Hirdetés
Rögtörő henger 176 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A rögtörő henger Piactér kategóriában a szántás utáni talajelmunkálásban szerepet játszó talajművelő géptípust találhatjuk meg. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a crosskill hengerek, aprító hengerek, tömörítő hengerek és persze a rögtörő hengerek.
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete kevés rögöt tartalmaz, a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a rögképződés mértékét. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt rögtörő hengereket kínáló ajánlataink, melyekben a gazdák és a gépkereskedők a
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete kevés rögöt tartalmaz, a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a rögképződés mértékét. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt rögtörő hengereket kínáló ajánlataink, melyekben a gazdák és a gépkereskedők a
Olvasson tovább
13 éve hirdető
2025. március 6. 18:19 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Munkaszélesség: 320 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 1180 kg Teljes szélesség: 352 cm Teljes hossz: 245 cm Teljes magasság: 80 cm
1.300.000 Ft
6 éve hirdető
2024. március 27. 08:39 Rögtörő henger Somogy, Somogymeggyes
Eladóvá vált egy 5,4 méteres heva henger hidraulikus simítója.Forgatásnélküli talajművelésre tértünk át és kompletten a simító rész elől eladó.A henger nem eladó!
2025. március 6. 08:34 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Szeged
Dal-Bo Minimax 830 henger simítóval Új Dal-Bo Minimax 830 henger hidraulikus simítóval, dán gyártmány, 50 cm-es Cambridge gyűrűkkel, új Snowflake gyűrű kialakítással, 6x erősebb a hagyományos küllő kialakításnál, 6 év garancia a gyűrűkre. Hidraulikus...
12 éve hirdető
2025. március 5. 13:04 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Munkaszélesség: 4,5 m Szállítási szélesség: 2,36 m Gyűrűk átmérője: 500/450 mm Gyűrűk száma: 87 db Tömeg: 1 840 kg Teljesítmény igény: 80 LE Gumizás: 10/75-15.3 10-12PR Felső bekötésű vonórúddal, támasztó lábbal. Gépközvetítés.hu Nyíregyháza, Kállói...
2025. március 4. 08:19 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 1240 Magnum henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 8, Figyelmeztető tábla és világítás, Hidraulikus csukás, Kerékméret 15.0/55-17 10 PR Gép össztömege: 6.400 Kg, Munkaszélesség: 12,4 m,...
3.200.000 Ft
3 éve hirdető
2025. február 16. 15:00 Rögtörő henger Pest, Dabas (Gyón)
Eladó Güttler 4,8 m simító, jó állapotban.
45.000 Ft
4 éve hirdető
2025. március 2. 22:01 Rögtörő henger Borsod-Abaúj Zemplén, Bogács
Eladó rögtörő henger.
3.000.000 Ft
5 éve hirdető
2025. február 10. 09:44 Rögtörő henger Baranya, Csertő
Eladó Güttler félig függesztett henger, hidraulikus csukással, 6 méteres munkaszélességgel, azonnal munkára fogható állapotban.
5.000.000 Ft
3 éve hirdető
2024. november 27. 08:59 Rögtörő henger Vas, Kemenesmihályfa
Eladó használt He-Va Tip Roller rögtörő. Érdeklődni telefonon!
10.925 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 3. 20:14 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Az X-PRESS prizmacsúcsos tömörítő hengerek segítségével vetés után tovább javítható a magbeágyazódás, ezáltal több és biztosabb termésre számíthatsz. A munkagép emellett használható még tavasszal szántáselmunkálásra és bokrosításra, ősszel pedig...
2025. március 4. 07:44 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler Avant 30-56 front henger Alapfelszereltség: - Háromponttorony Kat. 2 mellső függesztéshez - Rugóskapa előtét – 15 cm kapaosztással, 3 soros elrendezés - Oldalhatároló lemez a rugóskapáknál - Front magágykészítő Simplex Güttler hengerrel, 56...
14.646 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 3. 21:54 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Az X-PRESS prizmacsúcsos tömörítő hengerek segítségével vetés után tovább javítható a magbeágyazódás, ezáltal több és biztosabb termésre számíthatsz. A munkagép emellett használható még tavasszal szántáselmunkálásra és bokrosításra, ősszel pedig...
2025. március 4. 09:24 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 820 Master henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 6, Figyelmeztető tábla és világítás, Hidraulikus csukás, Kerékméret 15.0/55-17 10 PR Gép össztömege: 4.300 Kg, Munkaszélesség: 8,2 m, Minimális...
6.054.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. március 5. 07:19 Rögtörő henger Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Munkaszélesség: 6,2 m Szállítási szélesség: 2,8 m Simítóval felszerelve A gép nyitása – csukása a traktor előre – hátramenetbe történő mozgásával és hidraulika munkahengerrel történik. Erőgépigény: 82 LE Súlya: 2400 kg Gépkapcsolás módja: Vontatott...
13 éve hirdető
2025. március 1. 22:04 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 830 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 4100 kg Szállítási szélesség: 240 cm Teljes hossz: 350 cm Teljes magasság: 150 cm Opció: crossboard-rugózott simító
2.500.000 Ft
7 éve hirdető
2024. október 22. 14:15 Rögtörő henger Tolna, Attala
Front hidraulikára szerelhető.
13.579 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 3. 20:54 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Az X-PRESS prizmacsúcsos tömörítő hengerek segítségével vetés után tovább javítható a magbeágyazódás, ezáltal több és biztosabb termésre számíthatsz. A munkagép emellett használható még tavasszal szántáselmunkálásra és bokrosításra, ősszel pedig...
2025. március 4. 09:49 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 1560 Magnum henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 10, Figyelmeztető tábla és világítás, Hidraulikus csukás, Kerékméret 15.0/55-17 10 PR Gép össztömege: 8.360 Kg, Munkaszélesség: 15,6 m,...
2025. március 4. 10:04 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler 180/610 Matador henger Alapfelszereltség: - Öntisztító Güttler henger ø 45/50 cm - Négyzetméterenként 305 csillagcsúcs - Igény szerint mellső- és hátsó függesztés - Hidraulikus csukás OPCIÓ: Rugóskapa előtét vagy Talajsimító Munkaszélesség:...
5.000.000 Ft
6 éve hirdető
2024. december 18. 11:31 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Szentkirály
Eladó 2016. évi PW640 Güttler henger flat spring simítóval, kiváló állapotban.
550.000 Ft
8 éve hirdető
2024. március 20. 16:43 Rögtörő henger Pest, Dömsöd
2,5 Vogel henger
2025. március 4. 10:19 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 1040 Master henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 6, Figyelmeztető tábla és világítás, Hidraulikus csukás, Kerékméret 15.0/55-17 10 PR Gép össztömege: 5.290 Kg, Munkaszélesség: 10,4 m,...
950.000 Ft
1 éve hirdető
2025. március 6. 14:16 Rögtörő henger Békés, Szarvas
Farmet 3,5 m-es duplapálcás henger eladó.
13 éve hirdető
2025. március 6. 18:39 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 280 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 1185 kg Szállítási szélesség: 312 cm Teljes hossz: 336 cm Teljes magasság: 195 cm
450.000 Ft
2 éve hirdető
2024. december 22. 15:30 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Csorna
2db 3 méteres tüskéshenger eladó
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Rögtörő henger (176)

Vigyázz! A cseresznyefa más törődést igényel! Így metszd meg a bőséges termésért!
A cseresznyefa kilóg a sorból. Fontos, hogy mikor metszed!
Hatalmas károkat okozott az amur egy hazai tóban
A folyamat visszafordítása hosszú időt fog igénybe venni.