Hirdetés
Műtrágyaszóró 676 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2024. augusztus 5. 11:04 Műtrágyaszóró Somogy, Siófok
Műszaki adatai: 4 soros adapter
7.000.000 Ft
10 éve hirdető
2024. augusztus 5. 10:28 Műtrágyaszóró Somogy, Somogyszob
2018-as évjáratú Amazone ZA-TS 3200 típusú műtrágyaszóró újszerű állapotban eladó. -3200 literes -Isobus kapcsolat -szakaszolás automata...
2.100.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 5. 09:14 Műtrágyaszóró Borsod-Abaúj Zemplén, Encs
Eladó Kuhn Axis 30.1 W műtrágyaszóró kardánnal, ráccsal, 2 db repitőtárcsával, magasítóval, 2014-es évjáratú. Mérleges és sebességarányos...
2024. augusztus 5. 08:50 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műtrágyaszóró adapter 4 soros
65.000 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 5. 07:54 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Szeged
Műtrágyaszóró kiváló állapotban eladó. Szállítás megoldható!
2024. augusztus 5. 05:49 Műtrágyaszóró Somogy, Siófok
Műszaki adatai: Hossza: 1980 mm Szélessége: 1250 mm Magassága: 1000 mm Térfogata: 1000 liter Súlya: 240 kg Teherbírása: 950 kg Szórási...
2024. augusztus 5. 04:14 Műtrágyaszóró Somogy, Siófok
Műszaki adatai: A gép hossza: 1980 mm A gép szélessége: 1250 mm A gép magassága: 1090 mm Térfogata: 1200 liter Súlya: 260 kg Teherbírása:...
290.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 4. 22:14 Műtrágyaszóró Pest, Tök
Eladó alig használt, zárt helyen tárolt, kitűnő állapotú Amazone JET műtrágyaszóró.
2024. augusztus 4. 19:44 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Growmak Műtrágyaszóró 1200 literes tartállyal, védőponyvával és kardántengellyel. AKCIÓS ÁRBAN A WEBHOP.AGROKERI.HU !!! - 2 ÉV Garanciával!...
870.000 Ft
13 éve hirdető
2024. augusztus 4. 17:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
SULKY DPX Prima - 900 literes - hidraulikus zárás - TRIBORD táblaszél szórás - műtrágyarács - korrózióálló lapátok, tárcsák, tartályfenék,...
1.070.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. augusztus 4. 13:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Faza Delux 1000 l–s függesztett kéttárcsás műtrágyaszóró Alap felszereltség: - Rögrács - Keverők - INOX szorószerkezet - Hidraulikus...
430.000 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 4. 13:48 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Szany
Eladó 1000 literes dönder műtrágyaszóró+ magasítással. Állítható munkaszélesség, max 24m. Hidraulikus nyitás/zárás, egyoldali nyitási...
10 éve hirdető
2024. augusztus 4. 11:41 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Faza két tárcsás műtrágya szóró 1000 kiló fér bele eladó!
2024. augusztus 4. 09:59 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
125.000 Ft
12 éve hirdető
2024. augusztus 4. 05:27 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
500 l műtrágyaszóró magasítva 16 m munkaszélesség 1 tárcsás fülkéből bowdennal nyitható zárható zsírozható hajtóművel, gépkönyvvel. Kardán...
2024. augusztus 4. 05:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
A függesztett szórók kategóriájába esnek, és száraz szemcsés, poros és kristályos műtrágyák, valamint mész eloszlására szolgálnak. A hat...
2024. augusztus 4. 03:24 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műszaki adatai: Hossza: 1980 mm Szélessége: 1250 mm Magassága: 1000 mm Térfogata: 1000 liter Súlya: 240 kg Teherbírása: 950 kg Szórási...
490.000 Ft
13 éve hirdető
2024. augusztus 3. 22:59 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
SULKY DR 650 - 650 l-es - kézi nyitás-zárás - korrózióálló lapátok, tartályfenék, stb. - eredeti 5 rétegű festés - kezelési utasítás -...
2024. augusztus 3. 22:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
8 hónapja hirdető
2024. augusztus 3. 20:59 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fehérgyarmat
Laza anyagok, azaz granulált ásványi műtrágyák felületes vetésére szántóföldeken, legelőkön, réteken vagy tarlón. A gép könnyű és tartós...
2024. augusztus 3. 20:34 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Maschio Primo M3 műtrágyaszóró eladó - ÚJ + 1.350 l tartály - 2022 évjárat - hidraulikus szórás szélességállítás - 12 - 21 m szórásszélesség...
8 hónapja hirdető
2024. augusztus 3. 18:59 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fehérgyarmat
Wirax függesztett, 2 tárcsás műtrágyaszórók, festett és galvanizált kivitelben. 600-800-1000-1200-1400 literes változatban. Hidraulikus...
2024. augusztus 3. 14:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
Gyors kiszállítás, legtöbb esetben raktárkészletről. Megbízhatóság, rugalmasság, folyamatosan bővülő kínálattal. A termék megvásárolható...
2024. augusztus 3. 10:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/sku/Z09-0772 Zagroda 5232 - Kapacitás: 500 kg - Minimum lóerő: 47 hp - Súly: 49 kg -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (676)
![Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4977/cikk_74977/6-paradicsom_fill_540x300_0.jpg)
Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható
A szárazság kedvez a poloska terjedésének, így eredményes védekezés hiányában...![Elég rosszul hangzik, de a kabócák akár le is pisilhetnek minket egy fáról +VIDEÓ](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4955/cikk_74955/kaboca_fill_540x300_0.jpg)
Elég rosszul hangzik, de a kabócák akár le is pisilhetnek minket egy fáról +VIDEÓ
Az ezzel kapcsolatos ismeretek nemcsak a biológiában, de az áramlástanban, sőt a...![Egyre rosszabb a burgonya helyzete: jelentősen csökkent a termelés](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5002/cikk_75002/burgonya_fill_540x300_0.jpg)