Hirdetés
Műtrágyaszóró 676 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2024. augusztus 7. 12:39 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A műtrágyaszóró tartály kapacitás 800 liter, de tartály magasítóval 1200 literre növelhető.2 db röpítő tányér és a lapátok saválló anyagból...
990.000 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 7. 09:28 Műtrágyaszóró Tolna, Dunaföldvár
1500 literes ( kibővítve 2000 l-re), 2 tárcsás műtrágyaszóró, hidraulikus nyitás-zárás, ponyva, 18 m-es szórás, kardánnal együtt eladó. Ár:...
2024. augusztus 7. 08:39 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A műtrágyaszóró 500 liter űrtartalmú, önsúlya 75 kg. , szórásszélessége 6 métertől -12 méterig, meghajtása 540 fordulat/perc.Állítható...
350.000 Ft
6 éve hirdető
2024. augusztus 7. 08:16 Műtrágyaszóró Borsod-Abaúj Zemplén, Tarcal
Családi gazdaságunkból eladó egy SIPMA N-049 műtrágyaszoró. - Két tárcsás műtrágyaszoró - Rozsdamentes tányérok és védőlemezek - Hidraulikus...
1.090.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 7. 07:06 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Pinnye
Eladó 2012-es Rauch Mds 19.1 műtrágyaszóró. 1800 kg teherbírás. 24 m szórás max. Hidraulikus nyitás-zárás. Két fajta repítő tácsával....
9 éve hirdető
2024. augusztus 7. 06:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Gyártó: Sulky Típus: X36 Évjárat: 2008 Tartozék/Felszereltség: 36 méter 3000 liter (magasítóval) Ponyva Kardántengely Monitor Tribord 3D...
395.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. augusztus 7. 06:24 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
2 tárcsás, traktorból nyitható suberral, 1000 literes tartállyal jó állapotban eladó.
5.500.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 6. 21:29 Műtrágyaszóró Tolna, Szekszárd
Eladó DCM M42 ISO 2500 literes prémium minőségű szakasz vezérelt, dózisszabályzós műtrágyaszóró Műszaki adatok: Max terhelhetőség: 4200 kg...
4.900.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 6. 21:19 Műtrágyaszóró Tolna, Szekszárd
Eladó DCM M6 S 2500 literes prémium minőségű szakasz vezérelt, dózisszabályzós műtrágyaszóró Műszaki adatok: Max terhelhetőség: 4200 kg Rpm:...
2024. augusztus 6. 16:59 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műtrágyaszóró RG 1500 literes,kéttárcsás, hidraulikus nyitás Felületkezelés:Porfesték(égetett műanyag) Saválló röpítőtárcsákkal szerelve...
2024. augusztus 6. 15:04 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Munkaszélesség: 10-18 m Üres súly: 212 kg Tartálytérfogat: 600-850 l Hasznos terhelés: 1800 kg Meghajtó típusa: Mechanikus +36304861966...
3.800.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. augusztus 6. 12:59 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Komárom
Súlymérő cella, sebességarányos kijuttatás, magasítás, ponyva, BXL daru, kardán, monitor. Igény esetén daru nélkül is eladó!
2024. augusztus 6. 12:44 Műtrágyaszóró Somogy, Siófok
Műtrágyaszóró RG 300 literes Műtrágya, granulátum szórására, gabonafélék vetésére, egyenletes, kétoldali nagyon pontos szórás jellemzi a...
650.000 Ft
4 hete hirdető
2024. augusztus 6. 12:09 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Szajol
Eladó Amazon ZA-MII műtrágyaszóró, kifogástalan állapotban, kardánnal és ponyvával.
2.750.000 Ft
12 éve hirdető
2024. augusztus 6. 11:29 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-M ULTRA 3000 LITERES KÉTTÁRCSÁS MŰTRÁGYASZÓRÓ JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ. 24-48 méteres szórásszélesség.
2024. augusztus 6. 10:59 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műtrágyaszóró RG 300 liter Műszaki adatai: Műtrágya,granulátum szórására,gabonafélék vetésére, egyenletes,kétoldali nagyon pontos szórás...
2024. augusztus 6. 10:09 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műtrágyaszórók RG 400 liter Műszaki adatai: Műtrágya,granulátum szórására,gabonafélék vetésére egyenletes,kétoldali nagyon pontos szórás...
3.500.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. augusztus 6. 09:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Baja
Eladó Sulky X36 műtrágyaszóró gép. 3200l tartállyal, felhajtható ponyvával! Súly, sebességarányos kijuttatás! 18-24m szórótárcsákkal!...
2024. augusztus 6. 07:39 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műtrágyaszóró RG 1200 literes kéttárcsás, hidraulikus nyitás Műszaki adatok: A műtrágyaszóró alkalmas száraz, granulátumban levő műtrágya...
699.000 Ft
15 éve hirdető
2024. augusztus 6. 06:01 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
2001-es évj., 2000 literes, kór szórótányérokkal, jó állapotban eladó.
2024. augusztus 6. 04:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műtrágyaszóró 1000 literes tartállyal, védőponyvával és kardántengellyel. Dupla röpítőtárcsás, (saválló- rozsdamentes kijuttató egység)24...
2024. augusztus 6. 04:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műtrágyaszóró 1200 literes tartállyal, védőponyvával és kardántengellyel. Dupla röpítőtárcsás, (saválló- rozsdamentes kijuttató egység)24...
2024. augusztus 5. 17:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
4 éve hirdető
2024. augusztus 5. 15:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
Új STRUMYK TYTAN 800-1000-1200-1600 literes kéttárcsás, lengyel műtrágyaszórók kedvező áron, garanciával, raktárkészletről közvetlenül a...
2024. augusztus 5. 13:19 Műtrágyaszóró Somogy, Kaposvár
Közép-Európa legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése a Royal Traktor, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: -Garancia...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (676)
![Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4977/cikk_74977/6-paradicsom_fill_540x300_0.jpg)
Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható
A szárazság kedvez a poloska terjedésének, így eredményes védekezés hiányában...![Elég rosszul hangzik, de a kabócák akár le is pisilhetnek minket egy fáról +VIDEÓ](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4955/cikk_74955/kaboca_fill_540x300_0.jpg)
Elég rosszul hangzik, de a kabócák akár le is pisilhetnek minket egy fáról +VIDEÓ
Az ezzel kapcsolatos ismeretek nemcsak a biológiában, de az áramlástanban, sőt a...![Egyre rosszabb a burgonya helyzete: jelentősen csökkent a termelés](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5002/cikk_75002/burgonya_fill_540x300_0.jpg)