Hirdetés
Rögtörő henger 176 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A rögtörő henger Piactér kategóriában a szántás utáni talajelmunkálásban szerepet játszó talajművelő géptípust találhatjuk meg. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a crosskill hengerek, aprító hengerek, tömörítő hengerek és persze a rögtörő hengerek.
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete kevés rögöt tartalmaz, a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a rögképződés mértékét. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt rögtörő hengereket kínáló ajánlataink, melyekben a gazdák és a gépkereskedők a
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete kevés rögöt tartalmaz, a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a rögképződés mértékét. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt rögtörő hengereket kínáló ajánlataink, melyekben a gazdák és a gépkereskedők a
Olvasson tovább
2025. március 4. 05:44 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
DX 30 m. Duplex Güttler front hengert + ZV 3 m.
13 éve hirdető
2025. március 6. 19:49 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 280 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 1085 kg Teljes szélesség: 312 cm Teljes hossz: 245 cm Teljes magasság: 80 cm
2025. március 4. 14:24 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
Tip-Roller 820 típusú henger széles felszereltségi választékban az Sz-Agro 2007 Kft-től, a dán HE-VA gyártó hazai importőrétől. Tip-Roller 820 Cambridge 510mm henger - 8,2 méteres munkaszélesség -• 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely és...
399.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. március 5. 14:44 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
Duplasoros, vontatott, 1990-es évj., eladó.
4 éve hirdető
2025. március 2. 01:29 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - munkaszélesség: 9,3 m - szállítási szélesség: 3 m - szekciók száma: 6 db - vonólap terhelés: 1670 kg - tengelyterhelés: 2970 kg - tömeg: 4845 kg - minimális vonóigény: 110 LE - 305 prizmacsúcs négyzetméterenként - LED helyzetjelző...
30.000 Ft
8 éve hirdető
2025. február 25. 20:54 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Csólyospálos
1 db 100x20-as új rögtörő henger eladó.
4.895.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. március 1. 22:19 Rögtörő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív tulajdonságával, számos hasznos újítással kiegészítve. Készletről idei számlával- átvétellel elérhető! Felépítése, műszaki...
5.990.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2025. február 10. 12:36 Rögtörő henger Borsod-Abaúj Zemplén, Felsőzsolca
Rolmako Orion henger eladó. Csillagöntvény kivitel, simítóval, munkaszélesség: 620 cm, 130 LE teljesítményigény. Különösen erős, masszív berendezés.
4.200.000 Ft
1 éve hirdető
2023. június 15. 22:06 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Rábasebes
Eladó nagyon keveset használt Lemken Vario Pack szántáselmunkáló henger. Szántás elhagyása miatt eladó.
510.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 2. 12:38 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Rábatamási
Kühne KTL7/3 henger vésőekére eladó! Nagyon keveset használt, tűskés henger csapágyakkal együtt eladó. Évjárat: 2017.
13 éve hirdető
2025. március 6. 18:14 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 250 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 1105 kg Szállítási szélesség: 265 cm Teljes hossz: 336 cm Teljes magasság: 195 cm
650.000 Ft
13 éve hirdető
2025. február 16. 20:29 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
QUIVOGNE CP 3,50 függesztett henger - szállítási helyzetben függesztett - munkahelyzetben függesztve, vagy vontatva is használható - jó talajkövető, a két tag egymástól függetlenül mozog - nem töröttek az elemek - a két sorban elhelyezett elemek...
850.000 Ft
4 éve hirdető
2024. december 4. 12:05 Rögtörő henger Pest, Veresegyház
Közúton szállítható 5.2m leták féle gyürűshenger eladó
6.500.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2025. január 25. 13:11 Rögtörő henger Hajdú-Bihar, Mikepércs
Családi gazdaságunkban használt, 2020. augusztusban Magyarországon vásárolt, Güttler PW 640 ASL Master henger FlatSpring talajsimítós, újszerű állapotban lévő hengerünk eladó. Leírás Eladó Güttler PW 640 ASL Master henger Flat Spring rugós...
2025. február 13. 17:04 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Hitel,lízing szolgáltatás •Országos szervizhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás...
490.000 Ft
7 éve hirdető
2025. március 4. 21:47 Rögtörő henger
Eladó 3db nehéz nagy sima henger garnitúra egybe lehet akasztani a 3 db egymás mogé szálitaskor és munka közben szét akasztva 6 m széleséget visznek megegyezés
4 éve hirdető
2025. március 2. 11:09 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - 305 prizmacsúcs négyzetméterenként - LED helyzetjelző figyelmeztető táblával - Futómű 15,0/55-17 10 PR szerelt kerekekkel - Vonórúd kétpontos függesztéssel - Hidraulikus csukás - Négy különálló függesztett lengőkerettel = optimális...
2025. február 9. 16:24 Rögtörő henger Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: Az AGRIMETAL kizárólagos magyarországi forgalmazója a Royal Traktor! •Garancia •Országos...
6.930.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 1. 19:39 Rögtörő henger Somogy, Ádánd
Eladó 8,2 m Väderstad rögtörő henger.
200.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. december 8. 13:07 Rögtörő henger Somogy, Nagyszakácsi
4,4 m széles
6.990.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 4. 09:19 Rögtörő henger Borsod-Abaúj Zemplén, Mályi
Rolmako Orion Henger Munkaszélesség (m): 6,2 Teljesítményigény (le): 105 Szállítókerekek: 400/60-15.5 Súly kb. (kg): 3400
2025. február 25. 12:19 Rögtörő henger Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Szállítás(opcionális) Az...
1.190.000 Ft
7 éve hirdető
2025. február 24. 20:38 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszadada
Eladó Cambridge henger öntvény tagok. 6,3 méteres Vogel Noot hengerből 3 darab, egyenként 2,3 méter hosszú. Nagyon keveset használt állapotban. Ugyanitt komplett simító is eladó a hengerből.
530.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 28. 08:39 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Kunfehértó
Eladó csillagmintás rögtörő henger. Régóta használaton kívüli, foglalkozást igényel. Adok hozzá egy plusz tagot donornak. 2,8 méter munkaszélesség.
1.150.000 Ft
16 éve hirdető
2025. március 3. 18:24 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Dénesfa
MEDL 450-es vontatott Cambridge henger a képeken látható, azonnal munkára fogható állapotban eladó! Szállítás megoldható! www.agro-koncz.hu
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Rögtörő henger (176)

Vigyázz! A cseresznyefa más törődést igényel! Így metszd meg a bőséges termésért!
A cseresznyefa kilóg a sorból. Fontos, hogy mikor metszed!
Hatalmas károkat okozott az amur egy hazai tóban
A folyamat visszafordítása hosszú időt fog igénybe venni.