Hirdetés
Aprító henger 168 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A aprító henger hirdetési kategóriában egy, a szántás utáni talajmegmunkálásban szerepet játszó géptípust találhatjuk meg. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a crosskill hengerek, rögtörő hengerek, tömörítő hengerek és persze az aprító hengerek.
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök aprítása, hogy kisebb méretű összeállt földdarabok legyenek a talaj felszínén. A megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés aprításra szolgáló rögöt tartalmaz, azonban a szántóföld talajviszonyai és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják az adott talaj rögképződésének mértékét. Egyes növénykultúrák számára a rögök aprítása különösen fontos, mert így csökkenthető a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt aprító hengereket kínáló ajánlataink, amelyekben a gépkereskedők és gazdák egyaránt a legismertebb talajművelő eszközöket gyártó vállalatok rögaprításra szolgáló gépeit kínálják eladásra.

Olvasson tovább
13 éve hirdető
2024. augusztus 8. 14:19 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kitűnő minőségű aprítóhangerek raktárkészletről eladók.
2024. augusztus 8. 11:04 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Leko Leták termékek a VIP AGRO Kft. kínálatában a legjobb áron. Kiszállítást vállalunk ingyenesen az ország egész területén! Új Leko, Leták...
2024. augusztus 8. 10:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, függesztett vagy vontatott kivitelben, 6 méteres munkaszélességig házhozszállítással...
2024. augusztus 8. 10:09 Aprító henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler MasterCut 600 Front Vágóhenger talajsimítóval Alapfelszereltség: • Mellső háromponttorony Kat. II • Támasztóláb • 360 mm-es átmérő •...
2024. augusztus 8. 10:04 Aprító henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, függesztett vagy vontatott kivitelben, 6 méteres munkaszélességig házhozszállítással...
2024. augusztus 8. 09:04 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper 3000 fix vázas, függesztett aprítókéses henger. Front és hátsó felfüggesztéssel. Kiválóan alkalmas napraforgó, gyapot, repce,...
6.800 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 08:49 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó új AGROCUT 300 késes henger. JELLEMZŐK: • 3 m munkaszélesség, • ø 1.820 mm henger, • Front és hátsó függesztés, • Súly: 1.480 kg, •...
2024. augusztus 8. 07:14 Aprító henger Pest, Tököl
SATEX Aprító Henger Topper Fusio 4000 Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Topper Fusio 4000 Munkaszélesség: 4 m Lóerőigény: 100 LE Hullámos...
5 éve hirdető
2024. augusztus 8. 05:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Bócsa
Quivogne GLADIATOR 6 méteres munkaszélességű késes henger tárcsasorral kombinálva Új, 6 méteres szélesség, önbeálló függesztés a front...
2024. augusztus 8. 04:59 Aprító henger Pest, Tököl
SATEX Aprító Henger Topper Fusio 6000 Leírás Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Topper Fusio 6000 Munkaszélesség: 6 m Lóerőigény: 150 LE...
2024. augusztus 8. 03:49 Aprító henger Pest, Tököl
SATEX Aprító Henger Topper Fusio 5000 Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Topper Fusio 5000 Munkaszélesség: 5 m Lóerőigény: 130 LE Hullámos...
2024. augusztus 8. 02:19 Aprító henger Pest, Tököl
SATEX Aprító Henger Topper Fusio 3000 Leírás Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Topper Fusio 3000 Munkaszélesség: 3 m Lóerőigény: 70 LE...
2024. augusztus 8. 00:34 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 8. 00:24 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 8. 00:04 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
5.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 7. 22:14 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Újgenerációs tárcsás aprítóhengerek osztott késes kivitelben rövidtárcsa csapágyazással közvetlenül a gyártótól! Felépítése, műszaki...
1.250.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 7. 21:04 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az egyébként is széles termékpalettánkat, kétféle aprító hengerrel bővítettük. Ami hatékony megoldást kínál napraforgó, kukorica szár, repce...
2024. augusztus 7. 20:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, függesztett vagy vontatott kivitelben, 6 méteres munkaszélességig házhozszállítással...
325.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 7. 20:39 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
VAgro osztott késes aprítóhenger betétek közvetlenül a gyártótól Költségtakarékos megoldás- meglévő hengereinek helyére beépíthető....
2024. augusztus 7. 18:04 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper aprítókéses henger. Kiválóan alkalmas napraforgó, gyapot, repce, zöldség, dohány és egyéb növényi maradványok aprítására. Kb....
5.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 7. 16:39 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Vágótárcsás aprítóhengerek osztott késes kivitelben rövidtárcsa csapágyazással közvetlenül a gyártótól! Felépítése, műszaki jellemzői: - 6,2...
2.695.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 7. 16:29 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Új- 3,5 m-es vontatott- osztott késes aprítóhengerek a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól Környéről! MINŐSÉGI APRÍTÓHENGEREK KÖZVETLENÜL A...
2024. augusztus 7. 16:19 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper Fusio aprítókéses hengerek eladók. 3,0 - 6,0 méteres munkaszélességig. Front és hátsófüggesztés, egy sor aprítókéses henger...
2024. augusztus 7. 16:14 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
3.595.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 7. 16:04 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Megérkezett népszerű 5,2 m-es aprítóhengerünk továbbfejlesztett változata: - még nagyobb géptömeg - továbbfejlesztett talajkövetés -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Aprító henger (168)
![Az időjárás negatívan befolyásolja a citromtermesztést. Vajon lesz belőle elég?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5004/cikk_75004/citromok_fill_540x300_0.jpg)
Az időjárás negatívan befolyásolja a citromtermesztést. Vajon lesz belőle elég?
A csökkenés ellenére is jó szezont zárhatnak.![Egy ilyen pick-up neked is jól jöhet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4832/cikk_74832/elado-mitsubishi-pickup-000_fill_540x300_0.jpg)
Egy ilyen pick-up neked is jól jöhet
Ha pick-up-vásárlás előtt állsz, érdemes körülnézned az Agroinform.hu Piacterén.![Hatalmas aszálykárok, fontos szabályok, terményárak, terméseredmények](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4978/cikk_74978/index_fill_540x300_0.jpg)