Hirdetés
Műtrágyaszóró 676 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
7 éve hirdető
2024. augusztus 7. 20:09 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
2001-ben lett feltalálva és azóta gyártva a Vibro System, a rezgő alsó garattal ellátott rendszert, amely azóta sikeressé tette a dupla...
99.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 19:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Kiváló minőségű, profi 1 tárcsás műanyagtartályos műtrágyaszóró 200literes kivitelben, műanyag röpítőtárcsával, amelynek...
2024. augusztus 7. 19:34 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Alkatrészek: Piros színben. Műszaki jellemzők:...
350.000 Ft
1 éve hirdető
2024. augusztus 7. 19:27 Műtrágyaszóró Fejér, Sárbogárd
Eladó egy RCW-3 műtrágyaszóró, üzemképes állapotban.
2024. augusztus 7. 19:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
99.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 19:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Kiváló minőségű, profi 1 tárcsás műanyagtartályos műtrágyaszóró 300 l, 400 l és 500 literes kivitelben, műanyag...
2024. augusztus 7. 19:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel Műszaki jellemzők: -1500 literes űrtartalom -18-24...
853.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 18:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Dexwal kertészeti műtrágyaszóró Tajfun 1200 S Tartály kapacitás: 850L/1200kg Munkaszélesség: 4-12m Teljesítmény igény:...
859.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 18:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Kiváló minőségű, profi kéttárcsás 850 l-es, 1200 kg -os műtrágyaszórók eladók! Hidraulikus nyitás/ zárás, külön elzárható...
777.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 18:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Kiváló minőségű DEXWAL gyártmányú 2 tárcsás műtrágyaszóró tornado 600 literes (850 kg) tartállyal eladó! Hidraulikus...
2024. augusztus 7. 18:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
147.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 18:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Kiváló minőségű, 1 tárcsás, műanyag tartályos műtrágyaszóró szőlőbe, gyümölcsösbe. 200L, 300 l és 500 literes kivitelben,...
103.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 17:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Kiváló minőségű, profi 1 tárcsás műanyagtartályos műtrágyaszóró 300 l, 400 l és 500 literes kivitelben, műanyag...
2024. augusztus 7. 17:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Alkatrészek: Piros színben. Műszaki jellemzők:...
756.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 17:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Dexwal kertészeti műtrágyaszóró Tajfun 550 S Tartály kapacitás (l): 380 Tartály kapacitás (kg): 550 Munkaszélesség (M): 4...
2024. augusztus 7. 17:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk 1600l 2 tárcsás hidraulikus műtrágyaszóró Műszaki adatok Kapacitás 1600L Súlya kb. 250 kg Munkaszélesség 12 m-től 24 m-ig...
107.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 7. 17:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Kiváló minőségű, profi 1 tárcsás műanyagtartályos műtrágyaszóró 300 l, 400 l és 500 literes kivitelben, műanyag...
3.890.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 7. 16:05 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Berekböszörmény
Rauch Axis 30.2 műtrágyaszóró. Mérleg Sebességarányos kijuttatás 4 szakasz Takaróponyva Quantron E2 monitor 18-36 m szórásszélesség (S4, S6...
2024. augusztus 7. 15:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. augusztus 7. 15:39 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk 800l 2 tárcsás műtrágyaszóró hidraulikus nyitású MŰSZAKI PARAMÉTEREK Tartály kapacitása (l) 800 Vetésszélesség 12–24...
550.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 7. 15:13 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Eperjes
Műtrágyaszóró Eladó!
2024. augusztus 7. 14:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. augusztus 7. 14:54 Műtrágyaszóró Veszprém, Pápa
Használt Amazone műtrágyaszóró kiváló állapotban eladó. Műszaki tartalom: - Munkaszélesség: 10–36 m - Tartálytoldat - Takaróponyva - Amazone...
500.000 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 7. 14:42 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Bácsalmás
Eladó családi gazdaságból egy jó állapotban lévő, azonnal munkára fogható Rauch Mds19.1 műtrágyaszóró. Világítással, takaróponyvával és...
2024. augusztus 7. 13:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (676)
![Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4977/cikk_74977/6-paradicsom_fill_540x300_0.jpg)
Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható
A szárazság kedvez a poloska terjedésének, így eredményes védekezés hiányában...![Elég rosszul hangzik, de a kabócák akár le is pisilhetnek minket egy fáról +VIDEÓ](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4955/cikk_74955/kaboca_fill_540x300_0.jpg)
Elég rosszul hangzik, de a kabócák akár le is pisilhetnek minket egy fáról +VIDEÓ
Az ezzel kapcsolatos ismeretek nemcsak a biológiában, de az áramlástanban, sőt a...![Egyre rosszabb a burgonya helyzete: jelentősen csökkent a termelés](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5002/cikk_75002/burgonya_fill_540x300_0.jpg)