Hirdetés
mtz 50 találatok 63 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
1.995.000 Ft
3 hónapja hirdető
2024. április 4. 16:13 MTZ-50 Vas, Simaság
Jó állapotú MTZ-550 traktor, 2025.03.26-ig érvényes müszaki vizsgával, kihasználatlanság miatt eladó.
9 hónapja hirdető
2024. április 2. 19:20 Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Kisfülkés 50-est keresek megvételre, kizárólag piros rendszámost.
490.000 Ft
10 éve hirdető
2024. március 5. 22:39 MTZ-50 Hajdú-Bihar, Létavértes (Nagyléta)
Mtz 50 eladó!! Motorhibás! Felezős váltóval. Motorháztető megvan. Papirok nélkül! Ára fix!
1.400.000 Ft
10 éve hirdető
2024. március 5. 22:36 MTZ-50 Hajdú-Bihar, Létavértes (Nagyléta)
Mtz 50 Eladó!! Szezonra felkészített állapotban. Új vízpumpa, motorolaj lecserélve, új akksik. Jó gumikkal, működő tlt-vel, hibátlan...
400.000 Ft
10 éve hirdető
2024. március 5. 22:31 MTZ-50 Hajdú-Bihar, Létavértes (Nagyléta)
Mtz 50 Eladó!! Motorhibás!! Motor nem fordul át, képen látható állapotban. Papirok nélkül. Ára fix!!
1.390.000 Ft
5 hónapja hirdető
2024. február 7. 22:31 Somogy, Balatonszárszó
MTZ 50 80 Le-s friss műszakival, jó állapotban, elöl új gumikkal, felújított belsővel, új aksi szükséges
2.000.000 Ft
11 hónapja hirdető
2023. október 22. 19:03 500 Pest, Monor
Ujabb gep vasarlasa miatt elado Belorusz 550 tipusu traktor. Muszaki ervenyessege 2024.10.18.
2.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2023. augusztus 10. 13:20 Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaroff
Eladó egy darab 1991-es évjáratú MTZ 550/E típusú traktor a képeken látható állapotban.Műszaki vizsga érvényes: 2027.03.28. 2022.májusában...
1.800.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2022. november 22. 10:32 Békés, Körösladány
Körösladányi Agrár kft.Eladásra kínálja MTZ- 550 Traktorját 80-as motorral.A traktor napi használatban van,műszaki érv.2025.10.01.Érdeklődni...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (63)
- Deutz Fahr (1)
- MTZ / Belarus (62)
![Erdőgazdálkodó vagy? Ismered az EKÁER-rel kapcsolatos teendőidet?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4493/cikk_74493/erdU_ind_(2)_fill_540x300_0.jpg)
Erdőgazdálkodó vagy? Ismered az EKÁER-rel kapcsolatos teendőidet?
Ha nem, akkor itt az ideje megismerni!![Szombaton tovább csökken a benzin és a gázolaj ára](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/2923/cikk_62923/tankolas-benzin-gazolaj-50_fill_540x300_0.jpg)