Hirdetés
Henger, tömörítő 707 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
9.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 13:24 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 6,4 m • Szállítási szélesség: 2,25 m • Szállítási magasság: 3,23 m • Szállítási hosszúság: 0,8 m •...
10.200 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 13:24 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 4,2 m • Szállítási szélesség: 4,57 m • Szállítási magasság: 1,5 m • Szállítási hosszúság: 0,8 m •...
15.400 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 13:19 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 5 m • Szállítási szélesség: 2,48 m • Szállítási magasság: 2,57 m • Szállítási hosszúság: 0,8 m •...
220.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 7. 10:49 Egyéb henger Pest, Nagykőrös
Gyűrűs henger vontatott 360 cm munkaszélességű 28 cm gyűrűátmérőjű munkára fogható állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
2.695.500 Ft
10 éve hirdető
2024. augusztus 7. 10:09 Tömörítő henger
Leírás Cambridge henger 1-munkahengeres kivitelben teljesen hidraulikus WUC 5,0-méteres,500 mm 2 695 500 Ft. WUC 6,2-méteres, 500 mm 2 910...
2.690.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. augusztus 7. 09:29 Crosskill henger Fejér, Sárosd
6 méteres munkaszélesség. 510 mm-es hengerátmérő. 2,3 méter szállítási szélesség. Prizmás henger. Önsúly: 2750 kg. Megtekinthető: Sárosd.
9 éve hirdető
2024. augusztus 7. 07:19 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Cambridge henger, 6,3 méter széles, hidraulikus nyitású, üzemképes, jó állapotban eladó!
395.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. augusztus 7. 07:14 Henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
vontatott, 5 m széles, jó állapotban eladó
2024. augusztus 7. 07:04 Aprító henger Pest, Tököl
SATEX Aprító Henger Topper 4,5 Vontatott Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Topper 4,5 Lóerőigény: 90 LE Munkaszélesség: 4,5 m Szállítási...
399.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. augusztus 7. 06:54 Henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
duplasoros, vontatott eladó
3.300.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. augusztus 7. 05:49 Rögtörő henger Békés, Sarkad
Leírás Rotor Prizma Csúcsos henger 4.50-5.00-6.20 m - 50 cm átmérő - félíg függesztett tolatós nyitással - 4.50/2200 kg/3.300.000 Ft -...
2024. augusztus 7. 05:34 Egyéb henger Bács-Kiskun, Tiszaug
A Titan többcélú fogazott hengerek univerzális eszközök, amelyek a használt munkaszekciók számától és a traktoron való felfüggesztés...
2024. augusztus 7. 02:14 Egyéb henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Típus: PW 640 ASL Master Munkaszélesség (cm/sor): 640 Gépigény (Lóerő): 80-120 Függesztési mód: Félig Függesztett Összecsukás: Hidraulikusan...
1.999.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 6. 22:49 Egyéb henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
2010-es évjárat, 6,2 m széles, hidraulikusan csukható, vontatott jó állapotban eladó
2024. augusztus 6. 20:39 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper aprítókéses henger. Kiválóan alkalmas napraforgó, gyapot, repce, zöldség, dohány és egyéb növényi maradványok aprítására. Kb....
2024. augusztus 6. 16:39 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Cambridge és Prizmacsúcsos hidraulikus gyűrűs hengerek. Simító nélkül vagy hidraulikus Crossboard simítóval szerelve. 3,0 m; 4,5 m;...
5.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 6. 15:44 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Készleten lévő 6,2 m-es osztott késes tárcsás aprítóhengerünk néhány napos szállítási határidővel átvehető, ingyenes szállítással!...
2024. augusztus 6. 14:49 Aprító henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Topper 8 Lóerőigény: 130 LE Munkaszélesség: 8 m Szállítási szélesség: 3 m Súly: 4500 kg 1 ÉV GARANCIA!
380.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 6. 09:41 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó Gyűrűshenger garnitúra szállítókocsival
11 éve hirdető
2024. augusztus 6. 09:37 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó Cambridge henger 5,7 méter munkaszélességű (hengerenként 1, 9m)
1.785.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2024. augusztus 6. 08:39 Aprító henger Tolna, Szekszárd
Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa (16-18 cm-esre). A felaprított szármaradvány...
299.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 6. 04:44 Tömörítő henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
vontatott, 1990-es évj., eladó
550.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 5. 18:17 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Anarcs
Eladó a képeken látható Regent ékgyűrűs henger rugós biztosítású késsorral, tartóval és csapágyakkal.
2024. augusztus 5. 16:14 Tömörítő henger Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 5. 11:09 Tömörítő henger Pest, Tököl
Talajtömörítő 2,5 m Műszaki leírás: szélesség: 255 cm munkaszélesség: 240 cm súlya: 330 kg súlya vízzel: 620 kg súlya homokkal: 910 kg
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (707)
- Aprító henger (168)
- Crosskill henger (18)
- Egyéb henger (98)
- Rögtörő henger (147)
- Tömörítő henger (209)
![Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4977/cikk_74977/6-paradicsom_fill_540x300_0.jpg)
Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható
A szárazság kedvez a poloska terjedésének, így eredményes védekezés hiányában...![Elég rosszul hangzik, de a kabócák akár le is pisilhetnek minket egy fáról +VIDEÓ](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4955/cikk_74955/kaboca_fill_540x300_0.jpg)
Elég rosszul hangzik, de a kabócák akár le is pisilhetnek minket egy fáról +VIDEÓ
Az ezzel kapcsolatos ismeretek nemcsak a biológiában, de az áramlástanban, sőt a...![Egyre rosszabb a burgonya helyzete: jelentősen csökkent a termelés](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5002/cikk_75002/burgonya_fill_540x300_0.jpg)