Hirdetés
Használt rövidtárcsa 29 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A rövidtárcsák (vagy másnéven kompakt tárcsák) az egyik legtöbb féleképpen alkalmazható talajművelő géptípust jelentik a mezőgazdaságban. Ez nem véletlen, hiszen a magágykészítéstől kezdve, a gyommentesítésen át, egészen a tarlóhántásig tényleg igen széleskörben használhatják őket a termelők.
A rövidtárcsák sokoldalúságának kihasználásához azonban vásárlás előtt érdemes alaposan körüljárnunk saját adottságainkat és igényeinket, melyek a termesztett növénykultúrák fajtáiból, a talajadottságokból, a szántóföld táblaméreteiből, és persze a vontatáshoz rendelkezésünkre álló erőgép tulajdonságaiból fakadnak.
A rövidtárcsák egyik fő feladata, hogy a megfelelő módon beállított mélységben, lazítsák, illetve porhanyítsák a talaj felső rétegét, továbbá hogy elvégezzék a szár- és tarlómaradványok aprítását, keverését. Az ilyen tárcsák alkalmazásával egy munkamenetben megvalósítható a talaj kielégítő keverése, lazítása, porhanyítása, sőt kismérvű forgatása is.
A tárcsák méretezése egészen széles tartományban mozoghat, ennek fő ismérve a munkaszélesség. A tárcsa típusú talajművelő gépek egy vázszerkezetből, tengelyekből és tárcsalevelekből állnak, igaz ez a rövidtárcsa típusokra is. A munkaszélesség mellett a tárcsalevelek száma, sűrűsége, átmérője, alakja (gömbsüveg vagy csonkakúp; csipkézett, vagy sima élű tárcsalevél) és a bezárt szög mind-mind meghatározó tulajdonságai egy tárcsának, hiszen ezek határozzák meg a munkavégzés jellegét. A tengelyek elrendezése határozza meg a tárcsa típusát, azaz hogy egysoros, X, vagy V elrendezésű tárcsáról beszélhetünk-e.
Univerzális talajművelő gépként a rövidtárcsák szinte minden, ezt a gépcsoportot kínáló gyártó kínálatában megtalálhatóak, ahogyan az Agroinform Piactéren is folyamatosan nagy számban találunk különféle tárcsákat kínáló apróhirdetéseket, új és használt kivitelben egyaránt. Nem csak kereskedőktől, hanem sokszor egyenesen a gazdáktól.

Olvasson tovább
2025. március 27. 15:52 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Grano rövidtárcsa - emelőkaros vonószembekötés - 4 m munkaszélesség - hidraulikusan csukható - tömörítő hengerrel - kifejezetten jó lapokkal - keveset használt, rendezett állapotban, magánszemélytől eladó ÁR: 3.990.000 Ft. + ÁFA Igény szerint a...
2025. március 27. 15:37 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Amazone Catros + 3002-T - emelőkaron vontatott(de függesztettként is használható) - 2012-es évjárat - 3 m munkaszélesség - hidraulikus mélységállítás - tömörítő hengerrel ÁR: 3.890.000 Ft. + ÁFA Kedvező kamatozású finanszírozás évjárattól függően,...
11 éve hirdető
2025. március 26. 09:24 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Hajdúszoboszló
Eladó Farmet Diskomat 6 félig függesztett rövidtárcsa! A gép fő váza, vonórúd, Kat III. felfüggesztés Hidraulikusan felhajtható oldalszárnyak Hidraulikus munkamélység állítás távtartó klipszekkel Szállítótengely 19.0/45-17 gumizással Tárcsalapok...
5.000.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. március 26. 07:22 Rövidtárcsa Győr-Moson-Sopron, Fertőszentmiklós
Knoche nehéz rövidtárcsa 5m es 620x6mm-es lapokkal eladó 3m-esként is használható, sorok közötti távolság 1.4m-er.
3.600.000 Ft
6 éve hirdető
2025. március 24. 22:08 Rövidtárcsa Baranya, Dunaszekcső
Méretváltás miatt eladóvá vált 4 méteres rövidtárcsa. Kb. 150 hektár körül ment.
13.500.000 Ft
2 éve hirdető
2025. március 24. 18:05 Rövidtárcsa Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Väderstad Carrier 625 Xl rövidtárcsa 2015-ös Évjáratú, 6,25 méteres munkaszélesség, száraprítóval, 610-es TrueCut csipkés lapokkal, Acélgyűrűs tömörítő hengerrel. Kifogástalan állapotban. Gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező...
4.300.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 22. 06:19 Rövidtárcsa Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Jó állapotú , folyamatosan karbantartott 5 méteres sokoró rövidtárcsa eladó.
2025. március 21. 10:27 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Horsch Joker 5 CT - 2017-es évjárat - 5 méteres - függesztett - jó allapotú tárcsák - hidraulikusan csukható - világítás Németországi telephelyen megtekinthető, azonnal szállítható. Érdeklődni a megadott telefonszámon vagy berettyóújfalui...
2025. március 21. 10:15 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Horsch Joker 5 HD - 2017-es évjárat - emelőkaron vontatott - hidraulikusan csukható - 5 méteres munkaszélesség - kb 800 hektáron dolgozott - TOP állapot - kb 85%-os tárcsák - U profilú dupla tömörítő henger - világítás Németországi telephelyen...
2025. március 21. 09:51 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Horsch JOKER 3 CT - 2016-os éjvárat - függesztettt - 3 méteres munkaszélesség - 24 db csipkés tárcsa - hidraulikus mélységállítás - pótsúlyok - RollFlex henger Németországi telephelyen megtekinthető, azonnal szállítható. Érdeklődni a megadott...
6.500.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. március 15. 12:56 Rövidtárcsa Győr-Moson-Sopron, Répceszemere
Kühne KRT 6 6 meteres rövidtárcsa új lapokkal eladó! Rajta levő apromag vető nem eladó !
4.200.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 15. 10:26 Rövidtárcsa Fejér, Gyúró
Staltech Brona UH60 6 m-es lengyel félig függesztett rövidtárcsa eredeti lapokkal, első tulajdonostól (300 ha családi gazdaságból) eladó. Hidraulikus csukás, csőpálcás henger, oldalsó támasztókerekek a szárnyakon, nagy áteresztő képesség. Kisebbre...
100 Ft
11 hónapja hirdető
2025. március 12. 20:13 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kótaj
Kettes valtvaforgató, és sima ih ekek, szántóföldi permetező, tolócsöves petiszóró, tárcsa különleges szögbe állítható egy perc alatt szerszám nélkül, kézzel eladok.
2.480.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. március 10. 16:52 Rövidtárcsa Borsod-Abaúj Zemplén, Forró
Eladó agrokeris tárcsa
220.000 Ft
10 éve hirdető
2025. március 4. 08:35 Rövidtárcsa Fejér, Sárbogárd
Rövidtárcsa vagy kombinátor gyári váz, bővíthető, 3.40x90-es 90x90-es vastagfalú zártszelvényből a képen látható jó állapotba eladó.
1.550.000 Ft
2 éve hirdető
2025. február 28. 07:55 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Munkaszélesség: 3 m - Tárcsalapok száma: 24 - Tárcsalapok átmérője: 510 mm - Két sor c típusú tárcsalapok - Gumis tárcsavédelem: 35x210 mm - Karbantartásmentes tárcsacsapágyak - Állítható oldalsó terelőlemezek - Teljesítmény: 2,10 - 3,60 ha/óra -...
9.000.000 Ft
12 éve hirdető
2025. február 20. 11:16 Rövidtárcsa Békés, Kétsoprony
Családi gazdaságból eladó egy megkímélt állapotú 6 m-es rövidtárcsa, nagyobbra váltás miatt. A gép fő tulajdonsága a nagy áteresztő képesség, köszönhetően a nagy vázmagasságnak és a tárcsasorok, valamint a lezáró henger közötti távolságnak. A talaj...
5.800.000 Ft
12 éve hirdető
2025. február 20. 07:35 Rövidtárcsa Tolna, Bölcske
Eladó egy Väderstad Carrier 820 rövidtárcsa.
5.499.999 Ft +ÁFA
4 hónapja hirdető
2025. február 19. 16:44 Rövidtárcsa Tolna, Paks
Eladó a képen látható Agristal BTH50 félig függesztett (függesztettként is használtható!) 5 méteres rövidtárcsa újszerű állapotban. - 5 méter munkaszélesség - 560mm tárcsalap gumidugós biztosítással - Gumi lezáró hengersor sárkaparóval - 2 x 2...
14.000 EUR
10 éve hirdető
2025. február 9. 11:48 Rövidtárcsa
Eladó 4 m széles csukható rövidtárcsa. 560/5 tárcsalapok. Sorok közti távolság: 110 cm. Ékgyűrűs henger, 130 lóerő elhúzza.
13.500.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2025. február 5. 07:12 Rövidtárcsa Békés, Dombegyház
Jó állapotban lévő Simba X-Press 6,6 m-es rövidtárcsa típusváltás miatt eladó. A lapok állapota 70%-os.
5.000.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 2. 19:43 Rövidtárcsa Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
HORSCH JOKER 6CT típusú, hárompont függesztésű, hidraulikusan összecsukható rövidtárcsa kifogástalan műszaki állapotban eladó! gyártási év: 2010 munkaszélesség: 6 m szállítási szélesség: 2,95 m gépsúly: 3,8 tonna
3.100.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 24. 10:08 Rövidtárcsa Baranya, Szigetvár
Simba X Press 4M új lapokkal, azonnal munkára fogható.
6.900.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 14. 09:33 Rövidtárcsa Hajdú-Bihar, Balmazújváros
Vogel Noot Terradisc 600 rövidtárcsa Hibátlan, folyamatosan szervizelt, azonnal munkára fogható állapotú. 2021-ben kapott új tárcsasort és erősített ékgyűrűs hengert. Megtekinthető Balmazújváros külterületi telephelyén, telefonos egyeztetés után.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Rövidtárcsa (29)

Egy óránál jóval többet is veszíthetsz holnap!
Holnap óraátállítás. De tudod, hogy nem csupán egy órát veszítesz?
Sajtóközlemény