Hirdetés
Használt traktor 1.636 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
4.000.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2023. február 9. 16:15 T130 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírbátor
T130 eladó, motor, adagoló felújítva. Láncszett cserélve.
55.000.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2023. január 16. 08:34 933 Vario Komárom-Esztergom, Tarján
Fendt 933 Profi Plus (üzemóra: 5955) Vario 50 km/h váltó, rugózott híd és fülke, 4 pár hidr. kör, légfék, fronthidraulika, frontsúly 2500 kg, vario guide RTK automata kormány.
5.990.000 Ft
10 éve hirdető
2023. január 15. 11:01 MTZ-82 Vas, Vasvár
Eladó magánszemélytől egy Mtz-82 es traktor, homlok rakodóval. Frissen felújított motorral és adagolóval. Felújítás óta nem lett használva. Új akkumulátorral, új kormány oszloppal, új önindítóval (áttételes) Friss műszakival. Homlok rakodóval...
3.650.000 Ft
5 éve hirdető
2023. január 5. 10:40 Zala, Felsőpáhok
Munkára fogható állapotban, kihasználatlanság,betegség miatt sürgössen eladó::
1.800.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2022. november 22. 10:32 Békés, Körösladány
Körösladányi Agrár kft.Eladásra kínálja MTZ- 550 Traktorját 80-as motorral.A traktor napi használatban van,műszaki érv.2025.10.01.Érdeklődni ill. megtekinteni a kft. gépműhely telephelyén valamint telefonon lehet!
7.000.000 Ft
3 éve hirdető
2022. november 20. 18:42 Egyéb traktor Hajdú-Bihar, Balmazújváros
Első gazdás kistraktor eladó. Érdeklődni a megadott telefonszámon lehet.
3.000.000 Ft
2 éve hirdető
2022. augusztus 6. 20:25 IHC Zala, Zalaszentjakab
IHC 1066-os traktor, OM-360-as Mercédesz motorral, üzemképes állapotban eladó. Talajmunkákra használható. Ez a traktor 1973-ban érkezett Chicagóból Bábolnára CPS program keretében. Okmányokkkal, rendszámmal nem rendelkezik.
1.950.000 Ft
5 éve hirdető
2022. július 24. 20:35 Centurion 75 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szamoskér
Eldao gazdaság fejlesztése miatt a képen látható erőgép. Korához képest megkímélt állapotban, még 3 év műszakival. Talajmunkát igazából sohasem végzett.
5.000.000 Ft
14 éve hirdető
2022. január 15. 08:33 MTZ-1 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Mtz, zetor traktor, és más gépeket keresek saját részre. 5 M Ft-ig magánszemély vagyok azonnal fizetek.
4 éve hirdető
2020. szeptember 27. 18:07 JCB Csongrád-Csanád, Zákányszék
2009 es evjaratu 2010es forgalomba helyezesu 7955 uzemoras jo allapotu fastrack elado. 270 le 70 km/h sebesseg power tronic(6900 uzemoranal teljesen felujitva) valto 98 szazalekos hatso(710-38) 80 szazalekos elso(540/65-34) 270 le motor Tarcsafekek...
6.600.000 Ft
8 éve hirdető
2016. december 21. 20:46 Fendt Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó jó álapotban 5300 üzemórás 90 le traktor kihasználatlanság miatt. 2004 es mehanikus valtoval.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.636)
- Case IH (109)
- Claas (149)
- Deutz Fahr (32)
- Fendt (134)
- John Deere (268)
- Massey Ferguson (65)
- MTZ / Belarus (307)
- New Holland (138)
- Rába (47)
- Zetor (77)
- Több