyagot szűk helyekre szállítani, 25%-os emelkedőn is...
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 17:04 Dömper Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Nem kell a betonos talicskát tolni, sittet, törmeléket,kertépítő anyagot szűk helyekre szállítani, 25%-os emelkedőn is...
2024. augusztus 7. 16:29 Dömper
Sok más gép van kínálatunkba a weboldalunkon !!!! www.vivago-gepker.hu HERNYÓTALPAS DÖMPER - TC150d ALL TERRAIN LINE A gépalkatrészek 100%...
2024. augusztus 7. 16:09 Dömper
Sok más gép van kínálatunkba a weboldalunkon !!!! www.vivago-gepker.hu HERNYÓTALPAS DÖMPER - TC230d ALL TERRAIN LINE A gépalkatrészek 100%...
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 16:04 Dömper Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Nem kell a betonos talicskát tolni, sittet, törmeléket,kertépítő anyagot szűk helyekre szállítani, 25%-os emelkedőn is...
2024. augusztus 7. 15:24 Dömper
Sok más gép van kínálatunkba a weboldalunkon !!!! www.vivago-gepker.hu HERNYÓTALPAS MINI DÖMPER - MOTOROS TALICSKA TC80 UTILITY LINE A...
2024. augusztus 7. 14:54 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! www.vivago-gepker.hu Az árak nettó áron vannak feltüntetve Több infó a gépről itt:...
2024. augusztus 7. 14:44 Dömper
Több mint 300 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! www.vivago-gepker.hu ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU...
2024. augusztus 7. 13:44 Dömper
ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük...
2024. augusztus 7. 11:09 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal...
45.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 7. 10:29 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Terex TA30RS dömper, 2008-as évjárat, 7200 üzemóra, 22420 kg önsúly, 28000 kg maximális teherbírás, 13 m3 kapacitás, 6 hengeres 250 kW-os...
2024. augusztus 7. 10:24 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal...
6.042.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. augusztus 7. 09:34 Dömper Fejér, Besnyő
Barford 10 tonnás dömper, - 2006 -os évjárat - 2700 munkaórával, - Iveco motorral szerelve, jó állapotban. A gép vételára 15.900 Euro +Áfa,...
25.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 7. 08:59 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Hydrema 910 dömper, 1998-as évjárat, 6600 üzemóra, 6500 kg önsúly, 10 tonna max teherbirás, 5.6m3 kapacitás, 70 kW-os Perkins motor,...
2024. augusztus 7. 08:44 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RC-450 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a...
16.500 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 6. 14:59 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Morooka MST800 gumihevederes dömper, 4500 üzemóra, 6500 kg önsúly, 4000 kg teherbírás, 4 hengeres 84 kW-os Mitsubishi motor, jó...
85.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 6. 14:49 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Komatsu CD110R-1 gumiláncos dömper, 2007-es évjárat, 5600 üzemóra, 11 tonnás teherbírás, 18 tonna önsúly, 6 hengeres 196 kW-os Komatsu...
22.500 EUR
6 éve hirdető
2024. augusztus 6. 14:24 Dömper
Terex Mecalac TA6 dömper Gép kapacitása: 6 tonna Gyártási év: 2018 Munkaóra: 1020 A gép súlya: 4415 kg Gumiabroncsok: 405/70-20 JCB motor...
4.280.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 6. 13:14 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő Benford Terex 6T - Cummins motoros derékcsuklós dömper. 6T-val terhelhető 4m3-es puttony. Azonnal...
21.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 6. 13:09 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Volvo BM A25 dömper, 1997-es évjárat, 6x6 meghajtás, 6 hengeres 187 kW-os Volvo motor, 17 tonna önsúly, 15 cm3 kapacitás, tolató kamera,...
7.980.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 6. 12:59 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő MECALAC TA6 típusú JCB DieselMAX motorral szerelt, derékcsuklós dömper. 6T terhelhetőség, 4m3 puttony....
13 éve hirdető
2024. augusztus 6. 12:49 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Volvo A30 dömper bontásra.
23.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 6. 12:44 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Caterpillar D300E dömper, 1996-os évjárat, 16000 üzemóra, 22 tonnás önsúly, 4 sebességes váltó, 6 hengeres 216 kW-os CAT motor. Az árat a...
3.980.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 6. 12:19 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy jó műszaki állapotban lévé Benford 3000DSP típusú Deutz motoros, forgó zsámolyos dömper. 3T-val terhelhető, 2m3-es puttony!...
5.980.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 6. 12:09 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy nagyon jó műszaki állapotban lévő TEREX TA6 JCB DieselMAX motorral szerelt, derékcsuklós dömper 6T terhelhető, 4m3 puttony....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6392/cikk_66392/dinnye_fill_540x300_0.jpg)
Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!
Ez a Lőrinc nem olyan... Nem kell félteni tőle a dinnyét sem.![3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4997/cikk_74997/idU02_ind_(6)_fill_540x300_0.jpg)
3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar
Délutánonként 28 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.![Ne kockáztass! Ha ezt teszed az erdőben, azért börtönbüntetés is járhat!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4952/cikk_74952/erdU_elektronikus_hulladek_fill_540x300_0.jpg)