Hirdetés
Műtrágyaszóró 638 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2024. szeptember 17. 11:14 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
Kverneland TL-GEO 1875 literes súlymérős műtrágyaszóró eladó! Extra felszereltség: Trimflow - Hidraulikus határszóró - Jobbos 2x675 literes...
390.000 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 17. 11:04 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
KUHN MDS 932 , 1600 LITERES KÉTTÁRCSÁS MŰTRÁGYASZÓRÓ JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ. HIDRAULIKUS NYITÁS-ZÁRÁS.
2024. szeptember 17. 11:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 600 literes műtrágyaszóró...
2024. szeptember 17. 10:49 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 500 literes műtrágyaszóró...
2024. szeptember 17. 10:44 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 400 literes műtrágyaszóró...
2024. szeptember 17. 10:44 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
Prémium minőségű Kverneland CL típusú szóró eladó: Kardán alaptartozék
2024. szeptember 17. 10:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 17. 10:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
6.100.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. szeptember 17. 10:14 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Komárom
Készletkisöprő akciónk keretében eladó ZA-V 2200 Super Profis Tronic műtrágyaszóró. Felszereltsége: • ISOBUS elektronika automatikus...
2024. szeptember 17. 09:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 17. 09:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 17. 09:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 17. 09:14 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye a gépét csak megbízható helyről! Több mint 10 éve forgalmazzuk! Magyarország egyetlen hivatalos kizárólagos képviseletétől,...
2024. szeptember 17. 09:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Alkatrészek: Piros színben. Műszaki jellemzők:...
2024. szeptember 17. 09:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 17. 09:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 17. 08:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 17. 08:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 17. 08:33 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Tulajdonosától eladó. Megtekinthető Berettyóújfalun. Érd.: 06-20/481-5116.
2024. szeptember 17. 08:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Megtekinthető Kecskeméten.
2024. szeptember 17. 07:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 17. 07:39 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye a gépét csak megbízható helyről! Több mint 10 éve forgalmazzuk! Magyarország egyetlen hivatalos kizárólagos képviseletétől,...
985.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 17. 07:34 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Debrecen
Elektromos szóró programunk, amely a csökkentett menetszámú vetés és tápanyagpótlás ideális eszköze, akár GPS alapú, sebességarányos...
7 éve hirdető
2024. szeptember 17. 07:29 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
15 m-es szórású két repítőtárcsás műtrágyaszóró Alapelvek és jellemzői: • 600 - 800 - 1000 literes tartálytérfogat • első vagy második...
2024. szeptember 17. 07:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (638)
Hirdetés