Hirdetés
Traktorok 2.807 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2025. január 27. 17:14 Tolna, Tolna
McCORMICK X6.618 XtraShift összkerékhajtású erőgép (117 kW / 159 LE) 2343023M Motor FPT NEF motor: 6700 cm³-es, 6 hengeres, 24 szelepes Common Rail (STAGE V) turbódízel motor töltőlevegő-visszahűtővel, TACR, HI-eSCR2. Névleges teljesítmény: (97/68 CE...
4 éve hirdető
2025. január 29. 20:34 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt, lemezes kivitelű, négyhengeres, család egyenes első hidas, turbós modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves, teljes körű gyári garanciával! Műszaki adatok: Motor: - Négyhengeres, közvetlen befecskendezésű turbó...
2025. január 29. 20:19 933 Vario Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Fendt Vario 933 eladó! Gyártási év: 2020 Üzemóra: 4650 Gyári automata kormányzás Karbantartott, leinformálható! Jó gumik Friss műszaki vizsga
12 éve hirdető
2025. január 29. 20:14 8480 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Massey Ferguson 8480 traktor, 2007, 290 le, 9200 óra, fekete rendszám, 2022.06-ig műszakival, 27t vontatással, fokozatmentes 45km/h-s váltóval, elől 80, hátul 70%-os gumikkal, rugózott első híddal, 4 pár hidraulika kör, jó állapotban eladó.
12 éve hirdető
2025. január 29. 19:39 8230 Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 8230 traktor, 2008, 270 le, 9950 óra, fekete rendszámmal, 2027.04-ig műszakival, 30t vontatással, 16/4 full PowerShift 40km/h-s váltóval, pótsúlyozással, 13t összsúllyal, rugózott első híddal, 650/85R38 hátsó 600/70R30 első gumikkal, 4 pár...
2025. január 29. 19:34 Arion 420 Bács-Kiskun, Baja
2025. január 29. 19:29 Forterra 140 HSX Bács-Kiskun, Kiskőrös
Robusztus kialakítású Zetor Forterra traktorok eladók! A Forterra CL, HSX és HD modellek takarékos, 96-147 Le teljesítményű, STAGE V besorolású, 4156 ccm méretű motorral vannak felszerelve. A CL típus 24/18 sebességes szinkron sebességváltóval, HSX...
2025. január 29. 19:14 313 Vario Somogy, Kaposmérő
Fendt 313 Vario eladó! Gyártási év: 2015 Üzemóra: 3200 Topcon automata kormányzás! Kedvező, kamatmentes finanszírozási lehetőség!
2025. január 29. 19:04 516 Vario Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Fendt 516 Vario eladó! Gyártási év: 2013 Üzemóra: 7200 Motor: 4000 ccm - 4 henger - 160 Le Fronthidraulika + TLT Átvizsgált, költségmentes állapot Kedvező, kamatmentes finanszírozási lehetőség!
6.690.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2025. január 29. 18:59 922 Pest, Bag
Családi gazdaságból eladó Édesapám traktora, egy 922-es turbós MTZ, kihasználatlanság miatt. Normál esztétikai és műszaki állapotban, azonnal hadra fogható. Monoblokkos hátsó 3 pont, klíma. Elöl gyakorlatilag új gumik (95%), hátul orosz Belshina...
5.900.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. január 29. 18:42 Rex 100 Baranya, Villány
Eladó egy családi gazdaságból származó szőlészeti traktorunk! Landini Rex 100F típusú, 2011-es évjárat. Folyamatosan szervizelt, minden működik rajta!
16.000.000 Ft
1 hete hirdető
2025. január 29. 18:29 Proxima Power 120 Békés, Doboz
Családi gazdaságból eladó Zetor Proxima Power 120 2014-es évjárat 2981 üzemóra Műszaki érvényesség: 2029.09.03 120 LE Szinkronizált, terhelés alatti irányváltó, 3 Power-Shift 24/24 fokozat PowerShuttle (terhelés alatt kapcsolható) tengelykapcsoló,...
23.250.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 29. 18:28 8110 Nógrád, Szügy
Korához képest kitűnő állapotban, kulturált belsővel, kihasználatlanság miatt eladó. Powershift váltóval, 16 előre, 4 hátra. Elöl 90%-os, hátul 60%-os gumikkal. Robotkormánnyal vagy anélkül. Frissen cserélt összes olaj, szűrő és hűtőfolyadék....
2025. január 29. 18:19 828 Vario Bács-Kiskun, Baja
4.500.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. január 29. 18:14 82.1 Csongrád-Csanád, Makó
Eladó felújított MTZ 82.1 traktor: - 2027-ig érvényes műszaki vizsgával - új gumik elől és hátul - új akkumulátor - új kuplungszerkezet - új kormányszerkezet - új fékszerkezet...
2025. január 29. 18:14 T2220 Tolna, Tolna
180 LE, AutoCommand fokozatmentes váltó, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 180 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm³ Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Váltó: AutoCommand fokozatmentes váltó Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 7600 kg Üzemanyagtartály...
2025. január 29. 18:09 T7.220 Tolna, Tolna
New Holland T7.225 AC 2019-es évjárat - XCN 1050 monitor + APMD, RTK és szakasz vezérlés feloldással - K80 van rajta, alsó húzó nincs - 180 lóerő névleges teljesítmény (225 max.) - AutoCommand fokozatmentes ECO váltó, 50 km/h - 330 l-es üzemanyagtank...
15.500.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. január 29. 18:01 6920S Premium Heves, Adács
Eladó családi gazdaságból egy kiváló állapotú JD 6920S típusú traktor. Nehéz munkát nem végzett, 90% gumikkal, minden működik rajta. Rugózott híddal és rugózott fülkével. Több információ telefonon.
1.650.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 29. 17:59 MTZ-500 Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Mtz 550 orbitos homlokrakodóval Sokoró homlokrakodóval, Üzemképes állapotban eladó. Okmányok nélkül. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon:...
4 éve hirdető
2025. január 29. 17:59 Solis 26 Heves, Gyöngyös (Mátrafüred)
Eladó a közkedvelt gyártó legkeresettebb modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 5 éves gyári garanciával! Motor: - Háromhengeres diesel - Lökettérfogat, ccm: 1318 - Típus: Mitsubishi S3L2,4 - Teljesítmény, kW (LE): 19 (26) - Névleges...
2025. január 29. 17:59 1050 Vario Somogy, Kaposmérő
Fendt 1050 Vario Profi Plus eladó! Gyártási év: 2020 Első forgalomba helyezés: 2021.08 Üzemóra: 2050 Gyári automata kormányzás - RTK VarioGrip Assist Orrsúly: 2500 kg + keréksúly: 2 x 1000 kg Kihelyezett hidraulika körök száma: 6 pár Full LED csomag...
4 éve hirdető
2025. január 29. 17:54 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt gyártó szántóföldi/kompakt modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 3+2 éves gyári garanciával! Az elmúlt öt év tapasztalatai alapján beigazolódott, hogy a Solis 75 V traktorok kiemelkedő értékkel bírnak a magyar...
4 éve hirdető
2025. január 29. 17:49 Heves, Gyöngyös (Mátrafüred)
Eladó a közkedvelt lemezes kivitelű, négyhengeres család legkeresettebb, szöghajtásos modellje homlokrakodóval szerelve, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Traktor műszaki adatok: Motor: - Négyhengeres,...
46.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 29. 17:42 312 Vario Baranya, Kisdobsza
Eladó 2023 év elején újonnan az Axiáltól vásárolt Fendt 312 Vario Profi+2 Gen4 Évjárat: 2022 Első forgalomba helyezés: 2023.01.12. Műszaki vizsga érvényessége: 2028.01.12. Motor: AGCO Power 4.4 L Hajtómű: fokozatmentes 40 km/h-ig (TMS) Hidraulika: -...
4 éve hirdető
2025. január 29. 17:39 Heves, Gyöngyös (Mátrafüred)
Eladó a közkedvelt lemezes kivitelű, négyhengeres család egyenes első hidas, turbós modellje homlokrakodóval szerelve, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Traktor műszaki adatok: Motor: - Négyhengeres,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.807)
- Case IH (168)
- Claas (205)
- Egyéb traktor (98)
- Farmtrac (87)
- Fendt (167)
- John Deere (515)
- Massey Ferguson (101)
- MTZ / Belarus (468)
- New Holland (169)
- Zetor (127)
- Több
Tényleg veszélyes lehet a spenótfogyasztás?
Spenót: zöld csoda az egészségünkért – de figyeljünk a veszélyekre is!
Hirdetés