Hirdetés
Aprító henger 168 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A aprító henger hirdetési kategóriában egy, a szántás utáni talajmegmunkálásban szerepet játszó géptípust találhatjuk meg. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a crosskill hengerek, rögtörő hengerek, tömörítő hengerek és persze az aprító hengerek.
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök aprítása, hogy kisebb méretű összeállt földdarabok legyenek a talaj felszínén. A megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés aprításra szolgáló rögöt tartalmaz, azonban a szántóföld talajviszonyai és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják az adott talaj rögképződésének mértékét. Egyes növénykultúrák számára a rögök aprítása különösen fontos, mert így csökkenthető a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt aprító hengereket kínáló ajánlataink, amelyekben a gépkereskedők és gazdák egyaránt a legismertebb talajművelő eszközöket gyártó vállalatok rögaprításra szolgáló gépeit kínálják eladásra.
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök aprítása, hogy kisebb méretű összeállt földdarabok legyenek a talaj felszínén. A megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés aprításra szolgáló rögöt tartalmaz, azonban a szántóföld talajviszonyai és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják az adott talaj rögképződésének mértékét. Egyes növénykultúrák számára a rögök aprítása különösen fontos, mert így csökkenthető a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt aprító hengereket kínáló ajánlataink, amelyekben a gépkereskedők és gazdák egyaránt a legismertebb talajművelő eszközöket gyártó vállalatok rögaprításra szolgáló gépeit kínálják eladásra.
Olvasson tovább
10 éve hirdető
2024. augusztus 10. 12:44 Aprító henger Csongrád-Csanád, Röszke
Tisztelt Termelők! A FOP AgroCut M8 vontatott száraprító henger egy megbízható, strapabíró, minőségi munkagép. Készletről elérhető rövid...
7 éve hirdető
2024. augusztus 10. 11:09 Aprító henger Pest, Nagykőrös
Késes henger - tárcsa kombináció a tökéletes száraprításra Nagy teljesítmény az elérhető 15-20 km/h sebességgel Minimális üzemeltetési...
5 éve hirdető
2024. augusztus 10. 11:04 Aprító henger Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eladó Expom Gladio 6,3m aprítóhenger Leírás: A tengely forgó részen egy D=610mm átmérőjű acélból készült csőre 15 speciális hardox kés van...
6.550.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 10. 08:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az egyébként is széles termékpalettánkat, két féle aprító hengerrel bővítettük. Ami hatékony megoldást kínál napraforgó, kukorica szár,...
1.650.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 10. 08:34 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa (16 -18 cm-esre). A felaprított szármaradvány...
2.800.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 10. 07:39 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa (16 -18 cm-esre). A felaprított szármaradvány...
2.200.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 10. 06:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Függesztett aprító henger közvetlen a gyártótól! - munkaszélesség: 3 méter (2 - 6m-ig rendelhetőek) - váz keresztmetszete 100x100x6-os -...
4.990.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 10. 04:04 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az egyébként is széles termékpalettánkat, két féle aprító hengerrel bővítettük. Ami hatékony megoldást kínál napraforgó, kukorica szár,...
2.850.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 10. 03:14 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott aprító henger közvetlen a gyártótól! 100%-ban Magyar gyártmány! Hogy miért érdemes magyar gyártótól gépet vásárolni? - gyors...
2024. augusztus 9. 16:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, házhozszállítással eladók. 2m-től 6m-ig, vontatott, függesztett, fix vagy hidralikusan...
2024. augusztus 9. 12:57 Aprító henger Vas, Simaság
MANDAM WN aprítóhengerek széles választékban eladók. - Tökéletesen alkalmas napraforgó aprításra, gyors munkavégzés és rendkívül gazdaságos...
2024. augusztus 9. 12:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, házhozszállítással eladók. 2m-től 6m-ig, vontatott, függesztett, fix vagy hidralikusan...
8.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 9. 11:29 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 5 m • Szállítási szélesség: 2,48 m • Szállítási magasság: 2,57 m • Szállítási hosszúság: 0,8 m •...
4.095.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 9. 09:04 Aprító henger Pest, Nagykőrös
Kiváló ár-érték arányú Turquagro CIGULI vágóhenger készletről elérhető! Hatékony és kis fajlagos költségű száraprítás Rendkívül robosztus...
7 éve hirdető
2024. augusztus 9. 07:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét (Hetényegyháza)
Kiváló ár-érték arányú OMIKRON gyártmányú aprító henger 5,2 és 6,2 m munkaszélességben! Házhoz szállítással az ország egész területén! Főbb...
3.995.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:44 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Megérkezett népszerű 6,2 m-es aprítóhengerünk továbbfejlesztett változata: - még nagyobb géptömeg - továbbfejlesztett talajkövetés -...
1.795.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:29 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Front ill. hátsó függesztésű- minőségi 3,0 m munkaszélességű- osztott késes aprítóhenger gumibakos rezgéscsillapítással. Felépítése, műszaki...
4.800.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:19 Aprító henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VAH-6,0 aprítóhenger: Aprító hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben gyártjuk. Az aprító henger legfőbb funkciója, hogy a föld...
4.300.000 Ft
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:44 Aprító henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VAH-4,8 aprítóhenger: Aprító hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben gyártjuk. Az aprító henger legfőbb funkciója, hogy a föld...
4.550.000 Ft
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:34 Aprító henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VAH-5,4 aprítóhenger: Aprító hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben gyártjuk. Az aprító henger legfőbb funkciója, hogy a föld...
5.050.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:29 Aprító henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VAH-6,6 aprítóhenger: Aprító hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben gyártjuk. Az aprító henger legfőbb funkciója, hogy a föld...
19.700 EUR
9 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:04 Aprító henger Pest, Csemő
Az Ár az Egy DB KÉSZLET GÉP EREJÉIG ÉRVÉNYES Quivogne GLADIÁTOR KÉSES APRÍTÓHENGER, SZÁRZÚZÓ Nagy teljesítményű, nagy hatékonyságú késes...
13 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:04 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kitűnő minőségű aprító hengerek raktárkészletről: Munkaszélesség: 3 m Kések száma: 45 Tömeg: 1.480 kg Tömeg vízzel töltve: 2.180 kg...
5 éve hirdető
2024. augusztus 8. 19:49 Aprító henger Bács-Kiskun, Bócsa
FOP - Vogel Noot Agrocut 300 késes aprítóhenger Új; szélesség: 3m; felfüggeszthető hátsó- vagy fronthidraulikára; súlya(száraz/vizzel...
7 éve hirdető
2024. augusztus 8. 18:44 Aprító henger Pest, Nagykőrös
Az Agrocut 800 egy késekkel felszerelt szárzúzó henger, mely tökéletesen alkalmazható szántóföldi szármaradványok aprítására. A henger súlya...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Aprító henger (168)
![Az időjárás negatívan befolyásolja a citromtermesztést. Vajon lesz belőle elég?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5004/cikk_75004/citromok_fill_540x300_0.jpg)
Az időjárás negatívan befolyásolja a citromtermesztést. Vajon lesz belőle elég?
A csökkenés ellenére is jó szezont zárhatnak.![Egy ilyen pick-up neked is jól jöhet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4832/cikk_74832/elado-mitsubishi-pickup-000_fill_540x300_0.jpg)
Egy ilyen pick-up neked is jól jöhet
Ha pick-up-vásárlás előtt állsz, érdemes körülnézned az Agroinform.hu Piacterén.![Hatalmas aszálykárok, fontos szabályok, terményárak, terméseredmények](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4978/cikk_74978/index_fill_540x300_0.jpg)